Erdő Péter az ökumenikus imahét megnyitóján: Senkit nem zárhatunk ki segítő szeretetünkből

Ebben az évben az imahét a Krisztus-hívők egységéért január 21-tól 28-ig tart. Az idei hét tematikáját és istentiszteleti rendjét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport készítette a Chemin Neuf Közösség (CCN) segítségével. Központi igéje így hangzik: „Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)

Kovács Zoltán, a Szent István-bazilika plébánoshelyettese köszöntötte az egybegyűlteket: „Imánkkal tudunk tenni az egységért, hogy Krisztushoz és egymáshoz is közelebb kerüljünk” – hangsúlyozta.

A nyitó istentiszteleten a római és görögkatolikus egyház vezetői és a MEÖT tagegyházainak vezetői szolgáltak: református, evangélikus, anglikán, baptista, metodista és pünkösdi egyház, valamint a magyarországi ortodox egyházak képviselői. Az ökumenikus imahét nyitóalkalma 2018 óta az üldözött keresztények imanapja is.

Idén egy Burkina Faso-i szokás került be a szertartásba, mely Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a MEÖT főtitkára szavai szerint a vendégszeretet és közösségteremtés gesztusa: „Ahogy most imádságra összegyűlünk, úgy köszöntünk benneteket, mint Ábrahám a három látogatót.

Ábrahám vizet adott, hogy felfrissüljenek. Ennek emlékére Benneteket is vízzel kínálunk e kancsóból, hogy felfrissüljetek.”

Az imahét témájára ráhangoló olvasmányt a Teremtés könyvéből (1Móz/Ter 18,1–8) Földesi Tamás pünkösdi egyházelnök olvasta fel. A dicséret és hálaadás imáját Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita vezette. A bűnvallásra hívó imádságot Szloboda József református esperes imádkozta.

A hívek a dicsérő és a bűnvalló imádság után hallgatták meg Lukács evangéliumából az irgalmas szamaritánus történetét (Lk 10, 25–37), mely az imanyolcad kiemelt igéje, ezt Khaled A. László metodista szuperintendens olvasta fel. Papp János baptista egyházelnök elimádkozta a 138. zsoltárt, ezt követte Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszéde, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.

Krisztusban kedves Testvérek!

1. Az ökumenikus imahét alkalmából évről évre feltesszük magunknak a kérdést, mi az, ami minket összeköt? Szinte önként adódik a válasz: az, hogy keresztények vagyunk! Kereszténynek lenni pedig annyit jelent, hogy

Krisztus tanítványai vagyunk, hogy a názáreti Jézust ismerjük el Krisztusnak, vagyis Messiásnak. Ha pedig az ő tanítványai vagyunk, akkor követnünk is kell a tanítását.

Akkor élete, halála és feltámadása irányt mutat mindannyiunk számára.

2. Sok mai ember mégis azt kérdezi, honnan tudhatjuk, hogy Jézus mit tanított, hogy milyen életeszményt tűzött hallgatói elé. Tudhatjuk a Szentírás könyveiből, a kortárs emlékekből és magának a hívő közösségnek az élétéből és emlékezetéből. Tehát nem pusztán valamiféle emberbaráti eszményt kell kitalálnunk újra és újra nemzedékről nemzedékre, a saját fantáziánk szerint, hanem hallgatni kell Krisztust, akit Urunknak és Mesterünknek vallunk.

3. A most felolvasott evangéliumi szakasz az irgalmas szamaritánus története. A kérdés, aminek a megoldását a történet hordozza, így hangzik: „Mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” A kérdező idézi a főparancsot: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint önmagadat.” (Lk 10,27)

A kérdés tehát, az hogy ki a felebarátunk. A honfitársaink? A hittestvéreink? Jézus válasza pedig nem törvény formájában hangzik el. Tudott ő törvényhozó módjára is beszélni.

Gondoljunk csak a hegyi beszéd súlyos kijelentéseire: „Én pedig mondom nektek…”. Mégis, most nem így válaszol a kérdésre. Beszédében megrendülten érezzük korát, népének kultúráját és azt az isteni üzenetet, amelyet közvetít. Mert igazi rabbinikus műfajokban adja elő az életeszményt, amit tanítványai elé tűz. Ha a hegyi beszédben a halácha az üzenet köntöse, itt haggadával találkozunk. Olyan elbeszéléssel, amely képszerűen ragad meg minket, mert utánzásra méltó mintát tár elénk. A szakasz végén maga Jézus sem törvény formájában vonja le a tanulságot, hanem csupán ennyit mond: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”

4. Mi hát az üzenet? Mi hát az eszmény? – Hogy Isten kedvéért segítő szeretettel kell fordulni egymás felé és ebből a szeretetből senkit sem zárhatunk ki. A pap és a levita alakjának megjelenése mutatja, hogy a kötelességben fokozatok is lehetnek. Aki közelebb áll a rászorulóhoz, vagy aki felelős helyzetben van, annak még inkább kell segítenie. De szükség esetén senki emberfiáról nem mondhatjuk ki, hogy őrá már nem vonatkozik a szeretetünk. Ezért olyan nagy öröm számunkra, hogy egyházaink és karitatív szervezeteink, de általában hazánk is segítséget nyújt éhség, háború, természeti csapások vagy éppen üldöztetés sújtotta embertársainknak Európa határain túl, akár a Közel-Keleten, vagy Afrikában éljenek is. Tudjuk, hogy ez a segítség önmagában nem elegendő egész régiók nyomorúságának megoldásához. De az irgalmas szamaritánus első segélyt nyújtó szeretete vagy a fogadósnak adott két dénárja sem volt valószínűleg elegendő arra, hogy a kifosztott ember minden elrabolt vagyonát pótolja és egzisztenciáját véglegesen biztos vágányra állítsa.

De a krízis pillanatában adott első segítség és az emberi szeretet biztató érzése reményt adhatott a bajbajutottnak. Ám a segítő szeretet hatása még ennél is nagyobb.

Erről írja Szent Pál: „Aki pedig magot ad a magvetőnek és kenyeret táplálékul, megsokasítja vetésteket, és megszaporítja jótékonyságotok gyümölcsét, hogy mindig gazdagon teljék nektek mindenféle adakozásra. Ez a mi közvetítésünkkel másokból hálát vált ki Isten iránt. Mert, ha ebbe a szent szolgálatba bekapcsolódunk, azzal nemcsak a szentek szükségletét elégítjük ki, hanem Isten iránt is őszinte hálára indítunk. Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget.” (2Kor 9,10-13)

5. Nekünk, Krisztus tanítványainak ebben a meggyőződésben is találkoznunk kell. Különös felelősséggel tartozunk a közel állók iránt, egymás iránt, hiszen a világban sokszor a keresztényeket mint keresztényeket is elnyomás vagy üldözés éri. De végül is és minden korláton túl

minden ember iránt nyitott a szívünk, mert Isten szemével nézve mindannyian egyetlen nagy család tagjai vagyunk.

Ennek felismerésére, a teremtő Isten iránti mélységes szeretetre és az emberek iránti segítőkész odaadásra adjon erőt mindannyiunknak a mindenható és irgalmas Isten!

Ámen.

*

A hívek éneke következett, elhangzott a nyolc boldogságról szóló himnusz, majd Steinbach József dunántúli református püspök, a MEÖT elnöke hirdetett igét.

Mit cselekedjek, hogy megnyerjem az örök életet? – tette fel a Jézust megszólító ifjú, és a mindannyiunkban munkáló örök kérdést. Az örök élet örökség Istentől, amit készen kapunk, Krisztus szerezte meg számunkra a kereszten, mi, emberek szabadon elfogadhatjuk. Ajándék számunkra, a miénk.

Minden bajunk, nyomorúságunk, sötétségünk, háborúságunk abból fakad, hogy elszakadtunk Istentől, így „életünk a halál felé való lét”.

Jézus az ifjúnak adott válaszában kitágítja a „felebarát” értelemét minden embertársra. Jézus nem marad sem a törvény, sem a beszéd szintjén, élte és cselekedte, amit tanított. Lehajolt a bűnöshöz, gyógyított a beteget – valósággá tette a példázatot. Ő maga lett a szamaritánus, s minket is irgalmas emberekké szeretne formálni. Megmutatja, hogyan lehet egy vaduló, durva világban felvállalni és megélni a krisztusi szeretetet, az irgalmasságot.

„Lehet lassabban élni, lehet újrakezdeni, lehet megbocsátani, nem mindent azonnal akarni, mert van örök életünk, és ezért át tudjuk formálni a földi életünket is” – fogalmazott Steinbach József.

Az apostoli hitvallást Földesi Tamás pünkösdi egyházelnök vezette be. „Add, hogy megszűnjön az öldöklés és kizsákmányolás, a kegyetlenkedés és megszülessen az áldott béke. Add, hogy az emberek visszatérhessenek otthonaikba, megnyílhassanak az iskolák, az emberek felépíthessék lerombolt templomaikat” – imádkozott.

Szemerei János evangélikus püspök az üldözött keresztényekért fohászkodott. 

„Kaotikus és megosztott világunk miatt fájdalom tölti el szívünket. Gyógyító Istenünk! Olyanok vagyunk, mint a pásztor nélkül elszéledt juhok. Kérünk, gyűjts össze minket egy nyájba. Eleveníts meg Lelked által és küldj ki bennünket, hogy a világ világossága és a föld sója legyünk” – mondott közbenjáró imát Kondor Péter evangélikus püspök.

„Mint az egy Isten gyermekei, mondjuk el az Úrtól tanult imádságot” – szólított fel Magyar Péter Marius, a magyarországi román ortodox egyház esperese, a Miatyánk elimádkozására.

Majd békekézfogás következett, és elhangzott a magyar Himnusz.

Elbocsátó áldásokkal fejeződött be a liturgia, a keresztény felekezetek vezetői, képviselői áldást adtak a bazilika padsorait betöltő sokaságra.

A nyitó istentiszteleten a Szent István-bazilika és a La mia Fonte énekkart hallhattuk. Vezényelt Farkasházi Dávid karnagy, Virágh András Gábor és Szotyori Nagy Gábor orgonaművészek működtek közre.

Az ökumenikus imahét során összegyűlő adományokkal a szeretetszolgálatok karitatív munkáját támogatják.

A nyitó istentiszteleten jelen volt Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, valamint Nagy István agrárminiszter, Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Magyar Parlamenti Imacsoport több tagja, köztük Bakondi György tábornok, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója és Vejkey Imre országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Bizottság elnöke, Lomnici Zoltán, az Alkotmánybíróság tagja, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere, a közélet további és  a lovagrendek képviselői.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír