Ferenc pápa orvosa: A legnehezebb órákban is a világra gondolt, együtt akart lélegezni vele

Saját személyének szűk határán túlra tekintett – Ferenc pápa mindvégig ilyen volt, és még inkább földi életének utolsó szakaszában: ahogy nehezebben lélegzett és a beszéde gyengült, a másokért való aggódása úgy vált még erősebbé – emelte ki Carlo Torti, a Gemelli-klinika Fertőző Betegségek Operatív Osztályának igazgatója, a Szent Szív Katolikus Egyetem Fertőző Betegségek Klinikájának professzora, aki tagja volt annak orvoscsoportnak, amely a pápát kórházi tartózkodása során kezelte. A vatikáni médiának beszélt a pápa utolsó heteiről a kórházba érkezésétől kezdve egészen húsvétvasárnapig, amikor Péter utódja lélekben átölelte a világot.

„A pápa iránymutató vezető volt számunkra, orvosok számára”

„Felkavart minket a hír, hogy mi fogjuk ápolni a pápát. Arra kaptunk meghívást, hogy egy olyan személyt ápoljunk, aki lelkileg és erkölcsileg az egész világ számára támaszt jelentett. Az első vizit alkalmával – emlékezik vissza Torti doktor – az aggodalom feloldódott, mert a pápa a szenvedés idején ugyanúgy fordult hozzánk, mint bármelyik beteg, aki kiegyensúlyozottan viszonyul az orvosához.”

Az infektológus hangsúlyozta, Ferenc pápa mennyire rábízta magát a kórházi személyzetre: „Ő is sokat segített abban, hogy jól menjen a kezelés. Nagyon összetartóak voltunk, és nagyon koncentráltunk a szükségleteire, nemcsak a testi, hanem az emberi szükségleteire is. A közelség, a kézszorítás nagyon fontos volt neki, mint minden más betegnek.

A kölcsönösség olyannyira megvolt, hogy a pápa nekünk is iránymutató vezetőnk volt, miközben igyekeztünk figyelni testi és lelki szükségleteire.”

„Többször adott nekünk rózsafüzéreket a Szentföldről”

Torti elmesélte, hogy Ferenc pápa több alkalommal ajándékozott a Gemelli csapatának rózsafüzért, hangsúlyozva, hogy az a Szentföldről származik. Szerinte ez a megjegyzés nem volt véletlen: „Ezekben a pillanatokban is szem előtt tartotta, mennyire törékeny a világ. Ami meglepett, hogy

saját gyengeségének óráiban gondolataival mások, a leginkább rászorulók felé fordult,

még akkor is, ha azokban a pillanatokban ő maga is rászorult a támogatásra, és ezt nagyon erősen érezte is. Lélekben egyértelműen a felebarát felé fordult” – folytatta az orvos, megemlékezve ezekről a jelekről, amelyek árulkodtak Jorge Maria Bergoglio személyiségéről, arról, hogy mindig nyitott volt a világra: „Olyan ember, aki felismerte az emberek szükségleteit; nem csak az anyagiakat, globális értelemben próbálta támogatni őket. Gyakorlatilag elvesztettünk egy viszonyítási pontot ebben a világban, amelyben úgy tűnik, egyre kevesebb van ilyenből.”

A pápa, a kapcsolatok építője összekovácsolta az orvosi csapatot is

„A nap végére az embernek inkább az marad meg, hogy mit tett, mit érzékelt, mit adott, semmint egy konkrét esemény – válaszolja Torti arra a kérdésre, emlékszik-e valamilyen meghatározó élményre a pápával kapcsolatban –, de azt elmondhatom, hogy minden alkalommal, amikor bementünk a szobájába, és – kezdetben hatalmas óvatossággal – megkértük, hogy megvizsgálhassuk, soha nem éreztette velünk, hogy kellemetlenséget okoznánk neki, még a számára legmegterhelőbb pillanatokban sem. Egyfajta metaforikus világosságot sugárzott számunkra. Persze voltak pillanatok, amikor nagyon aggódtunk, volt néhány visszaesés, de az, hogy egy csapatot alkottunk, és hogy ezt ő maga kovácsolta össze, egy kicsit gyógyír volt számunkra. Mi gondoskodtunk róla, ugyanakkor ő gondoskodott az egész csapatról.

Számomra ilyen az a beteg, akinek jó kapcsolata van az őt kezelőkkel, aminek az orvosok is nagyon örülnek. Röviden:

Ferenc pápa a végsőkig építette a kapcsolatokat, „egészségének legkritikusabb időszakában is. Ez többet ér egy anekdotánál, mert érezni belőle a súlyát, a mélységét – a nem megszokott mélységét. Ezt soha nem fogom elfelejteni”.

A pápa szívén viselte a világ „lélegzését”

Torti rámutat, hogy a pápa képes volt derűs légkört teremteni, szinte mintha el akarná tüntetni a személyét övező mitikus légkört. Ez nyilvánult meg az április 16-án a Vatikánban a Gemelli-klinika, a Szent Szív Katolikus Egyetem és a Vatikánvárosi Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóság vezetésének és munkatársainak csoportja számára tartott audiencián is: „A rangján túl leginkább a tekintélyes viselkedése miatt volt hivatkozási pont: az ember ilyenkor megérti, hogy

a nagyok annál nagyobbak, minél inkább lealacsonyítják magukat, és megértetik magukat azokkal, akikkel érintkeznek.

Számomra ez marad Ferenc pápa egyik legfontosabb jellemzője: közel lép, és leereszkedik a másik szintjére, még akkor is, amikor az ember inkább csak a saját testi egészségére gondolna.” A lábadozás időszakára visszatekintve úgy érzékeltük, „olyan beteg, aki ragaszkodik az élethez és annak értékéhez, de ugyanakkor nagyon nyitott Isten akaratára. Ez az, ami véleményem szerint nyugalmat adott neki”.

„Még akkor is, amikor légzési nehézségei voltak, és küzdött a lélegzetvételért, egyértelmű volt, hogy

a lélegzés, ami őt leginkább érdekelte, nem a saját lélegzése volt, hanem a világban és a világért való lélegzés. Az, hogy még a tömegben is elvegyült, olyan volt, mintha a szívét akarta volna adni, túllépve a lélegzés jelentette akadályon, hogy együtt lélegezzen a világgal.”

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír