Ferenc pápa: Isten neve irgalmasság

Ferenc pápa hisz abban, hogy korunk az irgalmasság kora. „Az egyház anyai arcát mutatja, anyaként tekint a sebzett emberiségre. Nem várja meg, hogy a sebesültek bekopogtassanak hozzá, megkeresi az utcán, összeszedi, megöleli, gyógyítja őket, érezteti velük szeretetét.” A Szentatya arról is beszél az interjúban, hogyan született meg benne a gondolat, hogy meghirdesse az irgalmasság szentévét. Felidézte: imádkozott, végiggondolta az előző pápák tanúságtételeit, és úgy tekintett az egyházra, mint egy hadikórházra, ahol elsősorban a legsúlyosabb sebesültekről kell gondoskodni. Ferenc pápa kiemelte, hogy a megtestesült Fiú, a második isteni személy, Jézus Krisztus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért, nem az egészségesekért, hanem a betegekért. ”Az irgalmasság az isteni ölelés, annak az Istennek az ajándéka, aki befogad, lehajol és megbocsát… az irgalmasság a mi Istenünk személyi igazolványa.” Bergoglio pápa felidézte, hogy még plébános volt, amikor egy idős, egyszerű parasztasszony azt mondta neki: „Ha az Úr nem bocsátana meg mindent, nem létezne a világ.” A pápa hozzátette: Isten soha nem fárad bele a megbocsátásba, mert „Ő Isten, Ő az irgalmasság, amely Isten első attribútuma, Isten neve.”

Andrea Tornielli kérdésére, mi kell ahhoz, hogy az ember irgalomban részesüljön, a Szentatya kifejtette: egy bizonyos ponton túl az ember úgy érzi, nem bírja tovább bűneinek a súlyát, szüksége van arra, hogy megértsék, gyógyítsák, megbocsássanak neki. „Amikor vétkezünk, utálnunk kell magunkat, mert Isten is utálja a bűnöket.” Ugyanakkor Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen. „Az Ő irgalma összehasonlíthatatlanul nagyobb a mi bűnünknél, az Ő gyógyírja összehasonlíthatatlanul erősebb a betegségnél, amelyet gyógyítania kell bennünk.” Ferenc pápa vallja: csak az ismeri igazán az Urat, akit megérintett, megtámogatott az irgalmasság gyengédsége. Ezért gyakran hangoztatja: „az a hely, ahol találkozom Jézus irgalmával, nem más, mint a bűnöm. Amikor megtapasztaljuk az irgalmasság ölelését, amikor hagyjuk, hogy átöleljen…, akkor megváltozhat az életünk, mert megpróbálunk megfelelni ennek a hatalmas, váratlan ajándéknak, amely oly bőséges, hogy emberi szemmel nézve akár igazságtalannak is tűnhet.” Egy olyan Istennel állunk szemben, aki ismeri a bűneinket, csalásainkat, árulásainkat. „Mégis ott vár ránk, hogy teljesen nekünk adja magát, hogy újra felemeljen minket.”

Irgalomra mindenkinek, még a pápának is szüksége van, a Szentatya tökéletesen tisztában van ezzel. Bűnösök vagyunk, mert létezik az eredendő bűn. Ezt a tényt valamennyien megtapasztalhatjuk. „Az emberiség sebzett, képesek vagyunk felismerni a jót és a rosszat, tudjuk, mi a rossz, próbáljuk a jó útját követni, de gyengeségünk miatt sokszor elbukunk, és a rosszat választjuk.” A pápa ennek kapcsán megfogalmazta, mi szükséges a jó gyónáshoz. Mindenekelőtt az, hogy Isten előtt tudjunk őszintén tekinteni önmagunkra és a bűneinkre, érezzük magunkat bűnösnek, hagyatkozzunk teljesen Istenre. „Ahhoz, hogy Ő megtöltsön minket irgalma adományával, éreznünk kell, hogy szükségünk van rá, éreznünk kell ürességünket, nyomorúságunkat. Nem szabad gőgösnek lennünk.”

A beszélgetésben az olasz újságíró a tékozló fiú példabeszéde kapcsán megjegyezte, hogy még az egyházon belül is elhangzik: az apa magatartása már túlzott irgalom, hiszen az egyháznak el kell ítélnie a bűnt. A Szentatya ezt nem vitatja, az egyház nem hunyhat szemet a bűnös cselekedet fölött. „Ugyanakkor magához öleli azt, aki meglátja önmagában a bűnöst, közel lép hozzá, Isten végtelen irgalmáról beszél neki.” Emlékeztet rá, hogy Jézus még azoknak is megbocsátott, akik keresztre feszítették, megalázták. „Az Urat követve az egyháznak az a hivatása, hogy kiárassza irgalmasságát mindazokra, akik meglátják a bűnöst önmagukban, felelősséget vállalnak a rosszért, amit elkövettek, és úgy érzik, szükségük van megbocsátásra. Az egyház nem azért van a világon, hogy ítélkezzék, hanem hogy lehetővé tegye a találkozást azzal a zsigeri szeretettel, ami Isten irgalma.”

Ferenc pápa tisztában van emberi gyarlóságainkkal, gyengeségeinkkel. Ezért hangsúlyozza: nem az a fontos az életben, hogy utunk során soha ne bukjunk el, az a lényeges, hogy mindig talpra álljunk, ne maradjunk a földön a sebeinket nyalogatva. „Az irgalmas Úr mindig megbocsát nekem, vagyis mindig felkínálja az újrakezdés lehetőségét. Úgy szeret, ahogy vagyok, fel akar emelni, felém nyújtja a kezét.” Többek között ez is az egyház feladata, megértetni az emberekkel, hogy nincs olyan helyzet, amelyből nem lehet kitörni. „Amíg élünk, mindig lehetséges az újrakezdés, csak engednünk kell, hogy Jézus átöleljen minket, és megbocsásson nekünk.”

A Szentatya arra is rávilágít, hogy Isten irgalmassága ingyenes ajándék számunkra, ezért nekünk is gyakorolnunk kell azt a mindennapokban embertársainkkal. Minden kirekesztett ember személyében a keresztre feszített Krisztus szolgálatára hívattunk el. Sosem feledkezhetünk el Keresztes Szent János szavairól: „Életünk alkonyán szeretetünk alapján fognak ítélni felettünk”.

(Helikon Kiadó, 2016.)

Fotó: Lambert Attila; Avvenire.it; Famiglacristiana.it

Bodnár Dániel/Magyar Kurír