Ferenc pápa júniusban találkozik a Chilében elkövetett visszaélések néhány áldozatával

Ferenc pápa – 2018. május 24., csütörtök | 14:01

A Szentatya június 1. és 3. között találkozik a Vatikánban a Chilében egyházi személyek által elkövetett hatalmi, lelkiismereti és szexuális visszaélések áldozatainak egy újabb csoportjával. A találkozóra a Szent Márta-házban kerül sor, ahol a pápa meghallgatja az áldozatokat.

Ferenc pápa személyesen beszélgetett már néhány áldozattal a chilei püspökökkel folytatott találkozó során, ami május 17-én zárult. Júniusban öt papot fogad majd a Vatikánban, akik ellen a Sagrado Corazón de Providencia- („El Bosque”) plébánián követett el visszaélést Fernando Karadima vagy az ő követői; valamint két világi hívőt is, akik „osztoztak ebben a szenvedésben”. Velük lesz két pap, akik az áldozatokat segítették jogi és lelki téren. Valamennyiüket a Szentatya látja vendégül a vatikáni Szent Márta-házban – adja hírül a Szentszék sajtóközleménye.

A most Vatikánba látogató áldozatok többsége részt vett azokon a februári találkozókon, amelyeket Charles Scicluna máltai érsek és Jordi Bertomeu prelátus tartott Chilében, amikor a Szentatya megbízásából vizsgálatot folytattak. Ferenc pápa ezzel az újabb találkozóval azt akarja kifejezni, hogy közel áll a kihasznált emberekhez, szeretné elkísérni őket fájdalmukban és meghallgatni értékes véleményüket arra vonatkozóan, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a megelőző intézkedéseket és a visszaélések elleni küzdelmet az Egyházban.

Ezzel lezárul a találkozók első szakasza, amelyet a Szentatya kezdeményezett az említett chilei plébánián néhány évtizeddel ezelőtt kialakult visszaélési rendszer áldozataival. A papok és a világiak az összes áldozatot képviselik majd, akiket Chilében papi személyek bántalmaztak, ugyanakkor nem kizárt, hogy a jövőben hasonló találkozókat tartanak – szerepel a szentszéki közleményben.

Június első napjaiban több beszélgetésre is sor kerül a pápa és az áldozatok között a bizalom jegyében. Június 2-án, szombaton Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent Márta-ház kápolnájában, az érintettek részvételével. Délután először csoportos, majd egyéni találkozók lesznek a pápával. A Szentatya továbbra is azt kéri a chilei hívektől – és különösen azon plébániák híveitől, ahol a bántalmazott papok szolgálnak –, hogy imádsággal kísérjék ezeket a napokat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria