Erdő Péter hamvazószerdán: Különös odaadással imádkozzunk a békéért az idei nagyböjtben

A Főpásztor a lassan egy éve tartó ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte: a hívő embert hatalmába keríti az érzés, hogy a világ bűne forgószélként ragadja el az emberiséget. Ezért olyan fontos, hogy az idei nagyböjtben különös odaadással imádkozzunk a békéért, engeszteljük Istent az emberiség bűneiért, és kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását hazánkért, népünkért és az egész világért.

Az alábbiakban Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelemben közöljük:

Krisztusban kedves Testvérek!

Hamvazószerda van. A nagyböjt bűnbánati idejét kezdjük. A bűnbánat az ember legszemélyesebb cselekedetei közé tartozik, mégis az Egyház közösségi bűnbánati időt is szentel a megtérésnek és a megújulásnak. Így volt ez már az Ószövetség idején is, amikor ki-ki a maga bűneiért és az egész közösség, a nép bűneiért is engesztelést tartott. Ferenc pápa a nagyböjt kapcsán felhívja a figyelmünket, hogy ebben a szent időben is járjunk együtt az úton, közösségként is vegyük ki részüket az engesztelés művében. Van miért engesztelnünk. Ki-ki egyéni lelkiismeret-vizsgálatban nézhet szembe önmagával Isten színe előtt és készülhet fel akár a húsvéti gyónásra is.

De közösségileg is érint minket az áteredő bűn sok következménye, szinte kézzel foghatóvá válik körülöttünk a világ bűne.

Holnapután lesz egy éve, hogy kitört az ukrajnai háború. A hívő embert hatalmába keríti az érzés, hogy a világ bűne forgószélként ragadja el az emberiséget. Eszünkbe jut az Egyház liturgikus éneke:

„Vétkeztünk, s mint a tisztátalanok olyanná lettünk,
s mint falevelek, földre hulltunk.
Íme, gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket;
elrejted előlünk arcodat,
és önnön gonoszságunk markába adtál minket.” (Éneklő Egyház 14,2)

Ezért olyan fontos, hogy az idei nagyböjtben különös odaadással imádkozzunk a békéért, engeszteljük Istent az emberiség bűneiért, és kérjük a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását hazánkért, népünkért és az egész világért.

A mai evangéliumban Jézus arról beszél, hogy hogyan kövessék tanítványai az ószövetségi törvényt. Tökéletességüknek felül kell múlnia a farizeusokét és az írástudókét. A most felolvasott szakaszban Jézus ezt a kérdést a bűnbánat cselekedeteire, vagyis az adakozásra, az imádságra és a böjtre alkalmazza.

Az alamizsnát Jézus kortársai nagyra becsülték, mert a szeretet cselekedetét látták benne. Jézus maga is egyetért ezzel a felfogással. Csakhogy az ő korában szokásban volt zsinagógai összejöveteleken, sőt az utcán is kihirdetni a jelentősebb adományokat. A magunk előtt való kürtöltetés olyan képes kifejezés, amit minden öndicsérő propagandára méltán vonatkoztathatunk. Napjainkban is szokták néha azt mondani, hogy a katolikus egyház esetleg mulya vagy élhetetlen, mert nem beszél eleget a tömegtájékoztatásban a saját karitatív tevékenységéről, és csak néha egy-egy számadat árulja el, hogy ténylegesen milyen sokat adnak a hívő katolikus emberek a rászorulók javára. Egy ilyen adat: Indiában az összes szociális tevékenység 40 százalékát a keresztény egyházak végzik, holott a keresztények csak a lakosság 3 százalékát teszik ki. Néha tehát az összehasonlítás kedvéért megemlíthetünk ilyen adatokat, és méltán tehetjük ezt, de azt sem kell szégyellnünk, ha az önreklámozó propagandában nem mi járunk az élen. Jusson eszünkbe ilyenkor Jézus szava: „Ne tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.” (Vö. Mt 6,3). Ma olykor elgondolkodunk azon, hogy az üldözések korában, az első évszázadokban ezt a mondást úgy is magyarázták, hogy a bal felől állók, a végítéletkor elmarasztalt gonoszokat jelentik, a pogány környezetet,

a jobb kéz emberei pedig Krisztus Egyházának tagjai, akiknek diszkréten kell segítséget nyújtaniuk egymásnak és másoknak.

Hasonló Jézus magatartása az imádsággal kapcsolatban is. A jeruzsálemi templomban az áldozatokat nyilvános imádságok kísérték. A zsinagógákra úgy tekintettek, mint a templom kiterjesztésére. Amikor elérkezett a templomi imádság ideje, imádkoztak a zsinagógákban, sőt néha még az utcán is. Különösen akkor volt ez nagy látványosság, ha valaki emlékezetből tudta a hosszú imaformulákat. Ez volt az a szokás, ami miatt Jézus arra intette tanítványait, hogy egyszerűen, a rejtekben, magamutogatás nélkül imádkozzanak. A régi templomi imaórák emléke a keresztények közös imádságában, a zsolozsmában máig is él. Jézus nem volt ellene a nyilvános istentiszteletnek, maga is elment a jeruzsálemi templomba. Katolikus templomainkban is nyilvános istentisztelet formájában újul meg Krisztus keresztáldozata. Közösen, néha ünnepélyesen végezzük a többi templomi imádságokat is. És mégis,

a titokban végzett imádság, a mások előtt nem fitogtatott jámborság, akár otthon, akár a hétköznapi csendben végzett templomi szentséglátogatás során igazán bensőséges kapcsolatba hoz minket Istennel.

Nem az az igazi katolikus templom, ami csak a szentmisék idején van nyitva. Maga Jézus tanít meg minket a csendben és egyedül végzett imádság értékére. Nagy öröm, hogy egyházmegyénkben újra egyre több templom teszi lehetővé, hogy napközben is betérjünk és imádkozzunk a tabernákulum előtt.

Ugyanígy áll a dolog a böjttel is. Ez is a bűnbánat és a megtérés kiemelkedő megnyilvánulása.

Már Izaiás könyve ismeri az igazi és a hamis böjt közötti különbséget (Iz 58, 5–6). Az igazi böjt hiteles megtéréssel jár, ez pedig mindig valódi öröm. Olyan öröm, mint a tékozló fiú hazatérése és befogadása a szülői házba. A megtérés pedig Isten és a bűnös személyes kapcsolatát érinti. Ezért nagy titok. Emberi érzékszervekkel nem tapasztalható meg, hogy a kegyelem állapotában van-e valaki, vagy sem. A böjt nem a nagyközönségnek szól, hanem Istennek, akinek a lába elé bűnbánatunkkal együtt önmegtagadásainkat is elhelyezzük.

Legyen az idei esztendőben bűnbánatunk és húsvéti készületünk jellemzője az Istennel való bensőséges, személyes kapcsolat erősítése. Ennek titokzatos öröméből fakadjanak segítő szeretetünk diszkrét és hatékony tettei, és engesztelő imádságunk hazánkért és a békért, hogy így hitelesen készüljünk Krisztus feltámadásának örömére! Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Wágner Csapó József

Magyar Kurír