Erdő Péter az ökumenikus imahét megnyitóján: Az a világosság, amit Krisztus hoz, békességre kötelez

Idén az imahét a Krisztus-hívők egységéért január 18-től 25-ig tart. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei együtt imádkozzanak a keresztények egységéért. 

Az imahét tematikáját és istentiszteleti rendjét ezúttal az ősi Örmény Apostoli Egyház keresztény vezetői állították össze.

„A Kr. u. 1. században alapított egyik legrégebbi közösség sok megpróbáltatást és szenvedést átélt egyház. A legtragikusabb ezek közül az örmény népirtás volt, amikor az I. világháború idején mintegy 1,5 millió örményt öltek meg. Jóllehet Örményországban már a Kr. u. IV. század legelején államvallássá nyilvánították a Krisztust követők közösségét, mégis történelme során mártírjainak sokasága tette hitüket még a kívülállók szemében is hitelessé.

A vértanúk ökumenéje összeköti a sokat szenvedett örmény keresztényeket a XX. század más üldözött keresztény közösségeivel és a mi korunk vértanú egyházaival is. Ahogyan II. János Pál pápa hangsúlyozta a 2000. jubileumi évben: »A XX. század vértanúi közé tartoznak nemcsak a katolikusok, hanem ortodoxok, anglikánok, protestánsok is. Közös szenvedésük és hitük szilárdsága a legmeggyőzőbb ökumenikus tanúságtétel.«” – írta az ökumenikus imahétre kiadott füzet köszöntőjében Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke.

Az ökumenikus imahét megnyitóján együtt imádkozott Erdő Péter bíboros, prímás, Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke, Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Fabiny Tamás, az Északi evangélikus egyházkerület püspöke, Fischl Vilmos, a magyarországi ökumenikus imahetet szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára, és a testvéregyházak képviselői.

Az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják Erdő Péter bíboros istentiszteleten elhangzott homíliáját.

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A most felolvasott evangéliumi szakasz (Jn 12, 31–36) magán viseli a János-evangélium titokzatos mélységének erőteljes jegyét. Jézus azonosítja magát az Emberfiával, akit a végső időkről szóló apokaliptikus várakozások ítélőbíróként ábrázolnak. Benne van ebben a kifejezésben az utalás a megtestesülés titkára, arra, hogy Krisztus isteni mivoltában mégis asszonytól született, valóságos Istenként valóságos emberré is lett. Talán ez az első igazság, amit meg kell itt említenünk, hiszen tavaly ünnepeltük a Niceai Zsinat 1700 éves évfordulóját, amely önmagában is felhívás a keresztények egységére. XIV. Leó pápa ilyen szándékkal látogatott el tavaly a zsinat színhelyére. Kifejezte meggyőződését, hogy ennek a zsinatnak az öröksége fontos alapvetés a keresztények egysége számára.

De az evangéliumban Jézus arról beszél, hogy Ő felemeltetik. Ezt a felemelést a kortársak elsősorban a keresztre feszítésre értették. De utalást tartalmaz a kijelentés a megdicsőülésre és a mennybemenetelre is. Jézus hallgatósága az Emberfia alakját összekapcsolta a Messiás személyével. De ha a Messiás mindörökre megmarad, akkor hogyan lehetne elképzelni felemeltetésének eseményét. A hallgatóság nem gondolt még a megdicsőülésre. Az evangélista már érzékelteti ezt a kettős jelentést.

3. Jézus megválaszol az értetlenkedőknek, és úgy mutatkozik be, mint aki maga a Világosság. A Fiú az Atya kinyilatkoztatása. Azért jött, hogy az embereket kiragadja a bűn és a reménytelenség sötétségéből és átvezesse Isten világosságába.

Akik hisznek Krisztusban és elfogadják, hogy Ő kinyilatkoztatja az Atyát, azokat beragyogja ez a fény, amely maga Krisztus.

A korai kereszténységben ezért is nevezték a keresztelést megvilágosításnak is. Nem véletlenül érzékeljük a halálos bűn állapotát sötétségnek, a megszentelő kegyelem állapotát pedig ragyogó világosságnak.

Mai világunkban is érezzük a sötétség és a világosság közti feszültséget. Lelki értelemben, de történelmi és társadalmi értelemben is beszél erről XIV. Leó pápa a béke világnapjára küldött üzenetében. Nekünk, embereknek a világosság és a sötétség dinamikája leginkább a nappalok és az éjszakák változásában érzékelhető.

„Krisztus, tündöklő nappalunk,
az éj árnyát eloszlatod,
kit fényből fénynek vall a hit
és fénnyel áldod szentjeid.”

Ezt imádkozzuk esténként a befejező imaóra himnuszában.

Az a világosság, amit Krisztus hoz, békességet jelent Isten és az ember között, mert elhozza bűneink bocsánatát, és békességre kötelez ember és ember között is, mert Isten Krisztusban végleges bizonyítékát adta az egész emberiség iránti szeretetének.

4. De a nappalnak a mi földi életünkben tulajdonsága az is, hogy elmúlik, hogy váltakozik az éjszakával. Nekünk, földön élő embereknek gazdálkodnunk kell az idővel.

A megtérésre, a jótettekre, a Krisztus melletti elköteleződésre határidőket szab számunkra az élet és a történelem. Ezért meg kell ragadnunk a lehetőséget.

Jézus úgy mutatkozik be, mint az utolsó lehetőség, amelyet az emberiség megkap, hogy a hitben a fény gyermeke lehessen. Azok a világosság fiai, akik belépnek az isteni élet világába, ahol a biztonság és a teljes megváltás várja őket. Mert a Messiás uralma, amelyet a régiek vártak, valóban örök, de ahogy Jézus vallja Pilátus előtt, az Ő országa nem ebből a világból való. Ez pedig nem kevesebbet, hanem többet jelent minden evilági sikernél.

5. Hogyan lehetünk mi ennek a világosságnak a hordozói itt a földi életünkben? A szeretet cselekedeteivel, de ezen nemcsak a jótékonykodást értjük, hanem például az egymás iránti tiszteletet, a gondolat és a szó igazságát és kedvességét és mindazt, amit a keresztelési szertartásban az égő gyertya átadásakor mondunk: „Vegyétek Krisztus világosságát! Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan, hogy gyermeketek, akire ma ráragyogott Krisztus fényessége, szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját!

Maradjon állhatatos a hitben, és amikor az Úr eljön, elébe járulhasson az összes szentekkel együtt a mennyei hazában.” Ezt kérjük a magunk számára és minden megkeresztelt ember számára! 

Ámen.

*

Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke igehirdetésében kiemelte: ahogy a biblia nagy alakjainak feljegyzésre méltó élete az elhívásukkal kezdődött, úgy tulajdonképpen a mi életünk is ott kezdődik, hogy megszólít minket Isten. Sőt, az egész teremtett világ létezéséhez is az kellett, hogy Isten szóljon, és azt mondja, „legyen!”.

Isten beszél, és ha szava az emberben hitet támaszt, amely engedelmeskedik az isteni szónak, akkor az ember életében fordulat áll be, új szakasz kezdődik – hangsúlyozta az evangélikus püspök.

Isten, amikor megszólítja az embert, mindig feladattal bízza meg, olyan feladattal, amelyet csak teljesen Istenre támaszkodva, rá figyelve lehet megvalósítani. Ezt a „hit által való engedelmességet” kell nekünk, hívő embereknek folyamatosan tanulnunk, mert a hit és az engedelmesség úgy összetartozik, mint ugyanannak az almának egyik és másik fele. Nincs olyan, hogy van bennem hit, de nincs bennem engedelmesség, mert ahol az engedelmesség hiányzik, ott a hittel is baj van – figyelmeztetett az evangélikus püspök.

Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke házigazdaként köszöntve a híveket az egyházak közös szolgálatának fontosságáról beszélt.

Hálát adott a közös szolgálatokért, példaként említve a római és görög katolikus, evangélikus és református egyházak több mint egy évtizedes közös szolgálatát a keresztény roma szakkollégiumokban, valamint a katolikus és református egyház közös evangelizálását az Erzsébet-táborokban.

A református püspök a közös szolgálat melletti elköteleződésre és új területeinek keresésére szólított fel.

Fischl Vilmos, a magyarországi ökumenikus imahetet szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára kiemelte: az ökumenikus imahét különleges ajándék a Krisztus-hívők számára a benne való egység átélésére.

„Újra rácsodálkozhatunk arra az örvendetes tényre, hogy sokkal több az, ami mindnyájunkat egybekapcsol” és egy közösséggé formál, mint az, ami „különbözik hitünk megélésében és gyakorlatában” – mutatott rá a főtitkár.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; MTI

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír