Ferenc pápa katekézise: A túlzásokba hajszoló mai világban fontos erény a mértékletesség

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma a negyedik és egyben utolsó sarkalatos erényről, a mértékletességről beszélek. Ez az erény a másik három erényhez hasonlóan hosszú múltra tekint vissza, és nem csak a keresztényeké. A görögök számára az erények gyakorlásának célja a boldogság volt. A filozófus Arisztotelész legfontosabb etikai értekezését a fiának, Nikomakhosznak szánta, hogy megtanítsa őt az élet művészetére. Miért törekszünk mindannyian a boldogságra, és miért érik el mégis oly kevesen? Ez a kérdés. Hogy válaszoljon erre a kérdésre, Arisztotelész az erények témáját boncolgatja, melyek között kiemelt helyet foglal el az enkrateia, vagyis a mértékletesség. A görög kifejezés szó szerint „önmagunk feletti hatalmat” jelent. A mértékletesség önmagunk feletti hatalom. Ez az erény tehát az önuralom képessége, annak művészete, hogy ne uralkodjanak el rajtunk lázadó szenvedélyek, hogy rendet tegyünk abban, amit Manzoni „az emberi szív zagyvalékának” nevez.

A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „a mértékletesség az az erkölcsi erény, amely mérsékli az élvezetek vonzását, és készségessé tesz a kiegyensúlyozottságra a teremtett javak használatában”. A mértékletesség – folytatja a katekizmus – „biztosítja az akarat uralmát az ösztönök felett, és a tisztesség határai között tartja a vágyakat. A mértékletes ember a jóra irányítja érzéki vágyait, egészséges visszafogottságot tanúsít, és nem erejét követi, hogy szívének ösztönös vágyai szerint cselekedjék” (1809).

A mértékletesség (temperantia) tehát, ahogy a magyar szó is mondja, a helyes mértéknek, a mértéktartásnak az erénye. A mértéktartó ember minden helyzetben körültekintő bölcsességgel cselekszik, mert azok az emberek, akik mindig felindultan vagy túlzott hevességgel cselekszenek, végső soron megbízhatatlanok. A mértéket nem tartó emberek mindig megbízhatatlanok. Egy olyan világban, ahol sokan azzal dicsekszenek, hogy azt mondják, amit gondolnak, a mértékletes ember inkább azt gondolja, amit mond. Értitek a különbséget? Ne azt mondjam, ami éppen eszembe jut…, nem, hanem gondolkodjam el, mit kell mondanom. A mértéktartó ember nem tesz üres ígéreteket, hanem olyan mértékben vállal kötelezettségeket, amilyen mértékben teljesíteni tudja őket.

A mértékletes ember az élvezetek terén is megfontoltan cselekszik. Ha szabad folyást engedünk ösztöneinknek és szabadosak vagyunk az élvezetek terén, az a végén megbosszulja magát, egészen megcsömörlöttek leszünk. Hány emberrel esett már meg, hogy mohón ki akart próbálni mindent, de egy idő után elveszítette az ízét mindennek! Jobb tehát a helyes mértékre törekedni: ha például meg akarjuk becsülni a jó bort, érdemes kis kortyokban ízlelgetni, és nem az egészet egyszerre benyakalni. Ezt mindannyian tudjuk.

A mértéktartó ember jól tudja mérlegelni és adagolni a szavakat. Meggondolja, mit mond. Nem hagyja, hogy a pillanatnyi düh tönkretegyen kapcsolatokat és barátságokat, melyeket aztán csak nagy nehezen lehet újraépíteni. Különösen a családi életben, ahol a gátlások csökkennek, mindannyiunkat fenyeget a veszély, hogy nem tartjuk féken a feszültségünket, az ingerültségünket, a haragunkat. Van ideje a beszédnek és van ideje a hallgatásnak, de mindkettőhöz megfelelő mértékre van szükség. És ez sok mindenre vonatkozik, például a másokkal való együttlétre és az egyedüllétre is.

Ha a mértéktartó ember tud uralkodni indulatain, az nem jelenti azt, hogy örökké derűs mosolyt látunk az arcán. Adott esetben ugyanis szükséges felháborodni, de mindig a megfelelő módon. Ezek a kulcsszavak: a megfelelő mérték, a megfelelő mód. Egy szemrehányás néha egészségesebb, mint a kedvetlen, haragos hallgatás. A mértéktartó ember tudja, hogy semmi sem kellemetlenebb, mint a másikat helyreigazítani, de azt is tudja, hogy ez szükséges: különben szabad utat engednénk a rossznak. Bizonyos esetekben a mértékletesnek sikerül a szélsőségeket együtt tartania: abszolút elveket vall, vitathatatlan értékeket képvisel, de meg tudja érteni az embereket, és empátiával fordul feléjük, empátiát tanúsít irántuk.

A mértékletes ember adottsága tehát az egyensúly, mely éppolyan értékes, mint amilyen ritka. Világunkban ugyanis minden arra ösztönöz, hogy túlzásba essünk. Ezzel szemben a mértékletesség jól illik az olyan evangéliumi attitűdökhöz, mint a kicsinység, a szerénység, a rejtőzködés, a szelídség. Aki mértékletes, az értékeli mások iránta tanúsított megbecsülését, de nem teszi azt minden cselekedetének és szavának kizárólagos kritériumává.

Érzékeny, tud sírni, s ezt nem szégyelli, de nem sajnáltatja magát. Ha vereséget szenved, talpra áll; ha győzelmet arat, képes visszatérni korábbi rejtett életéhez. Nem keresi a tapsot, de tudja, hogy szüksége van másokra.

Testvéreim, nem igaz, hogy a mértékletesség szürkévé és örömtelenné tesz. Ellenkezőleg, segít, hogy jobban élvezzük az élet javait: az együttlétet az asztalnál, bizonyos barátságok gyengédségét, a bölcs emberek előtti bizalmas megnyílást, a teremtés szépségén való csodálkozást. A mértéktartás nyújtotta boldogság olyan öröm, amely azok szívében virágzik ki, akik felismerik és értékelik azt, ami fontosabb az életben. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy adja meg nekünk ezt az ajándékot: az érettség ajándékát, az életkori érettségnek, az érzelmi érettségnek, a társadalmi érettségnek az ajándékát és a mértékletesség ajándékát!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír