Ferenc pápa: Ha nem szeretünk, már megtettük az első lépést ahhoz, hogy öljünk!

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a tízparancsolat ötödik „szaváról” szóló katekézist szeretném folytatni. „Ne ölj!” Hangsúlyoztuk már: ez a parancs azt tárja fel, hogy Isten szemében az emberi élet értékes, szent és sérthetetlen. Senki sem vetheti meg sem mások, sem saját életét! Az ember ugyanis Isten képét hordozza, és az ő végtelen szeretetének a tárgya, bármilyen életkörülmények között látott is napvilágot.

Az evangéliumi szakaszban, melyet az imént hallottunk [Mt 5,21–24], Jézus ennek a parancsnak egy még mélyebb értelmét tárja fel előttünk. Kijelenti, hogy Isten ítélőszéke előtt az is a gyilkosság egyik formája, ha haragszunk testvérünkre. Ezért írja majd János apostol: „Aki gyűlöli testvérét, az gyilkos” (1Jn 3,15). De Jézus nem áll meg itt, hanem ugyanazt a logikát követve hozzáteszi, hogy a másik sértegetése és lenézése is tud ölni. Mi pedig sértegetni szoktuk egymást, így igaz. Úgy jön a sértés az ajkunkra, mintha levegőt vennénk. Jézus viszont azt mondja: „Állj meg, mert a gyalázás árt a másiknak, megöli őt!” A megvetés: „De hát itt vagyok én…, azt a senkiházit pedig megvetem.” Ez a másik emberi méltóságának semmibevétele. Milyen jó lenne, ha Jézusnak ez a tanítása beleivódna az elménkbe és a szívünkbe, és mindannyian elhatároznánk: „Sosem fogok senkit sem sértegetni.” Szép elhatározás lenne, mert Jézus azt mondja: „Figyelj, ha lenézel, sértegetsz, gyűlölsz másokat, az gyilkosság!”

Egyetlen erkölcsi kódex sem tesz egyenlőségjelet egymástól ennyire eltérő cselekedetek közé, az emberi kódexek különböző fokú megítélést alkalmaznak. Jézus viszont következetesen arra is felszólít, hogy szakítsuk félbe áldozatbemutatásunkat a templomban, ha eszünkbe jut, hogy valamelyik testvérünknek panasza van ellenünk, és keressük fel, és béküljünk ki vele. Nekünk is úgy kellene mennünk a misére, hogy kiengesztelődünk azokkal, akikkel nézeteltérésünk támadt. Akkor is, ha rosszat gondoltunk róluk, ha megsértettük őket. De ehelyett sokszor az történik, hogy miközben arra várunk, hogy elkezdődjön a mise, fecsegünk egy kicsit egymással, és megszólunk másokat. Nem szabad! Gondoljunk a gyalázás, a megvetés, a gyűlölet súlyosságára: Jézus a gyilkossághoz hasonlítja őket!

Mire gondol Jézus, amikor eddig a pontig kiterjeszti az ötödik parancsot? Az embernek nemes, nagyon érzékeny élete van, és van egy rejtett énje, mely nem kevésbé fontos, mint testi valója. Egy kisgyermek ártatlanságának megsértéséhez elég egy oda nem illő mondat. Egy nő megbántásához elég egy hűvös gesztus. Hogy összetörjük egy fiatal szívét, elég, ha megvonjuk tőle bizalmunkat. Hogy megsemmisítsünk egy embert, elég, ha keresztülnézünk rajta. A közöny öl! Mintegy azt üzenjük a másiknak: „Te halott vagy számomra.” Mégpedig azért, mert a szívedben [már] megölted őt! Ha nem szeretünk, akkor megtettük az első lépést ahhoz, hogy öljünk; ha nem ölünk, akkor megtettük az első lépést ahhoz, hogy szeressünk.

A Biblia elején olvashatjuk azt a szörnyű mondatot, amely elhagyja az első gyilkosnak, Káinnak a száját, miután az Úr megkérdezi tőle, hol van a testvére. Káin így válaszol: „Nem tudom. Én vagyok talán őrzője testvéremnek?” (Ter 4,9). [1] Így beszélnek a gyilkosok: „nincs közöm hozzá”, „az rád tartozik”, és ehhez hasonlókat. Próbáljunk válaszolni erre a kérdésre: „Mi vagyunk testvéreink őrzői?” Igen, mi vagyunk! Vigyáznunk kell egymásra! Ez az élet útja, ez vezet oda, hogy ne öljük meg egymást.

Az emberi életnek szeretetre van szüksége. És melyik az igazi szeretet? Az, amelyet Jézus mutatott meg nekünk, vagyis az irgalom. Sosem nélkülözhetjük azt a szeretetet, amely megbocsát a másiknak, amely elfogadja azt, aki ártott nekünk. Egyikünk sem létezhet irgalom nélkül, mindannyian megbocsátásra szorulunk. Tehát ha megölni a másikat azt jelenti, hogy elpusztítjuk, elnyomjuk, félresöpörjük, akkor nem megölni pedig jelenti, hogy gondját viseljük, értékeljük, bevonjuk és megbocsátunk neki.

Senki sem áltathatja magát: „Én a helyemen vagyok, mert semmi rosszat sem csinálok.” Igen, egy ásvány vagy egy növény így létezik, de az ember nem! Az emberi személy, a férfi és a nő, nem! A férfinak és a nőnek nagyobb feladata van. Létezik egy megteendő jó, mely elgondoltatott mindannyiunk számára, mindenkinek megvan a sajátja, mely egészen önmagunkká tesz bennünket. „Ne ölj!” – ez felszólítás a szeretetre és az irgalomra, felszólítás arra, hogy az Úr Jézus szerint éljünk, aki életét adta értünk és feltámadt értünk. Egyik alkalommal megismételtünk együtt itt, a téren egy szent embertől [Szent Alberto Hurtadótól] származó mondatot ezzel kapcsolatban, ez vélhetően segít majd nekünk: „Jó dolog nem tenni rosszat, de rossz dolog nem tenni a jót!” Állandóan tennünk kell a jót! Mindig többet!

Őneki, az Úrnak, aki azáltal, hogy emberré lett, megszentelte emberi létünket; őneki, aki vérével felbecsülhetetlen értékűvé tette azt; őneki, „az élet szerzőjének” (ApCsel 3,15) köszönhetjük, hogy valamennyien az Atya ajándékai vagyunk. Őbenne, az ő halálnál is erősebb szeretetében, és a Lélek erejében, akit az Atya nekünk ad, a „Ne ölj!” kifejezést az életünk szempontjából legfontosabb felszólításként fogadhatjuk: vagyis a „Ne ölj!” arra szólít fel, hogy szeress!

JEGYZETEK

[1] Vö. Katolikus Egyház katekizmusa, 2259: „A Szentírás, amikor elbeszéli, hogy Káin hogyan ölte meg testvérét, Ábelt, kinyilatkoztatja, hogy az emberi történelem kezdetétől fogva jelen van az emberben a harag és a sóvárgó vágy, melyek az eredendő bűn következményei. Az ember ellensége lett embertársának. Isten kijelenti e testvérgyilkosság gonoszságát: »Mit tettél? Testvéred vérének hangja felkiált hozzám a földből. Most tehát átkozott leszel távol a földtől, amely megnyitotta száját, és befogadta testvéred vérét a kezedből!« (Ter 4,10–11).”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír