Ferenc pápa Assisiben részt vett a „Ferenc gazdasága” nemzetközi rendezvényen

Ferenc pápa – 2022. szeptember 24., szombat | 19:28

Ferenc pápa szeptember 24-én, szombaton délelőtt helikopteren érkezett Assisibe, ahol részt vett a „Ferenc gazdasága” elnevezésű rendezvény utolsó napján. A fiatal közgazdászokat és vállalkozókat megszólító találkozóra több mint százhúsz országból érkeztek résztvevők Szent Ferenc városába, hogy az ő nyomában járva megoldást találjanak a világ legnagyobb problémáira.

A háromnapos nemzetközi rendezvényen a fiatalok szakmai területüktől függően más-más, úgynevezett „faluban” vettek részt, melyeket különböző témáknak szenteltek a mezőgazdaságtól a szegénységig, a károsanyag-kibocsátásig, valamint az egyenlőtlenségig. Minden problémakört alaposan megvitattak, innovatív és fenntartható ötletekkel álltak elő, hogy jobbá tegyék a világot az elkövetkező generációk számára.

A fiatal közgazdászokat és vállalkozókat megszólító találkozó harmadik napján, szeptember 24-én délelőtt fél 10-kor érkezett Ferenc pápa Assisibe, a rendezvény záróeseményére. A Szentatyát a konferencia résztvevőinek képviseletében három fiatal fogadta, valamint Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának elnöke és Domenico Sorrentino, Assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadino érseke és Foligno püspöke; emellett helyi vezetők; Luigino Bruni közgazdász és Alessandra Smerilli nővér, a „Ferenc gazdasága” program fő előmozdítói, továbbá Francesca Di Maolo, a fogyatékkal élő gyermekeket gondozó assisi Istituto Serafico igazgója.

A pápa a fogadást követően rögtön a találkozó helyszínére, az assisi rendezvénycsarnokba ment, ahol színielőadást mutattak be, majd nyolc fiatal megosztotta tapasztalatait, amelyeket a Szentatya meghallgatott. Végül beszédet mondott, majd felolvasták a pápa és a fiatalok megállapodását, melyet annak aláírása követett.

A Szentatya ezt követően visszatért a Vatikánba.

A „Ferenc gazdasága” kezdeményezés válasz a Szentatya 2019-ben megfogalmazott felhívására, hogy a fiatalok az emberiség erejeként gyűljenek össze.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria