Ferenc pápa a kongói erőszak áldozataihoz: Legyetek a béke és a megbocsátás magvetői az országban!

Az alábbiakban a Szentatya teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Köszönöm! Köszönöm, hogy ilyen bátran tanúságot tettetek! Az embertelen erőszak hallatán, melyet saját szemetekkel láttatok és a saját bőrötökön tapasztaltatok, teljesen elképed az ember. Csak sírni tud, szavak nélkül, némán. Bunia, Beni-Butembo, Goma, Masisi, Rutshuru, Bukavu, Uvira olyan helyek, amelyeket a nemzetközi sajtó szinte sosem említ: itt és másutt megannyi testvérünket és nővérünket, ugyanazon emberiség gyermekeit túszul ejtette a legerősebbek önkénye, túszul ejtették a leghatalmasabbak, a továbbra is forgalomban lévő fegyverek birtokosai. A szívem ma ennek a hatalmas országnak a keleti részén van, ennek az országnak ugyanis nem lesz békéje addig, amíg a béke oda, a keleti részbe is el nem jut.

Nektek, keleten lakó kedves lakosok, azt szeretném mondani: közel állok hozzátok! Könnyeitek az én könnyeim, fájdalmaitok az én fájdalmaim. Az összes gyászoló, s felégetett falvaik és egyéb háborús bűnök miatt elköltözött családnak, a szexuális erőszak túlélőinek, minden sérült gyermeknek és felnőttnek azt mondom: veletek vagyok, Isten simogatását kívánom elhozni nektek. Az ő gyengéd és együttérző tekintete rajtatok pihen. Míg az erőszakosok tárgyként kezelnek benneteket, a mennyei Atya látja méltóságotokat, és mindnyájatoknak azt mondja: „Drága vagy a szememben, mert tiszteletre méltó vagy, és én szeretlek” (Iz 43,4). Testvéreim, az Egyház mindig a ti oldalatokon állt és mindig is ott fog állni. Isten szeret benneteket, nem feledkezett meg rólatok, még ha az emberek meg is feledkeznének!

Isten nevében – az áldozatokkal és a béke, az igazságosság, a testvériség mellett elkötelezett emberekkel együtt – elítélem a Kongói Demokratikus Köztársaságban továbbra is előforduló fegyveres erőszakot, a mészárlásokat, a nemi erőszakot, a falvak lerombolását és elfoglalását, a földek és az állatállomány kifosztását. Hasonlóképpen az ország erőforrásainak véres, illegális kizsákmányolását, valamint az erőforrások feldarabolására tett kísérleteket, melyekre azok könnyebb kezelése érdekében törekszenek. Felháborodással tölti el az embert a tudat, hogy a bizonytalanságot, az erőszakot és a háborút, melyek tragikusan sok embert érintenek, szégyenletes módon nemcsak külső erők táplálják, hanem érdekből és előnyszerzés érdekében belső erők is. A mennyei Atyához fordulok, aki azt akarja, hogy mindannyian testvérek legyünk a földön: alázatosan meghajtom fejemet, és szívemben fájdalommal bocsánatát kérem az embernek ember ellen elkövetett erőszakáért. Atyám, irgalmazz nekünk! Vigasztald meg az áldozatokat és a szenvedőket! Térítsd meg azoknak a szívét, akik borzalmas kegyetlenségeket követnek el, amelyek gyalázatot hoznak az egész emberiségre! És nyisd fel azok szemét, akik becsukják, vagy akik elfordítják fejüket e borzalmak elől!

Ezek a konfliktusok emberek millióit kényszerítik otthonuk elhagyására, súlyosan megsértik az emberi jogokat, szétzilálják a társadalmi-gazdasági életet, és nehezen gyógyuló sérüléseket okoznak. Ezek olyan pártharcok, amelyekben etnikai, területi és csoportdinamikák fonódnak össze; olyan konfliktusok, amelyek a földtulajdonhoz, az intézmények hiányához vagy gyengeségéhez kapcsolódnak, olyan gyűlölködések, amelyekbe egy hamis isten nevében elkövetett erőszak istenkáromlása szivárog be. De ez mindenekelőtt háború, amelyet a nyersanyagok és a pénz iránti kielégíthetetlen mohóság robbantott ki, és amely egy olyan fegyveres gazdaságot táplál, amely instabilitást és korrupciót követel. Micsoda botrány és képmutatás: embereket erőszakolnak és ölnek meg, miközben az erőszakot és halált okozó üzlet virágzik!

Felrázó felhívást intézek minden emberhez, minden belső és külső szervezethez, akik a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló háború szálait mozgatják, akik az országot kifosztják, sanyargatják és destabilizálják. Önök az ország vagyonának illegális kizsákmányolásával és ártatlan emberek vérének kiontásával gazdagodnak meg! Hallgassák meg vérük kiáltását (vö. 1Móz 4,10), hallják meg Isten hangját, aki megtérésre hívja Önöket, és hallják meg lelkiismeretük hangját: tegyék le a fegyvereket, vessenek véget a háborúnak! Elég volt! Ne gazdagodjanak többé a gyengébbek bőrén, ne gazdagodjanak többé vérrel áztatott erőforrásokkal és pénzzel!

Kedves testvéreim, és mi mit tehetünk? Hol kezdjük? Mit tehetünk a béke előmozdításáért? Szeretném alázatosan javasolni, hogy kezdjétek két nemmel és két igennel.

Először is, mondjatok nemet az erőszakra, mindig és minden esetben, „ha” és „de” nélkül. Nemet az erőszakra! Saját népünk szeretete nem azt jelenti, hogy gyűlöletet táplálunk mások iránt. Sőt, a hazaszeretet azt jelenti, hogy nem hagyjuk, hogy azok, akik erőszakra uszítanak, magukkal rángassanak bennünket. Ez egy tragikus megtévesztés: a gyűlölet és az erőszak sosem elfogadható, sosem igazolható, sosem tűrhető, még kevésbé azok számára, akik keresztények. A gyűlölet csak még több gyűlöletet, az erőszak még több erőszakot szül. Egyértelmű és határozott nemet kell mondani azoknak, akik Isten nevében ezt az erőszakot, ezt a gyűlöletet hirdetik. Kedves kongóiak, ne hagyjátok magatokat elcsábítani olyan emberektől vagy csoportoktól, akik az ő nevében erőszakra uszítanak! Isten a béke Istene és nem a háborúé. Gyűlöletet hirdetni istenkáromlás, és a gyűlölet mindig tönkreteszi az ember szívét. Aki ugyanis erőszakkal él, az sosem él jól: azt hiszi, hogy megmenti az életét, ehelyett elnyeli a gonoszság örvénye, amely azáltal, hogy arra készteti, hogy harcoljon a testvéreivel, akikkel együtt nőtt fel és együtt élt évekig, belülről megöli őt.

De ahhoz, hogy valóban nemet mondjunk az erőszakra, nem elég kerülni az erőszakos cselekedeteket; az erőszak gyökereit is ki kell irtani: gondolok itt a kapzsiságra, az irigységre és főleg a haragra. Miközben tisztelettel hajolok meg a sokak által elszenvedett fájdalmak előtt, szeretnék mindenkit arra kérni, hogy úgy viselkedjen, ahogyan ti, bátor tanúságtevők javasoltátok, akiknek van bátorságotok lefegyverezni a szíveteket. Ezt kérem mindenkitől Jézus nevében, aki megbocsátott azoknak, akik szögekkel szúrták át a csuklóit és a lábait, és keresztre feszítették: kérlek benneteket, fegyverezzétek le a szíveteket! Ez nem azt jelenti, hogy gonoszságot látva nem háborodunk fel, és nem ítéljük el azt, ez kötelességünk! Nem jelent büntetlenséget és az atrocitások elnézését sem, nem jelenti azt, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna. A béke nevében, a béke Istenének nevében demilitarizálnunk kell a szívünket: eltávolítani a mérget, elutasítani a gyűlöletet, eloszlatni a kapzsiságot, eltörölni a neheztelést. Úgy tűnhet, hogy a nemet mondás mindezekre gyengévé tesz, pedig valójában szabaddá tesz, mert békét ad. Igen, a béke a szívből születik, a haragtól mentes szívekből.

Aztán van egy második „nem” is: mondjatok nemet a beletörődésre! A béke azt kéri tőlünk, hogy küzdjünk a csüggedés, a reménytelenség és a bizalmatlanság ellen, melyek arra késztetnek, hogy azt higgyük, jobb senkiben sem bízni, jobb külön és távol élni, mint kinyújtani a kezünket és együtt járni. Isten nevében ismét arra biztatom a Kongói Demokratikus Köztársaságban élőket, hogy ne hagyják annyiban, hanem kötelezzék el magukat egy jobb jövő építése mellett. A békés jövő nem fog az égből az ölünkbe hullani, de eljöhet, ha a szívekből kitisztul a lemondó fatalizmus és a másokkal való kapcsolatteremtéstől való félelem. Jobb jövő jön, ha az mindenkié és nem csak egyeseké lesz, ha az mindenkinek az érdekében és senkinek sem ellenében épül. Egy új jövő akkor jön el, ha tudunk hinni abban, hogy a másik ember, legyen az tuszi vagy hutu, többé nem ellenfél vagy ellenség, hanem testvér, akinek a szívében, ha rejtve is, de ugyanolyan békevágy él. Keleten is lehetséges a béke! Higgyünk benne! Dolgozzunk érte, és ne mástól várjuk a változást!

A jövőt nem lehet úgy építeni, hogy az ember bezárkózik a saját érdekei mögé, a saját csoportjába, etnikumába és klánjába. Egy szuahéli mondás szerint: „jirani ni ndugu” [a szomszéd testvér]; tehát, fivér, nővér! Az összes szomszédod a testvéred, legyen burundi, ugandai vagy ruandai. Mindannyian testvérek vagyunk, mert ugyanannak az Atyának a gyermekei vagyunk: ezt tanítja nekünk a keresztény hit, amelyet a lakosság nagy része magáénak vall. Emeljük hát tekintetünket az égre, és ne maradjunk a félelem foglyai: a rosszat, amit mindenki elszenvedett, jóra kell fordítani mindenki számára; a megbénító csüggedés adja át helyét a megújult lelkesedésnek, a békéért folytatott fékezhetetlen küzdelemnek, a testvériségért síkra szálló bátor elhatározásoknak, a „soha többé”-t együtt kiáltás szépségének: soha többé erőszakot, soha többé haragot, soha többé beletörődést!

Végül elérkeztünk a béke két igenjéhez. Először is, mondjunk igent a megbékélésre! Barátaim, csodálatos, amit tenni készültök! El akarjátok kötelezni magatokat arra, hogy megbocsátotok egymásnak, elvetitek a háborúkat és konfliktusokat, hogy feloldjátok a távolságokat és különbségeket. És ezt úgy akarjátok megtenni, hogy hamarosan együtt imádkoztok, szorosan együtt a keresztfa körül, amely alá nagy bátorsággal le akarjátok tenni a látott és elszenvedett erőszak jeleit: egyenruhákat, machetéket, kalapácsokat, fejszéket, késeket… A kereszt is a fájdalom és a halál eszköze volt, a legszörnyűbb eszköz Jézus korában, de az ő szeretetétől áthatva a kiengesztelődés egyetemes eszközévé, az élet fájává vált.

Azt szeretném mondani nektek: legyetek ti is az élet fái! Legyetek olyanok, mint a fák, amelyek elnyelik a szennyezést és oxigént adnak vissza. Vagy ahogy a közmondásból ismerjük: „Az életben légy olyan, mint a pálmafa: kövekkel dobálják, s ő hullajt datolyát.” Ez a keresztény prófécia: a rosszra jóval, a gyűlöletre szeretettel, a megosztottságra megbékéléssel válaszolni. A hit az igazságosság új elgondolását hozza magával, olyat, amely nem elégszik meg a büntetéssel, lemond a bosszúról, de ki akar békíteni, elejét akarja venni újabb konfliktusoknak, ki akarja oltani a haragot, meg akar bocsátani. És mindez hatalmasabb, mint a gonosz. Tudjátok miért? Mert belülről alakítja át a valóságot, ahelyett, hogy kívülről lerombolná azt. Ez az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a gonoszt, ahogyan Jézus is tette a keresztfán, magára véve és szeretetével átalakítva azt. Így a fájdalom reménységgé változott. Barátaim, csak a megbocsátás nyitja meg az ajtót a holnap felé, mert egy új igazságosság felé nyitja meg az ajtót, felejtés nélkül, megtörve a bosszú ördögi körét. Megbékélni annyit jelent, mint megteremteni a holnapot: hinni a jövőben, ahelyett, hogy a múltba ragadnánk; a békére fogadni, ahelyett, hogy beletörődnénk a háborúba; kiszabadulni saját érveink börtönéből, hogy megnyíljunk mások felé, és együtt élvezzük a szabadságot.

Aztán az utolsó, a döntő fontosságú „igen”: mondjatok igent a reményre! Ha a megbékélést faként, gyümölcshozó pálmafaként ábrázolhatjuk, akkor a remény a víz, amely azt virágzóvá teszi. Ennek a reménynek van egy forrása, és ennek a forrásnak van egy neve, amelyet szeretnék itt veletek együtt kihirdetni: Jézus! Jézus: vele többé nem a gonoszé az utolsó szó az életben; vele, aki a sírhelyet, az emberi út végét, egy új történelem kezdetéévé tette, mindig új lehetőségek nyílnak. Vele minden sírhely bölcsővé, minden golgota húsvéti kertté válhat. Jézussal megszületik és újjászületik a remény: azok számára, akik elszenvedték a rosszat, és azok számára is, akik elkövették azt. Kedves testvéreim és nővéreim, akik ennek az országnak a keleti részében éltek, ez a remény a tiétek, jogotok van hozzá! Ez egyben olyan jog is, amelyet ki kell vívni. Hogyan? Azzal, hogy mindennap türelmesen elvetjük a magjait. Visszakanyarodok a pálmafa képéhez. Egy közmondás szerint: „Amikor a gyümölcsöt eszed, a pálmafát látod, de aki ültette, már régen visszatért a földbe.” Más szóval, a kívánt gyümölcsök eléréséhez ugyanolyan szellemben kell dolgozni, mint a pálmafaültetőknek, a jövő nemzedékekre gondolva, nem pedig az azonnali eredményekre. A jó mag elvetése jót hoz: megszabadít a személyes haszon szűkös logikájától, és minden napnak megadja az értelmét: az ingyenesség leheletét hozza életünkbe, és hasonlóbbá tesz Istenhez, a türelmes magvetőhöz, aki fáradhatatlanul veti a remény magjait.

Ma köszönetet mondok minden békemagvetőnek az országban, és megáldom őket: az embereket és intézményeket, akik mindent megtesznek, hogy segítsenek és harcoljanak az erőszak, a kizsákmányolás és a természeti katasztrófák áldozataiért, továbbá azokat a nőket és férfiakat, akik az emberek méltóságának előmozdítása iránti vágytól vezérelve jönnek ide. Néhányan a béke szolgálata közben életüket vesztették, mint például Luca Attanasio nagykövet, Vittorio Iacovacci csendőr és Mustapha Milambo sofőr, akiket két évvel ezelőtt gyilkoltak meg az ország keleti részén. Ők a remény magvetői voltak, és áldozatuk nem vész kárba.

Testvéreim és nővéreim, Iturinak, Észak- és Dél-Kivunak fiai és lányai, közel vagyok hozzátok, átölellek és megáldalak benneteket. Megáldok minden gyermeket, felnőttet, időst, minden embert, akit a Kongói Demokratikus Köztársaságban erőszak ért, különösen minden nőt és anyát. Imádkozom, hogy a nőket, az összes nőt tiszteljék, védelmezzék, becsüljék: erőszakot elkövetni egy nő vagy egy anya ellen annyi, mint magával Istennel szemben követni el erőszakot, aki az emberi létet egy nőtől, egy anyától vette fel. Jézus, a mi testvérünk, a megbékélés Istene, aki a bűn és a szenvedés sötétségének szívébe ültette az életadó keresztfát, Jézus, a reménység Istene, aki hisz bennetek, országotokban és jövőtökben, áldjon meg és vigasztaljon meg mindnyájatokat; árassza békéjét szívetekbe, családotokba és az egész Kongói Demokratikus Köztársaságba! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír