Ferenc pápa megerősítette: VI. Pált még az idén szentté avatják

Ferenc pápa – 2018. február 20., kedd | 18:15

VI. Pál pápa közelgő szentté avatásának hírét a római egyházmegye papságához intézett hagyományos nagyböjti beszédében erősítette meg Ferenc pápa február 15-én, csütörtökön délelőtt a lateráni Keresztelő Szent János-székesegyházban.

Miután a Szentatya válaszolt a papok kérdéseire, Angelo De Donatis általános vikárius köszönetet mondott a látogatásáért, majd bemutatott egy nagyböjtre megjelent kötetet, amellyel Ferenc pápa megajándékozta a jelenlévőket: „Egy kis könyvecskét kapunk, amelyben római püspökök meditációit gyűjtötték össze VI. Páltól Ferenc pápáig. Ebben a nagyböjti időben használhatjuk úgy, hogy a breviárium után olvassuk el, ily módon is egyesülünk az imádságban; és elmélkedünk egy kicsit azon, amit püspökeink az utóbbi években elmondtak nekünk a papi életről. Azt hiszem, ez jót tesz majd nekünk, és felkészít arra, amit majd a jövőben együtt élünk meg: elmélyítjük magunkban, mit jelent ma papnak lenni Rómában.”

„Én láttam már a könyvet, és nagyon tetszett – tette hozzá a pápa. – Benne van Rómának már két szentté avatott püspöke (XXIII. János és II. János Pál – a szerk.). VI. Pál idén lesz szent. Van egy boldoggáavatási ügy is, I. János Pálé; még folyamatban van. Benedek és én várólistán vagyunk: imádkozzatok értünk!” – mondta viccelődve.

Giovanni Battista Montinit tehát a következő hónapokban avatják majd szentté.

Február 6-án a Szentek Ügyeinek Kongregációja tagjai rendes ülésükön egyhangúlag elismertek egy VI. Pál közbenjárására történt csodát. Már csak Ferenc pápa aláírása hiányzik, amely – úgy tűnik – nem várat sokat magára.

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria