Epifánia

Ha azonban a legősibb hagyományokra tekintünk, megértjük, hogy ez a megközelítés elhibázott. A történelmi tények ugyanis azt mutatják, hogy ez a január 6-i megemlékezés sokkal ősibb, mint a születés december 25-i ünnepe. Alexandriai Szt. Kelementől tudjuk, hogy már a II. század végén megünnepelték egyes gnosztikus csoportok e napon Krisztus megkeresztelkedését, kapcsolódva a pogány misztériumvallások jeles napjához, illetve az egyiptomi hagyományhoz, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből, s megszentelték azt. Minden bizonnyal az igaz hit védelme vezette az egyiptomi egyházatyákat abban, hogy a III. század során megtisztítsák vízkereszt hittani tartalmát. A IV. század legelejétől kezdve már állandó liturgikus ünnepként ülték meg e napot, s e szokás igen gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton, ahol már e század második felében találkozunk híradással a vízkereszti liturgikus eseményekről.

Az ünnep görög neve – epifánia, megjelenés – bár részben pogány eredetű, mégsem idegen a Szentírástól: mind az Ó-, mind az Újszövetségben számos alkalommal találkozunk vele, amikor Isten megjelenik dicsőségében népe előtt, kinyilvánítja akaratát és üdvtervét az embereknek. Vízkereszt ünnepe tulajdonképpen Krisztus nagy megjelenésének, kinyilvánulásának a momentumait kapcsolta össze egyetlen egy gondolattá: az Isten eljött közénk, s megmutatta nekünk az üdvösséget.

Melyek voltak ennek a jézusi epifániának az e napon megünnepelt elemei?
– Jézus születése és a napkeleti bölcsek imádása. A keleti egyházak sokáig nem különítették el a születés és az epifánia ünnepét. Együttesen látták meg ezekben azt, hogy Isten már nem csak az ószövetségi választott népnek, de a pogányoknak (őket képviselik a bölcsek) is megmutatta önmagát emberré válásában.
– Jézus megkeresztelkedése a Jordánban. A közeledő Jézusra így mutatott rá Keresztelő János: „Íme az Isten Báránya”. Ezt a prófétai kijelentést erősítette meg a megnyíló égből az Atya szózata s a Szentlélek galamb képében való alászállása Krisztusra. Ily módon valamiképpen a teljes Szentháromság kinyilvánította önmagát az emberiség előtt, új tartalmat kölcsönözve a Lélek és víz általi keresztségben az ősi tisztulási rítusnak.
– Jézus első csodája a kánai menyegzőn. A közismert csoda leírásához János evangélista fontos záró gondolatot fűz: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Az első csoda valódi epifánia: az embert megmenteni, megváltani érkező Isten dicsőségét mutatja meg benne, s ez a pillanat hittel tölti el a tanítványok szívét.

Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy vízkereszt ünnepe krisztusi hitünk középpontjába vezet el bennünket. Ahogyan a zsidóság a kivonulás során és a Sínai-hegynél szemlélhette Isten dicsőségét, amely szabadító erő, új életet ajándékozó csoda, úgy az Újszövetség népe Epifánia napján szemléli a közénk érkezett, értünk a megtestesülésben a szenvedést is felvállaló Urat, aki épp ezáltal mutatja meg igazi dicsőségét a világnak. Az ünnep ilyen módon a hit nagy pillanata. Nem csoda, hogy húsvét éjszakája mellett ezen a napon is sor került felnőttek keresztelésére.

Ha az idei évtől hazánkban is parancsolt ünnepként üljük meg vízkereszt napját, ez legyen alkalom arra, hogy szemléljünk Istent, aki megmutatja magát nekünk, s e találkozásban megajándékoz minket a hit kegyelmével.

Török Csaba

Magyar Kurír