Ferenc pápa: Manapság a legsúlyosabb veszély a különbségeket eltörlő genderideológia!

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Jó napot kívánok!

Kérem [Filippo Ciampanelli prelátust], hogy olvassa fel a beszédet, s így ne fáradok el annyira. Még mindig meg vagyok fázva, és kifáraszt, ha sokat olvasok. Szeretnék kiemelni egy dolgot: nagyon fontos ez a találkozó a férfiról és nőről, mert manapság a legsúlyosabb veszély a különbségeket eltörlő genderideológia.

Kértem, hogy végezzenek kutatásokat korunknak erről a káros ideológiájáról, mely eltörli a különbségeket, és mindent egyformává tesz. Ha eltöröljük a különbségeket, az emberiséget töröljük el!

Ezzel szemben a férfi és a nő között termékeny „feszültség” van.

Emlékszem, olvastam egy 1900-as évek elején íródott regényt, melyet a canterburyi érsek fia [Robert Hugh Benson] írt: The Lord of the World [magyarul: A világ ura, Szent István Társulat, Budapest, 1912; Christianus, Budapest, 1995]. A regény prófétai hangon a lehetséges jövőről szól, bemutatja ezt a minden különbség eltörlésére irányuló törekvést. Érdemes elolvasnotok. Ha van rá időtök, olvassátok el, mert benne vannak a mai problémák. A szerzője valóban próféta volt.

Testvéreim! Örömmel veszek részt ezen a konferencián, melyet a hivatások antropológiáját kutató központ [Centre de Recerche et d’Anthropologie des Vocations] szervezett, és amelyen a világ különböző tájairól érkezett szaktudósok vitatják meg a „Férfi-nő Isten képmása – A hivatások antropológiája felé” témát. Üdvözlök minden résztvevőt, és köszönöm Ouellet bíboros úr szavait: még nem vagyunk szentek, de reméljük, mindig úton maradunk a szentté válás felé – ez az első hivatás, amelyet kaptunk! Mindenekelőtt azért mondok köszönetet, mert néhány évvel ezelőtt, más, nagy tekintélynek örvendő személyekkel együtt, a tudásterületek közötti szövetségre törekedve létrehozta ezt a központot, hogy nemzetközi tudományos kutatásokat folytassanak annak érdekében, hogy egyre jobban megértsük a hivatások jelentését és fontosságát az Egyházban és a társadalomban.

E konferencia célja mindenekelőtt az, hogy minden hivatás antropológiai dimenzióját átgondolja és annak értékét kiemelje. Ez egy olyan elemi és alapvető igazságra hívja fel a figyelmünket, amelyet

manapság teljes szépségében újra fel kell fedeznünk: az ember élete hivatás.

Ne felejtsük el: az antropológiai dimenzió, mely a közösségen belül betöltött összes hivatás alapja, az emberi lénynek mint olyannak az egyik lényegi tulajdonságával áll kapcsolatban, azzal tudniillik, hogy maga az ember hivatás. Valamennyien – mind az életállapotunkat meghatározó nagy döntésekben, mind pedig azon számos alkalommal és azon számos helyzetben, amelyekben e döntések konkrét formát öltenek – meghívottként ismerjük fel és fejezzük ki magunkat, személyként, aki önmagát meghallgatásban és válaszadásban valósítja meg, megosztva létét és adottságait másokkal a közjó érdekében.

Ez a felfedezés kiszabadít bennünket az önmaga körül forgó én elszigeteltségéből, és arra késztet, hogy önmagunkra mint kapcsolatban álló identitásra tekintsünk: kapcsolatban létezem és élek azzal, aki létrehozott engem, az engem meghaladó valósággal, a többi emberrel és a körülöttem lévő világgal, melynek tekintetében egy sajátos és személyes küldetést kell örömmel és felelősséggel vállalnom.

Ez az antropológiai igazság alapvető, mert teljes mértékben megfelel a szívünkben lakozó emberi kiteljesedés és boldogság iránti vágynak. A mai kulturális környezetben hajlamosak vagyunk elfelejteni vagy elhomályosítani ezt a valóságot, ami azzal a veszéllyel jár, hogy az embert kizárólag anyagi szükségleteire vagy elsődleges igényeire redukáljuk, mintha egy tudat és akarat nélküli tárgy lenne, melyet egyszerűen az élet fogaskereke magával vonszol. Ezzel szemben a férfi és a nő Isten teremtménye, a Teremtő képmása, vagyis magukban hordozzák az örökkévalóság és a boldogság iránti vágyat, melyet maga Isten ültetett a szívükbe, és amelyet egy sajátos hivatáson keresztül kell megvalósítaniuk. Ezért egy egészséges belső feszültség lakozik bennünk, melyet sosem szabad elfojtanunk:

a boldogságra, az élet teljességére kaptunk meghívást, valami nagyszerű dologra, melyre Isten rendelt bennünket. Egyikünk élete sem véletlen baleset, világban való létünk nem a véletlen eredménye, hanem egy szeretetterv részei vagyunk, és arra kaptunk meghívást, hogy kilépjünk önmagunkból, és megvalósítsuk ezt a tervet magunkért és másokért.

Ezért, bár igaz, hogy mindenkinek van küldetése, vagyis arra kapott meghívást, hogy saját hozzájárulásával tegye jobbá a világot és alakítsa a társadalmat, szeretnék emlékeztetni arra, hogy ez nem egy életünkre bízott külső feladat, hanem egy olyan dimenzió, amely magában foglalja természetünket, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett férfiúi-női létünket.

Nemcsak kaptunk küldetést, hanem valamennyien küldetés vagyunk: „Én mindig küldetés vagyok; te mindig küldetés vagy; minden megkeresztelt ember küldetés.

Aki szeret, az mozgásba lendül, kilép önmagából, vonzódik és vonz, másoknak adja önmagát, életteremtő kapcsolatokat létesít. Senki sem haszontalan vagy jelentéktelen Isten szeretete számára” (Üzenet a 2019-es missziós világnapra).

Egy kiemelkedő szellemiségű és lelkiségű személy, Newman bíboros megvilágító szavakat mond erről. Tőle idézek: „Arra vagyok teremtve, hogy olyasmit tegyek és olyasvalaki legyek, amire senki más nem teremtetett. Megvan a saját helyem Isten terveiben, Isten világában: olyan hely, amelyet senki más nem foglal el. Nem számít, gazdag vagyok-e vagy szegény, megvetnek-e vagy megbecsülnek-e az emberek: Isten ismer engem, és nevemen szólít. Olyan feladatot bízott rám, amelyet senki másra nem bízott. Megvan a saját küldetésem. Valamiképpen szükséges vagyok a céljaihoz.” Majd így folytatja: „[Isten] nem hiába teremtett engem. Jót fogok tenni, az ő munkáját fogom végezni. A béke angyala leszek, az igazság hirdetője azon a helyen, amelyet tudtom nélkül kijelölt számomra, feltéve, hogy követem parancsait és szolgálom őt hivatásomban” (John Henry Newman: Meditazioni e preghiere, Jaca Book, Milano, 2002, 38–39).

Testvéreim, kutatásaitok, vizsgálódásaitok és különösen ezek a vitalehetőségek nagyon szükségesek és fontosak ahhoz, hogy az emberek jobban tudatára ébredjenek annak a hivatásnak, amelyet Isten minden embernek megadott, hogy azt különböző életállapotokban és sokféle karizmát követve megéljék. Továbbá azért is hasznosak, hogy elgondolkodjunk a mai kihívásokról, a jelenlegi antropológiai válságról, az emberi és keresztény hivatás szükséges előmozdításáról. Fontos, hogy – a ti hozzájárulásotoknak is köszönhetően – egyre hatékonyabb körforgás alakuljon ki a különböző hivatások között, hogy a világi életállapotból fakadó, a társadalmat és az Egyházat szolgáló tettek – az egyházi rend és a megszentelt élet ajándékával együtt – hozzájárulhassanak a remény ébresztéséhez egy olyan világban, amelyet a halál súlyos tapasztalatai nyomasztanak.

A ma élő összes nőnek és férfinak feladata, hogy ébressze ezt a reményt, és hogy önmagát Isten országának szolgálatába állítsa egy nyitott és testvéri világ építése érdekében. Köszönöm hozzájárulásotokat ehhez. Köszönöm az ezekben a napokban végzett munkátokat, melyet imáimban Máriának, a hivatás ikonjának és minden hivatás anyjának közbenjárására az Úrra bízok. Kérlek benneteket, ti se feledkezzetek el imádkozni értem.

Jó munkát kívánok! Ne féljetek az Egyház életének ezekben a gazdag időszakában! A Szentlélek egyetlen fontos dolgot kér tőlünk: hűséget.

A hűség viszont úton jár, és a hűség gyakran arra késztet, hogy kockáztassunk. A „múzeumi hűség” nem hűség. Menjetek előre bátran, hogy kockázatot is vállalva keressétek és felismerjétek Isten akaratát!

Minden jót kívánok nektek! Bátran és humorérzéketek elvesztése nélkül haladjatok előre!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír