Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A megkülönböztetés folyamatában a meghozott döntést közvetlenül követő időszakra is oda kell figyelnünk, hogy észrevegyük a döntés helyességét megerősítő vagy azt cáfoló jeleket. Döntést kell hoznom, megkülönböztetést végzek, mérlegelem a mellette és ellene szóló érveket, tudatosítom az érzéseket, imádkozom…, aztán ez a folyamat véget ér, meghozom a döntést, és akkor jön az a rész, amikor figyelmesnek kell lennem, amikor látnom kell. Mert
az életben vannak olyan döntések, amelyek nem jók, és vannak jelek, amelyek cáfolják a döntést, de vannak olyan jelek is, amelyek a jó döntéseket megerősítik.
Láttuk, hogy az idő alapvető kritérium ahhoz, hogy felismerjük Isten hangját a sok más hang között. Egyedül ő az idő ura: az ő hangja eredetiségének ez az egyik ismertetőjegye, ez különbözteti meg az őt utánzóktól, akik az ő nevében beszélnek, de nem járnak sikerrel. A jó szellem egyik jellemzője az, hogy olyan békét közvetít, amely az idő múlásával is megmarad. Ha elmélyült megkülönböztetést végzel, majd meghozod a döntést, és ez tartós békét ad neked, az jó jel, azt jelzi, hogy jó úton jársz. Ez a béke harmóniával, egységgel, odaadással, buzgósággal jár.
Az elmélyülési folyamatból jobb emberként jössz ki, mint ahogy belementél.
Például, ha úgy döntök, hogy fél órával több időt szentelek az imádságra, és aztán azt tapasztalom, hogy a nap többi részét jobban élem meg, nyugodtabb vagyok, kevésbé szorongok, nagyobb gonddal és kedvvel végzem a munkámat, sőt némely nehéz emberrel való kapcsolatom is könnyebbé válik…: ezek mind fontos jelek, melyek a meghozott döntés helyessége mellett szólnak. A lelki élet körkörös: egy-egy választás jósága életünk minden területére jótékonyan hat. Mert ez Isten kreativitásában való részvétel.
Felismerhetünk néhány fontos szempontot, amelyek alapján a döntést követő időt a döntés jóságának lehetséges megerősítéseként értelmezhetjük; mert a döntést követő idő megerősíti a döntés jóságát. Ezekkel a fontos szempontokkal bizonyos mértékig már találkoztunk e katekézisek során, de most további alkalmazásukra is kitérünk.
Az első szempont az, hogy a döntést az Úr irántam tanúsított szeretetére és nagylelkűségére adott válasz lehetséges jelének tekintem-e.
A döntés nem félelemből, nem érzelmi zsarolásból vagy kényszerből születik, hanem a kapott jóért érzett hálából, a kapott jó ugyanis arra készteti a szívet, hogy az Úrral való kapcsolatot nagylelkű szeretettel élje meg.
Egy másik fontos elem az a tudat, hogy helyünkön érezzük magunkat az életben – nyugalom tölt el bennünket: „a helyemen vagyok” –, és egy nagyobb terv részének érezzük magunkat, amelyhez mi is szeretnénk hozzájárulni. A Szent Péter téren van két egyértelműen meghatározható pont – az ellipszis fókuszpontjai –, ahonnan Bernini oszlopai tökéletesen fedésben látszanak. Hasonlóképpen, az ember akkor ismeri fel, hogy megtalálta azt, amit keres, amikor a napja rendezettebbé válik, amikor azt érzi, hogy a sokféle érdeklődési köre egyre jobban összhangba kerül, amikor megfelelő fontossági sorrendet tud felállítani, és mindez könnyedén tudja megélni, újult erővel és bátran néz szembe a felmerülő nehézségekkel. Ezek annak jelei, hogy jó döntést hoztál.
A megerősítés másik jele például az, hogy a már eldöntött dolgok tekintetében szabadok maradunk, készek vagyunk megkérdőjelezni, sőt, ha helytelennek bizonyulnak, akkor lemondani róluk, keresve bennük az Úr lehetséges tanítását. Nem azért történik így, mintha ő meg akarna fosztani bennünket attól, ami kedves számunkra, hanem hogy szabadon, ragaszkodás nélkül éljük meg azt. Csak Isten tudja, mi jó igazán nekünk. Legyünk óvatosak, a birtoklási vágy a jó ellensége, megöli a szeretetet: a családon belüli erőszak számos esete – sajnos gyakran szólnak róluk a híradások – szinte mindig a másik szeretetének birtoklására való igényből, az abszolút bizonyosság követeléséből ered, ami megöli a szabadságot, megfojtja és pokollá teszi az életet.
Csak szabadon tudunk szeretni, ezért teremtett az Úr szabadnak bennünket, szabadnak arra is, hogy nemet mondjunk neki.
Ha felkínáljuk neki azt, ami érdekünk szempontjából a legdrágább számunkra, az lehetővé teszi, hogy azt a lehető legjobb módon és igazságban éljük meg, mint ajándékot, amelyet ő adott nekünk, az ő ingyenes jóságának jeleként, tudva, hogy életünk – csakúgy, mint egész élettörténetünk – az ő jóságos kezében van. Ez az, amit a Biblia istenfélelemnek nevez, vagyis Isten iránti tiszteletnek – nem arról van szó, hogy Istentől félnünk kellene, nem! –, tiszteletről van szó, mely elengedhetetlen feltétele annak, hogy befogadjuk a Bölcsesség ajándékát (vö. Sir 1,1–18). Olyan ez a félelem, hogy minden más félelmet elűz, mert ez őfelé irányul, aki mindenek Ura. Az ő színe előtt semmi sem nyugtalaníthat bennünket. Ez Szent Pál megdöbbentő tapasztalata, aki azt mondta: „Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindenre van erőm Abban, aki megerősít engem” (Fil 4,12–13). Ilyen a szabad ember, aki áldja az Urat: akkor is, amikor jó dolgok jönnek, akkor is, amikor kevésbé jó dolgok jönnek: áldott legyen, és menjünk tovább!
Ennek felismerése alapvető fontosságú a jó döntéshez, és megnyugtat bennünket azokkal kapcsolatban, amik felett nem tudunk rendelkezni, és amiket nem tudunk ellenőrzésünk alatt tartani, ilyenek: az egészségünk, a jövőnk, a szeretteink, a terveink.
Ami számít, az az, hogy bizalmunkat a világegyetem Urába helyezzük, aki mérhetetlenül szeret bennünket, és tudja, hogy vele együtt valami csodálatosat, valami örökkévalót építhetünk. Ezt a szentek élete mutatja legszebben.
Mindig úgy haladjunk előre, hogy így próbálunk döntést hozni, imádkozva, és megérezve, mi zajlik a szívünkben, és szép lassan haladjunk előre! Csak bátran!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria