Ferenc pápa az év végén: Próbáljuk meg elsajátítani Isten „kedvességét”!

Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.

„Asszonytól született” (Gal 4,4).

Amikor az idők teljességében Isten emberré lett, nem az égből alászállva jött a világba, hanem Máriától született. Nem egy nőben, hanem egy nőtől született. Ez alapvetően más: azt jelenti, hogy Isten tőle akart testet venni. Nem használta őt, hanem az igenjét, a beleegyezését kérte. És Máriával elkezdődött egy bűntől mentes, kegyelemmel és igazsággal, szeretettel és hűséggel teli emberség kihordásának lassú útja. Egy szép, jó és igaz emberségé, Isten képére és hasonlatosságára, mégis a mi testünkbe szőve, melyet Mária kínált fel; sosem őnélküle; mindig az ő beleegyezésével; szabadságban, ingyenességben, tiszteletben, szeretetben.

Isten ezt az utat, ezt a módot választotta, hogy belépjen a világba és a történelembe. És ez az mód annyira lényegi fontosságú, mint mint maga a tény, hogy eljött. Mária istenanyasága – szűzi anyaság, termékeny szüzesség – az a mód, amely megmutatja Isten szabadságunk iránti rendkívüli tiszteletét. Ő, aki nélkülünk teremtett bennünket, nem akar nélkülünk üdvözíteni bennünket (vö. Szent Ágoston: 169. beszéd, 13).

Ez az út, melyen eljött, hogy megmentsen bennünket, az az út, amelyen minket is hív, hogy kövessük őt, hogy vele együtt folytassuk az új, szabad, kiengesztelődött emberiség szövését.

Ez a cél: a kiengesztelődött emberiség!

Olyan stílus, a hozzánk való viszonyulás olyan módja ez, amelyből a jó és méltóságteljes együttélés számos emberi erénye származik. Az egyik ilyen erény a kedvesség, a testvériséget és a társadalmi barátságot elősegítő életstílus (vö. Fratelli tutti enciklika, 222–224).

És ha már a kedvességről beszélünk, ebben a pillanatban gondolataink akaratlanul is kedves XVI. Benedek emeritus pápánkra irányulnak, aki ma délelőtt távozott el közülünk. Meghatódva emlékezünk oly nemes és kedves személyére. Mély hálát érzünk szívünkben:

hálát Isten iránt, amiért az Egyháznak és a világnak adta őt;

hálát őiránta mindazért a jóért, amit végbevitt, de főképp hívő és imádságos tanúságtételéért, különösen visszavonult életének ezekben az utolsó éveiben. Egyedül Isten ismeri közbenjárásának, az Egyház javára felajánlott áldozatainak értékét és erejét.

Ma este szeretném újra figyelmetekbe ajánlani a kedvességet mint polgári erényt is, különösen a római egyházmegyére gondolva.

A kedvesség fontos összetevője a párbeszéd kultúrájának, és a párbeszéd elengedhetetlen ahhoz, hogy békében éljünk, hogy testvérekként éljünk, akik nem mindig jönnek ki egymással – ez normális –, de akik mégis beszélnek egymással, meghallgatják egymást, megpróbálják megérteni és segíteni egymást. Gondoljunk csak arra, „mivé lenne a világ a családokat és közösségeket egyben tartó sok nagylelkű ember türelmes párbeszéde nélkül. A nézeteltérésekkel és konfliktusokkal ellentétben a kitartó és bátor párbeszédnek nincs hírértéke, mégis csendesen segíti a világot, hogy jobban éljen” (uo., 198).

A kedvesség tehát a párbeszéd része.

Ez nem csak „jólneveltség” kérdése; ez nem „etikett” vagy udvariasság kérdése. Nem, itt nem erre gondolunk, amikor kedvességről beszélünk. Hanem egy erényre, amelyet újra magunkévá kell tennünk és mindennap gyakorolnunk kell, hogy szembeússzunk az árral és humanizáljuk a társadalmat.

Mindenki látja, mennyi kárt okoz a fogyasztói individualizmus. A legsúlyosabb kár pedig az, hogy másokat, a körülöttünk lévő embereket úgy érzékeljük, mint akik akadályozzák nyugalmunkat, kényelmünket. A többiek „kellemetlenkednek”, zavarnak bennünket, elveszik az időnket és az erőforrásainkat, melyek arra szolgálnának, hogy azt tegyük, amit szeretnénk. Az individualista és fogyasztói társadalom hajlik az agresszivitásra, mert ebben a többiek versenytársak, akikkel versenyezni kell (vö. uo., 222). Mégis, épp az ilyen társadalomban,

a legnehezebb helyzetekben is, vannak olyan emberek, akik megmutatják, hogy „még mindig lehetséges a kedvesség mellett dönteni”,

és így, életstílusukkal „sötétségben ragyogó csillagokká válnak” (uo.).

Szent Pál – ugyancsak a Galatáknak írt levélben, melyből e liturgia olvasmánya is származik – a Szentlélek gyümölcseiről beszél, és ezek között egyet a görög khrésztotész szóval nevez meg (vö. Gal 5,22). Itt találjuk, amit „kedvesség” alatt érthetünk: jóindulatú magatartás, mely támogat és vigasztal másokat, kerül minden keménységet és durvaságot. Ezzel a felebarátainkkal való bánásmóddal ügyelünk arra, hogy szavakkal vagy gesztusokkal meg ne bántsuk őket; igyekszünk könnyíteni terheiket, bátorítani, megerősíteni, vigasztalni őket; és sosem alázzuk meg, sosem bántjuk vagy vetjük meg őket (vö. Fratelli tutti, 223).

A kedvesség ellenszer társadalmunk néhány patológiája ellen: a kegyetlenség ellen, mely sajnos méregként behatolhat szívünkbe és megmérgezheti kapcsolatainkat;

a szorongás és a szétszórt kapkodás ellen, melyek miatt magunk körül forgunk és elzárkózunk másoktól (vö. uo., 224). Mindennapi életünknek ezek a „betegségei” agresszívvá tesznek bennünket, és képtelenné arra, hogy engedélyt, bocsánatot kérjünk, vagy egyszerűen csak köszönetet mondjunk. Az együttélés három emberi szava: „szabad?”, „elnézést”, „köszönöm”. Ezzel a három szóval előrehaladhatunk a békében, az emberi barátságban! Ezek a kedvesség szavai: „szabad?”, „elnézést”, „köszönöm”. Érdemes gyakran használnuk őket életünkben: „szabad?”, „elnézést”, „köszönöm”. És amikor az utcán, vagy egy üzletben, vagy egy hivatalban kedves emberrel találkozunk, elcsodálkozunk, kisebb csodának tartjuk, mert sajnos a kedvesség már nem túl gyakori.

De hál’Istennek vannak még kedves emberek, akik félre tudják tenni saját gondjaikat, hogy odafigyeljenek másokra, hogy rámosolyogjanak másokra, hogy bátorítsák őket, hogy meghallgassák azokat, aki szeretnék kiönteni a lelküket (vö. uo.).

Kedves testvéreim, úgy gondolom, hogy ha újra megéljük a kedvességet mint személyes és polgári erényt, az nem kis mértékben segíthet a családok, a közösségek, a városok életének javulásában. Ezért a Róma városa előtt álló új évre tekintve szeretném azt kívánni mindannyiunknak, akik itt élünk, hogy növekedjünk ebben az erényben: a kedvességben. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha ez életstílusunkká válik, akkor egészséges együttélést teremthet, az agresszió és a közömbösség feloldásával humanizálhatja a társadalmi kapcsolatokat (vö. uo.).

Nézzünk Szűz Mária ikonjára! Ma és holnap itt, a Szent Péter-bazilikában a Potenza melletti Carmine di Aviglianó-i Szűzanya képe előtt is kifejezhetjük tiszteletünket. Ne vegyük természetesnek az istenanyaság misztériumát!

Ámuljunk el Isten választásán, aki ezerféleképpen megjelenhetett volna a világban, megmutatva hatalmát, ehelyett teljes szabadság mellett akart megfoganni Mária méhében, kilenc hónapon át akart fejlődni, mint bármelyik magzat, és végül tőle, egy asszonytól akart megszületni.

Ne menjünk el olyan gyorsan efelett, álljunk meg egy kicsit szemlélődni és elmélkedni, mert az üdvösség misztériumának egy lényegi részével találkozunk itt. És próbáljuk meg elsajátítani Isten „módszerét”, a részéről tapasztalható végtelen tiszteletet, mondhatni a „kedvességét”, mert a Szűzanya isteni anyaságában rejlik az út egy emberibb világhoz!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír