Erdő Péter bíboros Nagyboldogasszony ünnepén: Minden ember az örök boldogságra hivatott

Erdő Péter bíboros a homíliájában felelevenítette, hogy az esztergomi bazilikát Szent István uralkodása alatt Szent Adalbert vértanú püspök tiszteletére szentelték, ezért is hívták a középkorban Szent Adalbert Egyházának. Mégis, amikor sikerült felépíteni az új székesegyházat a töröktől való felszabadulás után jó másfél évszázaddal, akkor nem haboztak ezt a bazilikát a Mennyekbe Felvett Szűzanya és Szent Adalbert tiszteletére szentelni.

A főpásztor beszélt arról is, hogy sok szó esik az utóbbi időben arról, hogy kevés gyermek születik. Felteszik a kérdést, miért is vállaljunk gyermeket. A válasz pedig többnyire az, hogy a gyerek kedves, hogy minden nehézség ellenére jó családban, közösségben élni, hogy talán majd szeretni fogja az idős szüleit, hogy lesz, aki munkájával eltartja a nyugdíjasok népes táborát. Ennél felelősebb hangok is hallatszanak – mondta a bíboros és hozzátette: Van, aki azt mondja, a gyermekek vállalásán múlik, hogy fennmaradjon nyelvünk, kultúránk, közösségünk, népünk a történelem viharai között.

Erdő Péter kiemelte: Szép és igaz szempontok ezek, de nekünk keresztényeknek van még egy mondanivalónk, ami mindennél fontosabb. Ez pedig az, amit régen úgy fogalmaztak, hogy a szülők a teremtő Isten munkatársai és a gyermek vállalásával új polgárokat ajándékoznak a Mennyországnak. Igen, minden ember, aki erre a világra születik, az örök boldogságra hivatott. Nem mi adjuk az üdvösséget, de a szülőnek döntő szerepe van a lehetőség megteremtésében. És persze Isten mindenkivel személyes párbeszédet folytat, és azt akarja, hogy minden ember szabadon válaszoljon az Ő szeretetére. Ezért a szülőknek nem elég elfogadni a gyermeküket, hanem mielőbb meg is kell kereszteltetni, gondoskodni kell arról, hogy eljussanak az elsőáldozásra, a bérmálásra, és megfelelő nevelést kell adni a megszülető gyerekeknek. Olyat tudnak ajándékozni tehát a keresztény szülők Isten segítségével, ami több, mint az ő saját létük és gazdagságuk, mert más embernek is meg tudják nyitni az utat az örök boldogság felé.

*

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Nagyboldogasszony ünnepe van. Szűz Mária testestől-lelkestől való mennybevételét ünnepeljük. Igaz, hogy ezt a hittételt ünnepélyesen, ebben a formában csak XII. Piusz pápa hirdette ki a 20. század derekán, de az is igaz, hogy Mária elszenderedését vagy akár a mennyekbe való felvételét, a keresztény ókortól fogva, mint az isteni kegyelem titokzatos eseményét ünnepli az Egyház. Megjelent ez a teológusok írásaiban, a keresztény művészetben, például itt, a bazilika oltárképén is, és megjelent magában a liturgiában. Az Esztergomi Bazilikát Szent István uralkodása alatt Szent Adalbert vértanú püspök tiszteletére szentelték. Úgy is hívták az egész középkoron át, hogy Szent Adalbert Egyháza. Mégis, amikor sikerült felépíteni az új székesegyházat, a töröktől való felszabadulás után jó másfél évszázaddal, akkor nem haboztak ezt a bazilikát a Mennyekbe Felvett Szűzanya és Szent Adalbert tiszteletére szentelni.

Ha a Duna felől szemléljük a templomot, olvasható rajta kőbe vésve a felirat: Quae sursum sunt quaerite – Az odafönt valókat keressétek.[1]

Ezt írja Szent Pál apostol a Kolosszei levélben. De mire alapozza Szent Pál, hogy a földi életünknek nem az anyagi haszonban, nem a sikerekben, nem a megbecsülésben, nem a jó közérzetben, nem az élményekben van a legfőbb célja? Maga mondja meg, amikor így folytatja: „hiszen meghaltatok és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen”[2].

