„Szívet és lelket melengető pillanatok – mondta Ignácz András nyírlugosi parókus –, hogy ennyien eljöttetek ide, a Debreceni utcára földi munkásként égi áldást kérve. Szükségünk van erre az áldásra, hiszen nem hagyatkozhatunk csak a gépekre és a technikai tudásra.
Fáradozásainkban, verejtékcseppjeinkben a Gondviselő Istent is szeretnénk elérni.”
Majd a Szent Liturgián elhangzó imádság szavait idézte a parókus: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, leszállván a világosság Atyjától.
Az év oly sok napján csak a földet nézzük, hisz a fölből élünk, de kellenek olyan pillanatok, amikor felfelé is tekintünk: a minket tápláló, életben és lélekben tartó Isten felé is”
– mondta Ignácz András nyírlugosi parókus.
A település polgármestere, Hovánszki György örömét fejezte ki, hogy a tavaly elindított egyházi kezdeményezés mára városi, települést megmozdító eseménnyé nőtte ki magát.
A felsorakozó mezőgazdasági munkagépek megáldását Rádi Dávid segédlelkésszel együtt végezte a parókus. Majd a gépek és kísérőik méltóságteljes – közel másfél kilométer hosszú – felvonulása következett, amit a rendőrség biztosított.
A bátorligeti egyházközség immár szintén hagyományként ünnepelte Szent György napjához kapcsolódóan a búzaszentelést és a traktorok megáldását. Idén vendégként fogadták Szocska Ábel megyéspüspököt, aki a mezőgazdasági munkagépekre és használóikra Isten bőséges áldását kérte.
A helyi szolgálattevő, Karakó Roland atya szeretettel köszönte meg a hívek felajánlásait és együttlétét, majd az imádság után agapéra került sor.
Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye, Nyírlugosi Görögkatolikus Egyházközség, Bátorligeti Görögkatolikus Egyházközség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria