Eucharisztikus konferenciát tartottak Dunaszerdahelyen

A konferenciát a Társulat elnöke, Mahulányi József nyitotta meg, majd a nagyszombati főegyházmegye általános helynöke osztotta meg gondolatait.

A napközi imaóra elimádkozása után Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tartott előadást. A résztvevők megismerkedhettek ezen keresztül Horváth Győző egykori kalocsai segédpüspök, Csallóköz szülötte a szentmiseáldozat gyümölcseiről szóló könyvének gondolataival.

A konferencia következő részében az egyházjog szempontjainak figyelembevételével adott elő Szlávik Antal hidaskürti plébános A klerikus és az Eucharisztia asztala címmel, melyben az Egyházi Törvénykönyv 276. kánonját értelmezte.

A délután Bábel Balázs érsek előadásával kezdődött. A főpásztor ezúttal az Eucharisztia teológiáját foglalta össze.

Juhász Attila egri teológiai tanár reflexiójában az online szentmisék lelkipásztori tapasztalatait értékelte, majd Zsidó János plébános „az Eucharisztia a kisközösségek életében” témáról tartott előadást. Józsa Attila atya „az Eucharisztia és az egyházzene” témáról beszélt, a liturgikus ének fontosságát ecsetelve a papnevelésben és a lelkipásztorkodásban.

Zárásként Parák József besztercebányai püspöki helynök osztotta meg gondolatait a részvevőkkel.

A konferenciát szentmise követte a sikabonyi Mindenszentek-templomban. A szentbeszédet Bábel Balázs mondta.

A kalocsa-kecskeméti érsek emlékeztetett rá, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata a 86. zsoltárból származik: „Minden forrásom belőled fakad.” A forrás végig jelen van a Szentírásban mint nagy érték, és a liturgiában is fontos metafora. Isten maga a forrás, és forrássá válik az Egyház is az emberek számára. Ahogy forrás az Eucharisztia is: a lélek éltető eleme, nem tudunk nélküle létezni.

A zsoltár így fogalmazza meg az Isten utáni vágyódást: „Mint szarvas kívánkozik a forrásvízre, úgy vágyódik a lelkem utánad, Istenem. ” Szent Jeromos így elmélkedik erről: a szarvasok mi vagyunk, mi vágyódunk a forrásvízre, az Istenre. Szent Ágoston pedig ezt a gondolatot folytatva azt írja, hogy sietnünk kell a forráshoz. De nem ímmel-ámmal, hanem mint a szarvasok: úgy kellene nekünk is futnunk Isten elé.

A szentségek nélkülözhetetlensége tudatában lehet-e azt mondani, hogy az Eucharisztia isteni volta és az ember bűnössége között válaszfal van? Méltók vagyunk-e áldozni? A 17. században ezt a kérdést vette alapul a janzenizmus: azt vallották, hogy az ember nem méltó az áldozásra, maximum évente egyszer; de leginkább csak a halálos ágyon, gyónás után, így fejezve be a földi életet. Sokan „áldozatul” estek ennek az irányzatnak, többek között Rákóczi Ferenc is. A janzenizmus vallói nem is áldoztak: faluhelyen húsvét után még a gyóntatószéket is felvitték a padlásra, nagyböjtre hozták csak vissza – s senki nem áldozott.

Nem tudjuk valójában, hogy mi is vagy ki is az Oltáriszentség – mondta Bábel Balázs. – Nem is igazán értékeljük. Az őskeresztények azt mondták, hogy inkább meghalnak, de akkor is bemutatják a szentmisét, mert nem tudnak Eucharisztia nélkül élni. Ismerős a kis Tarzíciusz, aki vitte az Oltáriszentséget a betegeknek, és talán még a börtönbe is, de inkább meghalt, minthogy odaadja a pogányoknak. Mi valahogy nem ismerjük eléggé. Egy latin mondás szerint nem vágyódunk arra, amit nem ismerünk („Ignoti nulla cupido”). Vagy úgy is fogalmazhatjuk, hogy a tudatlannak nincsenek vágyai. Nem vágyódunk rá, mert nem tudjuk, ki van az Oltáriszentségben.

Órigenész szentírás-magyarázatában ezt mondja: „a kút a mi lelkünk”. Isten képére vagyunk teremtve, s ebből tiszta víznek kellene fakadni az Isten utáni vágyódásként. Igen ám, de jön az ördög és mindent, minden vackot beledobál ebbe a kútba, betemeti és nem tud feltörni belőle a víz. El kell jönnie a mi Izsákunknak, Jézus Krisztusnak, hogy kitisztogassa ezt a kutat – emelte ki Bábel Balázs. Hozzátette, hogy e gondolatokat nagyon jól rá lehet vetíteni a mai világra, a mai időkre, életünkre. Mert ma mesteri módon értenek ahhoz, hogy az ember vágyait felkeltsék. Mesteri, mondhatni ördögi módon elterelik az ember vágyait az Istenről. 

Itt van például a járvány: azt vártuk, hogy tele lesznek a templomaink, mint a nagy pestisjárványok után, hogy hálát adnak az emberek a menekvésért. Nem így történt. Mulatni, nyaralni indultak, pótolni, ami eddig nem volt lehetséges. Csakhogy ez nem elég, az embernek a végtelenre irányuló vágya van, és azt véges dolgokkal betölteni csak ideig-óráig lehet. Egy lelkigyakorlat vagy éppen az eucharisztikus kongresszus megtisztíthatja a lelkünket, hogy az Isten felé forduljon. Hogy vágyódjunk utána, mert meghívottak vagyunk – hangsúlyozta a szónok. – Találjuk meg az Eucharisztiában azt a minden-forrást, ami Istenből fakad. És akkor ez a forrás mint élő vízforrás viszi minket előre, s nemcsak a pillanatnyi, biológiai szomjunkat oltja, hanem az Isten utáni vágyunkat is. Adja Isten, hogy az iránta való vágy felerősödjék bennünk és megtaláljuk az igaz forrást magában az Istenben, Jézus Krisztusban és szentségeiben, különösen az Eucharisztiában.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Nagy Attila

Magyar Kurír