2. Igen! Erről szól Szűz Mária mennybevételének ünnepe, mert nem pusztán a boldogságos Szűz Mária élete folytatódik testestől-lelkestől Szent Fia társaságában az örök boldogságban, hanem nekünk is mindannyiunknak ez a hivatásunk. A keresztény ember Krisztussal olyan szoros közösségre lép, hogy a halál sem választhatja el tőle. „Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye”[3] – olvassuk Szent Pálnál. Szűz Máriáról valljuk, hogy az Egyház Anyja, hiszen Krisztus a kereszten János apostol személyében már rábízta szeretett tanítványát Mária anyai gondoskodására. „Íme a te Anyád” – mondta. Mária mennybevételének ünnepe tehát a mi számunkra a saját jövőnk ígérete és a saját hivatásunk megvallása is. Egy huszadik századi szent ezt írja: „Mária kegyelemmel teljes, minden tökéletesség megtestesítője és – anya… És

mint anya megérti gyöngeségünket is; bátorít, bocsánatot eszközöl ki számunkra, utat készít nekünk, mindig segít, akkor is, ha lehetetlennek tűnik a segítség.”[4]

3. Nagyboldogasszony ünnepe tényleg az odafönt valók felé fordítja tekintetünket. Rádöbbent arra, amit valamikor a katekizmusból tanultunk, hogy mi végett is vagyunk a világon. Életünk célja az, hogy Istent megismerjük, szeressük, csak neki szolgáljunk és ezáltal üdvözüljünk, vagyis a Mennyországba jussunk. De ha ez az életünk célja, akkor van értelme az áldozatvállalásnak, van értelme a lemondásnak, lehet értelme a szenvedésnek is. És az ember felmagasodik, mert nemcsak a földi örömökkel és sikerekkel, hanem valóban a mindenséggel és az örökkévalósággal méri magát. Ritka manapság, aki ezt az életfelfogást, vagyis a keresztény világszemléletet őszintén hiszi és vallja. De aki hívő keresztény, az másképpen viszonyul az emberi élethez. Sok szó esik az utóbbi időben arról, hogy kevés gyermek születik. Felteszik a kérdést, miért is vállaljunk gyermeket. A válasz pedig többnyire az, hogy a gyerek kedves, hogy minden nehézség ellenére jó családban, közösségben élni, hogy talán majd szeretni fogja az idős szüleit, hogy lesz, aki munkájával eltartja a nyugdíjasok népes táborát. Ennél felelősebb hangok is hallatszanak. Van, aki azt mondja, a gyermekek vállalásán múlik, hogy fennmaradjon nyelvünk, kultúránk, közösségünk, népünk a történelem viharai között. Szép és igaz szempontok ezek, de nekünk keresztényeknek van még egy mondanivalónk, ami mindennél fontosabb. Ez pedig az, amit régen úgy fogalmaztak, hogy a szülők a teremtő Isten munkatársai és a gyermek vállalásával új polgárokat ajándékoznak a Mennyországnak. Igen, minden ember, aki erre a világra születik, az örök boldogságra hivatott. Nem mi adjuk az üdvösséget, de a szülőnek döntő szerepe van a lehetőség megteremtésében. És persze Isten mindenkivel személyes párbeszédet folytat, és azt akarja, hogy minden ember szabadon válaszoljon az Ő szeretetére. Ezért a szülőknek nem elég elfogadni a gyermeküket, hanem mielőbb meg is kell kereszteltetni, gondoskodni kell arról, hogy eljussanak az elsőáldozásra, a bérmálásra, és megfelelő nevelést kell adni a megszülető gyerekeknek.

Olyat tudnak ajándékozni tehát a keresztény szülők Isten segítségével, ami több, mint az ő saját létük és gazdagságuk, mert más embernek is meg tudják nyitni az utat az örök boldogság felé.

Erre gondoljunk Nagyboldogasszony ünnepén! Többek vagyunk, mint amire gyakran becsüljük magunkat, többet tudunk ajándékozni másoknak, mint amivel magunk rendelkezünk.

Képességeink és lehetőségeink a végtelenbe nyílnak.

Köszönjük meg ezt a mindenható Istennek, és kérjük a boldogságos Szűz Mária közbenjáró segítségét, hogy mindig fel tudjuk emelni tekintetünket és örömmel haladjunk azon az úton, amely az örök boldogság felé vezet.

Ámen. 

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Szerző: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír