Emmanuel és menyasszonya a Vinicio Albanesi által vezett Caritas in Veritate Alapítvány segítségével találtak menedéket a fermói érseki szemináriumban. Mindketten keresztények. Nigériában elvesztették kétéves kislányukat, valamint Emmanuel szüleit egy merénylet során, amelyet a Boko Haram terrorista szervezet fegyveresei követtek el egy keresztény templom ellen. Ezt követően menekültek el hazájukból, végigjárták a menekülők életveszélyes útvonalát Nigeren és Líbián keresztül, végül egy csónakban érkeztek Olaszországba. Chimiary ekkor várandós volt, és a tengeri utazás során újabb tragédia érte a párt: elvesztették a magzatot.
Emmanuelék 2015 szeptemberében érkeztek Fermóba, ahol új életben reménykedtek. Mindketten beadták a menedékkérelmüket. Jártak a befogadó központban a reggeli olaszórákra, ezt követően pedig segítettek a házimunkákban és a takarításban az érseki szemináriumban. 2016 januárjában részben teljesült régi vágyuk, házassági ígéretet tettek egymásnak egy ősi szertartás keretében, amelyet Vinicio Albanesi atya vezetett. Egyházi esküvő keretében még nem tudtak örök hűséget fogadni egymásnak, mert nem voltak meg a dokumentumaik. Nigériában a Boko Haram fenyegetettségében nem volt lehetőségük a házasságkötésre.
A Marche régióban található város polgármesterét sokkolták az Emmanuellel történtek. „Olyan ez, mint egy rémálom – mondta Paolo Calcinaro. – Pedig ez a település mindig is nyitott és befogadó volt.”
Fermóban befogadták Emmanuelt, mégis itt érte a halál. Két helyi férfi megállította az arra sétáló párt és egy jellemzően rasszista kifejezéssel kezdték zaklatni a lányt, „afrikai majom”-nak nevezték. Emmanuel kérdőre vonta őket, erre rá támadtak, dulakodni kezdtek. A dulakodás során Emmanuelt agyonverték. Gyilkosa a fociultrák közé tartozott, ismert volt a rendőrség előtt, korábban már eltiltották a sportrendezvényekről is.
Chimiary egyedül maradt. Vinicio atya igyekszik segíteni, hogy folytathassa Nigériában megkezdett orvosi tanulmányait. A Caritas in Veritate Alapítvány és a fermói püspök pedig feljelentést tett és kártérítési pert indít az érdekében.
„Kedves Emmanuel, bocsánatot kérek tőled – így imádkozott Vinicio Albanesi, a Capodarco közösség elnöke azon az imavirrasztáson, amelyet a meggyilkolt nigériai férfi emlékére tartotta Fermo érseki szemináriumában. – Nem tudtuk biztosítani számodra a jövőt Chimiaryval, akit annyira szerettél. Tisztelettel fogadtunk téged. Te különösen figyelmes és mosolygós voltál, reménykedtél egy jobb jövőben.”
A szertartáson Chimiary fehér ruhát viselt, és anyanyelvén megrendítő búcsúimát énekelt: „Istenem, hol vagy? Miért hagytál itt ebben a gonosz világban, a férjem nélkül?”
* * *
Vinicio Albanesi a sajtó képviselőinek elmondta, hogy Fermóban a lakosok általában szívesen látják a menekülteket. Az érseki szeminárium, amelyet a Caritas in Veritate Alapítvány működtet, 124 migránst és menedékkérőt fogadott be, köztük 19 nigériait. Amikor Ferenc pápa a menedékkérők befogadására kérte az egyházi intézményeket, a fermói szeminárium az elsők között válaszolt hívására.
Létezik azonban az illegális tevékenységeknek, a szervezett bűnözésnek, a kábítószer-kereskedelemnek és a prostitúciónak egy olyan köre, amely célba veszi az egyházban azokat, akik a legszegényebbekkel foglalkoznak. Vinicio atya plébániája előtt néhány hónappal ezelőtt bomba robbant egy éjszaka. Nemrég két másik időzített robbanószerkezet Pietro Orazi, az egyházmegyei Caritas igazgatója és Sebastiano Serafini, a Canterbury Szent Tamás-templom plébánosa, a Caritas volt igazgatója lakóhelye előtt robbant. Mindhárman olyan papok, akik támogatják a kirekesztetteket, bevándorlókat, szegényeket.
Forrás: Famigliacristiana.it; Avvenire.it; Osservatoreromano.va
Fotó, videó: Famigliacristiana.it
Magyar Kurír
(tzs)
Kapcsolódó fotógaléria