Az eseményen megemlékeztek a Zetelakáról származó többi ferences szerzetesről is.
Cserkészek sorfala között vonultak be vasárnap délelőtt az ünnepi szentmisére a zetelaki Szent Kereszt megtalálása plébániatemplomba az egyházi elöljárók és az asszisztencia.
A szentmise főcelebránsa és szónoka Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök volt. Az egyházi elöljárók mellett megyei és helyi vezetők is részt vettek az ünnepségen. A helybeliek közül többen népviseletbe öltözve érkeztek a szentmisére.
Az életünkben vannak olyan felemelő pillanatok, amelyek visszaidézve is mély örömet és lelki megerősödést adnak – fogalmazott szentbeszédében Kerekes László püspök. Ilyen élményként említette a Boros Fortunátra emlékező szentmisét is, amelyen Assisi Szent Ferenc csontereklyéje is jelen volt, jelezve Isten valóságos jelenlétét a közösségben.
„A mai ünnep különösen fontos a főegyházmegye és a ferences rendtartomány számára, így különösen a keresztség évében. A keresztség arra emlékeztet, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és ebből fakad a keresztény ember missziós küldetése is: minden megkeresztelt felelősséggel tartozik az evangélium továbbadásáért” – hangsúlyozta a gyulafehérvári segédpüspök. Márton Áron püspök egy jegyzetére hivatkozva hozzátette: a keresztség a missziós küldetés alapja.
Kerekes László felidézte Márton Áron, Erdély néhai szentéletű püspöke és Boros Fortunát egykori ferences tartományfőnök mély, személyes és nem csupán hivatalos baráti kapcsolatát is, amelyről 47 levél tanúskodik. Ezt a kapcsolatot a közös hit mellett a kisebbségi lét tapasztalata is erősítette – tette hozzá a gyulafehérvári segédpüspök.
„A példaképek által rácsodálkozhatunk arra, hogy mire képes Isten ereje és kegyelme az ember életében. A mai olvasmányok és az evangélium is ezt üzeni: hogyan lehetséges az, hogy Jézus szavára valaki otthagy mindent, és nyomába szegődik? Ez a radikális megtérés titka” – hangzott el Kerekes László prédikációjában.
A püspök arra kérte a híveket, hősies lélekkel tartsanak ki a hitben, az imádságban és a tanúságtételben, életükkel pedig Krisztusra mutassanak, ahogyan Márton Áron és Boros Fortunát is tette.
Az emléktábla-avatás kezdeményezője Guia Hugo székelyudvarhelyi ferences szerzetes, támogatója pedig Göthér Gergely zetalaki plébános volt.
Az emlékünnepségen Boros Fortunát OFM lelkiségét Guia Hugó méltatta, kiemelve: nem pusztán emléket állítanak egykori szülőházánál, hanem egy olyan élet előtt tisztelegnek, amely tanúságot tett hitéről. Boros Fortunát életét a ferences lelkiség határozta meg, amelyre következetes tanárként és elöljáróként építette munkáját. Bár sokszor szigorú és kemény embernek tartották, ez nem öncélú volt. Fegyelmezettség, bölcsesség és példaadás jellemezte szolgálatát, amely mögött testvéri szeretet húzódott meg.
Sebestyén István Elemér, a helyi iskola aligazgatója Boros Fortunát életét és történelmi korszakát ismertette.
A szentmise után a megemlékezők keresztaljába tömörülve vonultak Boros Fortunát rokoninak házához, amelyet életében gyakran felkeresett.
Az emléktábla-avatón Urbán Erik ferences tartományfőnök mondott beszédet.
Az emlékünnepséget koszorúzás és a himnuszok eléneklése zárta.
*
Boros (Domokos) Fortunát 1895. június 3-án született Zetelakán, és 1953. március 16-án hunyt el a Capul Midia-i munkatáborban. Ferences szerzetes, tanár, történész és rendi vezető volt, aki a 20. századi erdélyi egyházi élet meghatározó alakjai közé tartozott.
A zetelaki születésű szerzetes az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisaként is szolgált; emellett jelentős oktatói és közösségszervezői munkát végzett.
1951. augusztus 20-án, a szerzetesrendek elleni akciók során a román kommunista hatóságok Máriaradnára hurcolták, majd a Duna-csatorna építéséhez kapcsolódó Capul Midia-i munkatáborba internálták, ahol embertelen körülmények között kényszermunkára ítélték.
A fogságban megbetegedett, tüdőgyulladást kapott, és magatehetetlenné vált; visszaemlékezések szerint ekkor is súlyos bántalmazások érték.
Guia Hugo OFM és Urbán Erik OFM beszédei ITT olvashatók.
Forrás: Romkat.ro
Szöveg: Szabó Xénia/ferences sajtószolgálat
Fotó: Boros Előd
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria


































