Ferenc pápa a diplomatáknak: Magyarországon sok ember szeretetét megtapasztaltam

Az alábbiakban Ferenc pápa beszédét magyar fordításban teljes terjedelmében közöljük.

Excellenciás Urak, Hölgyeim és Uraim!

Örömmel fogadom Önöket ma délelőtt, hogy személyesen köszöntsem Önöket, és kifejezzem újévi jókívánságaimat. Külön is köszönöm George Poulides nagykövet úrnak, a diplomáciai testület dékánjának a kedves szavait, melyek jól kifejezik a nemzetközi közösség aggodalmait egy olyan év kezdetén, amelyet békésnek szeretnénk, de amely ehelyett konfliktusokkal és megosztottsággal kezdődik.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a Szentszék és az Önök országai közötti kapcsolatok ápolása iránti elkötelezettségüket. Tavaly „diplomáciai családunk” tovább bővült az Ománi Szultánsággal való diplomáciai kapcsolatok felvételének és az első – itt jelen lévő – nagykövet kinevezésének köszönhetően.

Ugyanakkor szeretnék emlékeztetni arra, hogy a Szentszék megkezdte egy Hanoiban székelő pápai képviselő kinevezését, miután a pápai képviselő jogállásáról szóló megállapodást tavaly júliusban megkötöttük Vietnámmal. Ez avégett történt, hogy együtt folytassuk az eddig megtett utat, a kölcsönös tisztelet és bizalom jegyében, az intézményi szintű gyakori kapcsolatoknak és a helyi egyház együttműködésének köszönhetően.

Továbbá 2023-ban került sor a Szentszék és Kazahsztán közötti, 1998. szeptember 24-én létrejött, kölcsönös kapcsolatokról szóló megállapodás kiegészítő megállapodásának ratifikálására, mely megkönnyíti a lelkipásztori munkát végzők jelenlétét és foglalkoztatását az országban: Lehetőség nyílt négy jelentős évforduló megünneplésére is: a Panamai Köztársasággal való diplomáciai kapcsolatok 100., az Iráni Iszlám Köztársasággal való kapcsolatok 70., a Koreai Köztársasággal való kapcsolatok 60. és az Ausztráliával való kapcsolatok 50. évfordulóját ünnepeltük.

Kedves Nagykövetek!

Van egy szó, amely különös nyomatékkal hangzik fel a két fő keresztény ünnepen. Halljuk az angyalok énekében, akik éjjel a Megváltó születését hirdetik, és kihalljuk a feltámadt Jézus szavaiból: ez a „béke” szava. A béke elsősorban Isten ajándéka: ő az, aki ránk hagyja az ő békéjét (vö. Jn 14,27); ugyanakkor a mi felelősségünk is: „Boldogok a békességszerzők” (Mt 5,9). A békéért való munkálkodás! Mennyire törékeny, ugyanakkor mennyire követelményeket támasztó és gazdag jelentésű szó!

A békének szeretném tehát az itt elhangzó gondolatokat szentelni, a történelem egy olyan időszakában, amikor a béke egyre inkább veszélyeztetett, meggyengült és részben elveszett.

Egyébiránt a Szentszék feladata, hogy a nemzetközi közösségen belül prófétai és lelkiismeretet felrázó hang legyen.

1944-ben karácsony estéjén XII. Piusz híres rádióüzenetben szólt a világ népeihez. A második világháború több mint ötévnyi harc után a végéhez közeledett, és az emberiséget – mondta a pápa – „egy mind világosabb és erősebb vágy töltötte el: hogy ebből a világháborúból, ebből az egyetemes világdúlásból a mélyreható megújulás új korszaka kezdődjön el” [1]. Nyolcvan évvel később e „mélyreható megújulás” vágya teljesen kialudni látszik, és a világot egyre több konfliktus hálózza be, melyek lassan valódi globális konfliktussá alakítják azt, amit többször „darabokban zajló harmadik világháborúnak” neveztem.

Ma is el kell mondanom, hogy aggasztanak a Palesztinában és Izraelben történt események. Mindnyájunkat megrázott az izraeli lakosság elleni október 7-i terrortámadás, melynek során sok ártatlan embert megsebesítettek, megkínoztak és kegyetlen módon megöltek, és sokakat túszul ejtettek.

Ismételten elítélem ezt az akciót, valamint a terrorizmus és a szélsőségesség minden formáját: így nem oldhatók meg a népek közötti problémák, sőt, azok inkább súlyosabbá válnak, és mindenkinek szenvedést okoznak.

Valóban, ez az akció erős izraeli katonai választ váltott ki a Gázai övezetben, mely több tízezer palesztin, többnyire polgári lakos, köztük sok gyermek és fiatal halálához vezetett, és rendkívül súlyos, elképzelhetetlen szenvedésekkel járó humanitárius helyzetet okozott.

Megismétlem felhívásomat az összes érintett félhez, hogy minden fronton, beleértve Libanont is, tartsanak tűzszünetet, és azonnal engedjék szabadon az összes gázai túszt. Kérem, hogy a palesztin lakosság kapja meg a humanitárius segélyeket, a kórházak, iskolák és kultuszhelyek pedig kapják meg a szükséges védelmet. Kívánom, hogy a nemzetközi közösség határozottan törekedjen közös megoldást találni a két állam – egy izraeli és egy palesztin állam – számára, s hogy érje el Jeruzsálem városának nemzetközileg garantált különleges státuszát, hogy az izraeliek és a palesztinok végre békében és biztonságban élhessenek.

A Gázában zajló konfliktus továbbdestabilizál egy törékeny és feszültségekkel teli térséget. Legfőképpen: nem szabad elfeledkezni a szíriai népről, mely gazdasági és politikai bizonytalanságban él, amit a tavalyi februári földrengés csak súlyosbított. A nemzetközi közösség ösztönözze az érintett feleket, hogy kezdjenek építő és komoly párbeszédet, és keressenek új megoldásokat, hogy a szíriai népnek ne kelljen többé a nemzetközi szankciók miatt szenvednie. Továbbá kifejezem aggodalmamat a több millió szíriai menekült miatt, akik még mindig a szomszédos országokban, Jordániában és Libanonban tartózkodnak.

Ez utóbbi országra külön is gondolok, kifejezve aggodalmamat a kedves libanoni nép szociális és gazdasági helyzete miatt, és kívánom, hogy az intézményi patthelyzet, mely még inkább térdre kényszeríti őket, megoldódjon, és hogy a cédrusok országának hamarosan legyen elnöke.

Az ázsiai földrészen maradva, szeretném felhívni a nemzetközi közösség figyelmét Mianmarra is. Kérem, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy reményt adjanak ennek az országnak, és méltó jövőt a fiatalabb nemzedékeknek, nem feledkezve meg a rohingyákat még mindig sújtó humanitárius vészhelyzetről.

E bonyolult helyzetek mellett a remény jeleiből sincs hiány, ahogyan azt a mongóliai utam során is tapasztalhattam. Szeretnék újból köszönetet mondani az ország hatóságainak a fogadtatásért.

Hasonlóképpen szeretnék köszönetet mondani a magyar hatóságoknak a tavaly áprilisi látogatásom során tanúsított vendégszeretetükért. Ez az út Európa szívébe vezetett, ahol történelmet és kultúrát lélegzik az ember, ahol sok ember meleg szeretetét megtapasztaltam, de ahol egy olyan konfliktus közelségét is éreztem, amelyet el sem tudtunk képzelni a 21. századi Európában.

Az Orosz Föderáció majdnem két év óta nagyszabású háborút folytat Ukrajna ellen, de a hőn áhított béke a számos áldozat és a hatalmas pusztítás ellenére sajnos még mindig nem talált helyet az elmékben és a szívekben. Nem engedhetjük az emberek millióinak kárára egyre jobban elmérgesedő konfliktus folytatódását, hanem a nemzetközi joggal összhangban, tárgyalások útján véget kell vetni neki.

Aggódom a Dél-Kaukázusban Örményország és Azerbajdzsán között kialakult feszült helyzet miatt is, és sürgetem a feleket, hogy kössenek békeszerződést. Sürgősen megoldást kell találni a térség lakóinak drámai humanitárius helyzetére, elő kell segíteni a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek törvényes és biztonságos hazatérését, és tiszteletben kell tartani az ott működő vallások kultuszhelyeit. Járuljanak hozzá ezek a lépések a két ország közötti bizalmi légkör megteremtéséhez a hőn áhított béke érdekében.

Ha most Afrika felé fordulunk, azt látjuk, hogy emberek milliói szenvednek a humanitárius válságok miatt, amelyek több országot sújtanak a Szaharától délre a nemzetközi terrorizmus, az összetett társadalmi-politikai problémák és az éghajlatváltozás okozta pusztító hatások miatt, amelyekhez hozzáadódnak a néhány országban bekövetkezett katonai puccsoknak és a korrupció, megfélemlítés és erőszak által terhelt választási folyamatoknak a következményei.

Ismételten felhívást intézek annak érdekében, hogy minden érdekelt fél komolyan kötelezze el magát a tigriai harcoknak véget vető, 2022 novemberében kötött pretoriai megállapodás végrehajtása mellett, az Etiópiát sújtó feszültségek és erőszakos cselekmények békés megoldásának keresése mellett, továbbá a párbeszéd, a béke és a stabilitás mellett Afrika szarvának országai között.

Szeretnék emlékeztetni a Szudánban történt drámai eseményekre is, ahol a hónapok óta tartó polgárháború után sajnos még mindig nem látszik kiút; továbbá a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek helyzetére Kamerunban, Mozambikban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban. Ez utóbbi két országot volt szerencsém tavaly év elején meglátogatni, hogy a közelség jelét vigyem a szenvedő, bár más körülmények között élő embereknek. Szívből köszönöm mindkét ország hatóságainak szervezési munkájukat és a fogadtatást, amelyben részem lehetett. A dél-szudáni útnak ökumenikus jellege is volt, mivel elkísért a canterburyi érsek és a Skót Egyház Közgyűlésének moderátora, ami egyházi közösségeinknek a béke és a kiengesztelődés iránti közös elkötelezettségéről tanúskodik.

Bár az amerikai földrészen nincsenek nyílt háborúk, néhány ország – például Venezuela és Guyana – között erős feszültségek vannak, míg más országokban, például Peruban, olyan polarizálódást tapasztalunk, amely aláássa a társadalom harmóniáját és gyengíti a demokratikus intézményeket.

Továbbra is aggodalomra ad okot a nicaraguai helyzet: elhúzódó válságról van szó, mely fájdalmas következményekkel jár az egész nicaraguai társadalomra, különösen a Katolikus Egyházra nézve. A Szentszék nem szűnik meg tiszteletteljes diplomáciai párbeszédre buzdítani a katolikusok és az egész lakosság érdekében.

Excellenciás Urak, Hölgyeim és Uraim!

E kép mögött, melyet nagy vonalakban és a teljesség igénye nélkül szerettem volna felvázolni, egy mind inkább szétszakított világ áll, de mindenekelőtt emberek milliói – férfiak, nők, apák, anyák, gyermekek –, akiknek arcát többnyire nem ismerjük, és akikről gyakran megfeledkezünk.

A mai háborúk pedig már nem csak lehatárolt csatatereken zajlanak, és nem is csak katonákról szólnak.

Egy olyan környezetben, amelyben a katonai és a polgári célok között szemlátomást nem tesznek különbséget, nincs olyan konfliktus, amely ne érintené valamiképpen a polgári lakosságot.

Az ukrajnai és gázai események ezt egyértelműen bizonyítják. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértései háborús bűncselekmények, és nem elég ezeket szóvá tenni, meg is kell őket akadályozni. Ezért a nemzetközi közösség nagyobb elkötelezettségére van szükség a humanitárius jog védelme és végrehajtása érdekében, mely az egyetlen módnak tűnik az emberi méltóság megvédésére a háborús helyzetekben.

Az idei év elején a II. Vatikáni Zsinat buzdítása – melyet a Gaudium et spes konstitúcióban olvashatunk – ugyanolyan időszerű, mint valaha: „A hadviselésről nemzetközi egyezmények vannak érvényben, melyeket elég sok nemzet aláírt abból a célból, hogy kevésbé embertelenek legyenek a hadműveletek és következményeik […]. Ezeket a szerződéseket be kell tartani; sőt mindenki köteles, de kivált az államok vezetői és a kérdés szakértői megtenni minden tőlük telhetőt, hogy az egyezményeket tökéletesítsék, s így jobban és hatékonyabban fékezzék a háború embertelenségét.” [2] Az önvédelem jogának gyakorlása során is feltétlenül tartanunk kell magunkat az erőszak arányos alkalmazásához.

Talán nem vagyunk tisztában azzal, hogy a polgári áldozatok nem „járulékos károk”. Kereszt- és vezetéknévvel rendelkező férfiak és nők, akik életüket vesztik. Gyermekek, akik árván maradnak, és akiket megfosztottak a jövőtől.

Olyan emberek, akik éheznek, szomjaznak, fáznak, vagy akiket megcsonkít a modern fegyverek ereje. Ha mindegyikük szemébe nézhetnénk, ha nevükön szólíthatnánk őket, és felidézhetnénk személyes történetüket, akkor a háborút annak látnánk, ami: nem más, mint szörnyű tragédia és „esztelen mészárlás” [3], mely a földön élő minden ember méltóságát sújtja.

A háborúk pedig azért folytatódhatnak, mert a fegyverek óriási mennyiségben állnak rendelkezésre. Leszerelési politikát kell folytatni, mivel illuzórikus azt gondolni, hogy a fegyvereknek elrettentő ereje van. Inkább az ellenkezője igaz: a fegyverek megléte ösztönzi használatukat és fokozza gyártásukat. A fegyverek bizalmatlanságot keltenek és erőforrásokat vonnak el. Hány életet lehetne megmenteni a ma fegyverkezésre fordított erőforrásokkal? Nem lenne jobb valódi globális biztonságba fektetni ezeket? Korunk kihívásai átlépik a határokat, amint azt a századunk elejét sújtó különböző – élelmezési, környezeti, gazdasági és egészségügyi – válságok is bizonyítják. Itt is megismétlem a javaslatot, hogy hozzunk létre egy világalapot, hogy végre felszámoljuk az éhezést [4] és elősegítsük az egész bolygó fenntartható fejlődését.

A halálosztó eszközök fenyegetései között meg kell említenem az atomfegyver-arzenálok és az egyre kifinomultabb és pusztítóbb fegyverek fenyegetéseit.

Ismételten hangsúlyozom, hogy atomfegyverek gyártása és birtoklása erkölcstelen.

E tekintetben kifejezem azon reményemet, hogy az Iráni nukleáris megállapodás néven ismert Átfogó közös cselekvési terv újraindításáról szóló tárgyalások mielőbb folytatódhatnak, hogy biztonságosabb jövőt biztosítsunk mindenki számára.

A béke eléréséhez azonban nem elég a háborús eszközöket eltávolítani, a háborúk kiváltó okait is gyökerestől meg kell szüntetni, mindenekelőtt az éhezést, mely még mindig a föld egész térségeit sújtja, míg máshol tömeges élelmiszerpazarlás szemtanúi vagyunk. Aztán ott van a természeti erőforrások kizsákmányolása, mely keveseket meggazdagít, miközben egész népeket hagy nyomorban és szegénységben, akik ezen erőforrások természetes haszonélvezői lennének. Ehhez kapcsolódik az emberek kizsákmányolása, akik kénytelenek alulfizetve és a szakmai fejlődés valódi kilátásai nélkül dolgozni.

A konfliktusok okai között szerepelnek a természeti és környezeti katasztrófák is. Bizonyára vannak olyan katasztrófák, amelyek fölött az embernek nincs hatalma. Gondolok itt a közelmúltban Marokkóban és Kínában történt földrengésekre, melyek több száz áldozatot követeltek, továbbá a Törökországot és Szíria egy részét sújtó földrengésre, mely a halál és pusztítás szörnyű nyomát hagyta maga után. A líbiai Dernát sújtó áradásra is gondolok, mely – két gát egyidejű összeomlása miatt is – gyakorlatilag elpusztította a várost.

Vannak azonban olyan katasztrófák is, amelyekért az ember tevékenysége vagy hanyagsága is felelős, s amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a jelenlegi klímaválsághoz, így például az erdőirtás az Amazonas-medencében, a föld „zöld tüdejében”.

Az éghajlati és környezeti válság volt a témája az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének részes államai által a múlt hónapban Dubaiban tartott XXVIII. konferenciának (COP28), melyen sajnos nem tudtam személyesen részt venni. A konferencia a Meteorológiai Világszervezet azon bejelentésével egy időben kezdődött, mely szerint 2023 volt a legmelegebb év, amelyet az elmúlt 174 évben feljegyeztek. A klímaválság egyre sürgetőbben válaszadást követel, melyben mindenki és az egész nemzetközi közösség teljesen részt vesz [5].

A COP28 záródokumentumának elfogadása biztató lépés, és azt mutatja, hogy napjaink számos válságával szemben van lehetőség a multilateralizmus újjáélesztésére a globális éghajlati kérdés kezelése révén, abban a világban, amelyben a környezeti, társadalmi és politikai problémák szorosan összefonódnak. A COP28-on világossá vált, hogy a mostani évtized az éghajlatváltozás kezelésének kritikus évtizede.

A teremtett világról való gondoskodás és a béke „a legsürgetőbb kérdések, s ezek összekapcsolódnak” [6].

Ezért remélem, hogy amiről Dubaiban megállapodtak, „az ökológiai átmenet döntő felgyorsításához vezet, […] négy területen megvalósuló cselekvési formák révén, ezek pedig: az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások; a fosszilis tüzelőanyagok kivezetése, és a fosszilis tüzelőanyagoktól kevésbé függő életmódra való nevelés” [7].

A háborúk, a szegénység, a közös otthonunkkal való visszaélés és az erőforrások folyamatos kizsákmányolása – melyek a természeti katasztrófák gyökereinél állnak –, olyan okok is, amelyek emberek ezreit késztetik otthonuk elhagyására egy békés és biztonságos jövő keresésének érdekében. Útjuk során életüket kockáztatják veszélyes útvonalakon, például a Szahara sivatagban, a Kolumbia és Panama határán fekvő Darién dzsungelében, Közép-Amerikában, Mexikó északi részén, az Egyesült Államokkal közös határon és legfőképp a Földközi-tengeren. Ez sajnos az elmúlt évtizedben egy hatalmas temetővé vált az egymást követő tragédiák következtében, többek között a gátlástalan emberkereskedők miatt. A sok áldozat között, ne feledjük, sok a kísérő nélküli kiskorú.

A Földközi-tenger térségének inkább a béke laboratóriumának kellene lennie, „olyan helynek, ahol a különböző országok és valóságok a mindannyiunkban meglévő emberség alapján találkoznak” [8], ahogy ezt volt alkalmam hangsúlyozni Marseille-ben, a Földközi-tengeri találkozók alkalmával tett utazásom során, melyért köszönetet mondok a szervezőknek és a francia hatóságoknak. Ezt a mérhetetlen tragédiát látva könnyen előfordulhat, hogy bezárjuk szívünket, és a „megszállástól” való félelem mögé bújunk. Könnyen elfelejtjük, hogy arccal és névvel rendelkező emberekről van szó, és figyelmen kívül hagyjuk a Mare Nostrum hivatását, mely nem az, hogy sírhely legyen, hanem az, hogy az emberek, népek és kultúrák közötti találkozásnak és egymás gazdagításának helye legyen.

Ezzel nem tagadjuk, hogy a migrációnak szabályozottnak kell lennie a migránsok befogadása, támogatása, kísérése és integrálása érdekében, tiszteletben tartva a befogadást és integrációt vállaló lakosság kultúráját, érzékenységét és biztonságát.

Ugyanakkor emlékeztetni kell arra a jogra is, hogy az ember a saját országában maradhasson, és annak szükségességére is, hogy a feltételeket megteremtsék ahhoz, hogy ezt a jogot ténylegesen gyakorolhassa.

Ezzel a kihívással szemben egyetlen országot sem szabad magára hagyni, és egyetlen ország sem gondolhat arra, hogy a kérdést elszigetelten, korlátozóbb és elnyomóbb jogszabályokkal kezelje, melyeket olykor a félelem nyomására vagy a választási esélyek növelése érdekében fogadnak el. Ezért megelégedéssel nyugtázom az Európai Unió azon törekvését, hogy az új migrációs és menekültügyi paktum elfogadásával közös megoldást keressen, ugyanakkor megemlítem annak néhány korlátját is, különösen a menedékjog elismerése és az önkényes fogva tartás veszélye tekintetében.

Kedves Nagykövetek!

A békéhez vezető út megköveteli az élet tiszteletét, minden emberi élet tiszteletét, kezdve az anyja méhében növekvő magzat életével, melyet nem lehet elvenni, sem árucikké tenni. E tekintetben elítélendőnek tartom az úgynevezett béranyaság gyakorlatát, mely súlyosan sérti a nő és a magzat méltóságát. Ez az anya anyagi szükséghelyzetének kihasználásán alapul.

A gyermek mindig ajándék, és sosem szerződés tárgya.

Ezért arra kérem a nemzetközi közösséget, tegyen meg mindent e gyakorlat általános betiltása érdekében. Az emberi életet létének minden pillanatában őrizni és védeni kell, közben viszont sajnálattal állapíthatjuk meg, különösen nyugaton, a halál kultúrájának állandó terjedését, mely egy színlelt szánalom nevében elveti a gyermekeket, az időseket és a betegeket.

A békéhez vezető út megköveteli az emberi jogok tiszteletben tartását, azon egyszerű, de világos megfogalmazás szerint, amelyet az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatában olvashatunk, melynek nemrégiben ünnepeltük 75. évfordulóját. Racionálisan nyilvánvaló és általánosan elfogadott elvekről van szó. Sajnos az elmúlt évtizedekben olyan új jogok bevezetésére tett kísérletek, amelyek nem állnak teljesen összhangban az eredetileg meghatározottakkal, és nem mindig elfogadhatóak, ideológiai gyarmatosításokhoz vezettek, melyek között központi szerepet játszik a genderelmélet, amely rendkívül veszélyes, mert elmossa a különbözőségeket azzal a szándékkal, hogy mindenkit egyenlővé legyen. Az ilyen ideológiai gyarmatosítások sértik az államokat, és megosztottságot idéznek elő az államok között, ahelyett, hogy a béketeremtést segítenék elő.

A párbeszédnek viszont a nemzetközi közösség lelkének kell lennie.

A jelenlegi helyzet kialakulását a multilaterális diplomácia azon struktúráinak meggyengülése is eredményezte, amelyek a második világháború után láttak napvilágot. A biztonság, a béke és az együttműködés előmozdítására létrehozott szervezetek már nem képesek minden tagjukat egy asztal köré ültetni. Fennáll a „monadológia” és az olyan „klubokra” való széttöredezés veszélye, amelyek csak az ideológiailag rokonnak ítélt államokat engedik be. Az ideológiai polarizálódás miatt az eddig hatékony, a közjóra és a technikai kérdésekre összpontosító szerveket a megbénulás veszélye fenyegeti, mivel egyes államok idegen célok elérésére használják őket.

A béke szolgálata iránti közös törekvés fellendítése érdekében vissza kell szerezni azokat a gyökereket, azt a szellemiséget és azokat az értékeket, amelyekből ezek a szervezetek erednek, figyelembe véve a megváltozott körülményeket és tekintettel azokra, akik nem érzik magukat megfelelően képviselve a nemzetközi szervezetek struktúrái által.

Nyilvánvaló, hogy a párbeszéd türelmet, kitartást és meghallgatásra való képességet igényel, de ha valaki őszinte kísérletet tesz a nézeteltérések elsímítására, jelentős eredményeket érhet el. Gondolok például a brit és az ír kormány által aláírt Belfasti megállapodásra, más néven Nagypénteki megállapodásra, melynek 25. évfordulójáról tavaly emlékeztek meg. Ez a megállapodás harminc évig tartó erőszakos konfliktusnak vetett véget, és példaként szolgálhat a hatóságok arra történő ösztönzésére, hogy higgyenek a békefolyamatokban a nehézségek és az általuk követelt áldozatok ellenére.

A béke felé vezető út a politikai és társadalmi párbeszéden keresztül vezet, mivel ez az alapja a mai politikai közösségben való polgári együttélésnek. A 2024-es évben sok államban választásokat fognak tartani. A választások alapvetően fontos időszakot jelentenek egy ország életében, mivel lehetővé teszik minden polgár számára, hogy felelősen megválassza vezetőit. XII. Piusz szavai mai is időszerűek: „Hogy kifejezze saját véleményét a rá rótt kötelességekről és áldozatokról; hogy kénytelen legyen engedelmeskedni anélkül, hogy meghallgatnák: íme, két joga a polgárnak, melyek a demokráciában – ahogyan azt már a neve is jelzi – találják meg kifejeződésüket. A polgárok és az állam kormánya közötti kapcsolat szilárdságáról, harmóniájáról, jó gyümölcseiről lehet felismerni, hogy a demokrácia valóban egészséges és kiegyensúlyozott-e, s hogy milyen életerővel és fejlődési erővel bír.” [9]

Ezért fontos, hogy a polgárok, különösen a fiatalabb nemzedékek, akik először járulnak majd az urnákhoz, elsődleges felelősségüknek érezzék, hogy a választáson való szabad és tudatos részvételükkel hozzájáruljanak a közjó építéséhez. A politikát pedig sosem a hatalom megszerzéseként kell felfogni, hanem a „szeretet megélésének legmagasabb rendű formájaként” [10], és így a felebarát iránti szolgálat legmagasabb rendű formájaként a helyi vagy nemzeti közösségen belül.

A béke felé vezető út a vallások közötti párbeszéden keresztül is vezet, amely mindenekelőtt a vallásszabadság védelmét és a kisebbségek tiszteletben tartását követeli meg. Fájdalmasan állapítjuk meg például, hogy egyre több olyan ország van, amely a vallásszabadság központi ellenőrzésének modelljét alkalmazza, technikai eszközök tömeges alkalmazásával. Más helyeken a kisebbségben lévő vallási közösségek gyakran egyre drámaibb helyzetbe kerülnek. Egyes esetekben a megszűnés veszélye fenyegeti őket a terrorista akciók, a kulturális örökség elleni támadások és olyan álnok intézkedések kombinációja miatt, mint az áttérésellenes törvények elszaporodása, a választási szabályok manipulálása és a pénzügyi korlátozások.

Különös aggodalomra ad okot az antiszemita cselekmények elmúlt hónapokban tapasztalt növekedése; és még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az antiszemitizmus csapását ki kell irtani a társadalomból, különösen a testvériségre és a másik ember elfogadására való neveléssel.

Ugyanilyen aggasztó a keresztények üldözésének és hátrányos megkülönböztetésének növekedése, különösen az elmúlt tíz évben. Ez nemritkán – vértelenül, de társadalmilag számottevően – a lassú marginalizálódás, a politikai és társadalmi életből és bizonyos szakmák gyakorlásából való kirekesztés jelenségeire vonatkozik, melyek a hagyományosan keresztény országokban is előfordulnak.

Összességében több mint 360 millió keresztény él a világon, akik hitük miatt nagyfokú üldöztetést és hátrányos megkülönböztetést tapasztalnak, és egyre többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják hazájukat.

Végül, a békéhez vezető út az oktatáson keresztül vezet, mely a jövőbe és a fiatal nemzedékekbe való legfőbb befektetés. Még elevenen élnek bennem a tavaly augusztusban Portugáliában tartott ifjúsági világtalálkozó emlékei. Újfent köszönetet mondok a portugál – civil és egyházi – hatóságoknak az elkötelezett szervező munkájukért. Szívemben őrzöm a világ minden tájáról érkezett több mint egymillió, lelkesedéssel és életkedvvel teli fiatallal való találkozást. Jelenlétük nagyszerű himnusz volt a békéről, és tanúságtétel arról, hogy „az egység magasabb rendű a konfliktusoknál” [11], és „lehetséges különbözőségekben fennálló közösséget alkotni” [12].

Napjainkban a nevelési kihívás részben az új technológiák erkölcsös felhasználására vonatkozik. Ezek könnyen válhatnak a megosztás előidézésének vagy a hazugságok, az álhírek terjesztésének eszközeivé, de megteremthetik a találkozás, a kölcsönös csere lehetőségeit is, lehetnek a béketeremtés fontos eszközei. „Az új információs technológiák figyelemre méltó fejlődése – különösen a digitális téren – elképesztő lehetőségeket és komoly kockázatokat rejt magában, amelyek súlyos következményekkel járnak a népek közötti igazságosságra és harmóniára irányuló törekvés területén is.” [13] Ezért tartottam fontosnak, hogy a béke világnapjára küldött idei üzenetet a mesterséges intelligenciának szenteljem, mely az elkövetkező évek egyik legfontosabb kihívása.

Elengedhetetlen, hogy a technológiai fejlődés erkölcsösen és felelősen történjen, megőrizve az emberi személy központi szerepét, akinek hozzájárulását nem helyettesítheti és nem is fogja soha helyettesíteni egy algoritmus vagy egy gép. „Minden ember eredendő méltóságának és az egyetlen emberi család tagjaiként minket összekötő testvériségnek kell alapul szolgálnia az új technológiák fejlesztéséhez és vitathatatlan kritériumul használatba vételéhez, hogy a digitális fejlődés az igazságosság tiszteletben tartásával és a béke ügyének előmozdításával történhessen.” [14]

Alapos átgondolásra van tehát szükség minden szinten, nemzeti és nemzetközi, politikai és társadalmi szinten, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése az ember szolgálatában maradjon, elősegítve és nem akadályozva – különösen a fiatalok körében – a személyközi kapcsolatokat, a testvériség egészséges szellemét és a megkülönböztetésre képes kritikus gondolkodást.

E szempontból különös jelentőséget kap a Szellemi Tulajdon Világszervezetének két diplomáciai konferenciája, melyre 2024-ben kerül sor, és amelyen a Szentszék tagállamként vesz részt. A Szentszék számára a szellemi tulajdon alapvetően a közjó előmozdítására irányul, és nem vonható ki az etikai korlátok közül, hogy aztán igazságtalan helyzetek jöjjenek létre és indokolatlan kizsákmányolás történjen. Különös figyelmet kell fordítani az emberi genetikai örökség védelmére is, megakadályozva olyan, emberi méltósággal ellentétes gyakorlatokat, mint az emberi biológiai anyagok szabadalmaztatása és az emberi lények klónozása.

Excellenciás Urak, Hölgyeim és Uraim!

Idén az Egyház a jövő karácsonykor kezdődő szentévre készül. Szeretnék külön is köszönetet mondani az olasz – nemzeti és helyi – hatóságoknak, azokért az erőfeszítésekért, amelyeket annak érdekében tesznek, hogy Róma városa felkészüljön a számos zarándok fogadására, és lehetővé tegye számukra, hogy lelkileg gyümölcsözően tudják megélni a jubileumi évet.

Talán még sosem volt ilyen nagy szükségünk szentévre. A sok szenvedés láttán, mely nemcsak a közvetlenül érintett emberekben, hanem az egész társadalomban kétségbeesést szül; fiataljaink láttán, akik ahelyett, hogy egy jobb jövőről álmodnának, gyakran tehetetlennek és csalódottnak érzik magukat; és világunk sötétsége láttán, mely inkább terjedni, mint megszűnni látszik, a jubileumi év annak meghirdetése, hogy Isten sosem hagyja magára népét, és mindig nyitva tartja országának kapuit. A zsidó-keresztény hagyományban a jubileum a kegyelem ideje, melyben megtapasztalhatjuk Isten irgalmát és békéjének ajándékát. Az igazságosság időszaka, amikor a bűnök bocsánatot nyernek, a kiengesztelődés legyőzi az igazságtalanságot, a föld pedig megpihen.

Mindenki számára lehet – keresztények és nem keresztények számára egyaránt – olyan idő, amikor összetörik kardjaikat és ekét kovácsolnak belőlük; olyan idő, amikor egyik nemzet sem emel többé kardot a másik ellen, és nem tanul többé hadviselést (vö. Iz 2,4).

Kedves Fivéreim és Nővéreim, ezt kívánom szívből mindnyájuknak, kedves Nagykövetek, családjaiknak, munkatársaiknak és az Önök által képviselt népeknek. Köszönöm, és boldog új évet kívánok mindenkinek!

JEGYZETEK

[1] Karácsonyi rádióüzenet a világ népeihez, 1944. december 24.

[2] Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban (1965. december 7.), 79.

[3] Vö. XV. Benedek: Levél a hadviselő népek vezetőihez (1917. augusztus 1.).

[4] Vö. Fratelli tutti enciklika a testvériségről és a társadalmi barátságról (2020. október 3.), 262.

[5] Vö. Laudate Deum apostoli buzdítás minden jóakaratú emberhez a klímaválságról (2023. október 4.).

[6] Beszéd az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye részes államainak konferenciájához, 2023. december 2.

[7] Uo.

[8] Beszéd a „Rencontres Méditerranéennes” záróülésén, Marseille, 2023. szeptember 23., 1.

[9] Vö. Karácsonyi rádióüzenet a világ népeihez, 1944. december 24.

[10] XI. Piusz: Beszéd a Katolikus Egyetemi Szövetség vezetőihez, 1927. december 18.

[11] Evangelii gaudium apostoli buzdítás (2013. november 24.), 228.

[12] Uo.

[13] Üzenet a béke 57. világnapjára (2023. december 8.), 1.

[14] Uo., 2.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír