Ferenc pápa szentmisével emlékezett meg az örmény népirtás évfordulójáról

Kedves örmény fivérek és nővérek, kedves testvérek – kezdte üdvözlő beszédét Ferenc pápa a szentmise előtt. – Különböző alkalmakkor ezt az időt a háború idejének neveztem, a „részletekben folyó harmadik világháború” idejének, amelyben nap mint nap tanúi vagyunk embertelen bűntényeknek, véres öldökléseknek és a pusztítás őrületének. Sajnos, még ma is halljuk számos védtelen testvérünk elfojtott és figyelmen kívül hagyott kiáltását, akiket Krisztusba vetett hitük vagy etnikai hovatartozásuk miatt nyilvánosan és kegyetlenül megölnek – lefejeznek, keresztre feszítenek, elevenen elégetnek – vagy lakhelyük elhagyására kényszerítenek.

A Szentatya rámutatott: ma is egyfajta népirtást élünk, amelynek oka az általános és kollektív közöny, Káin cinkos csöndje... Káin szavait hallani: „Mit érdekel engem?”; „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” (Ter 4,9).

Ferenc pápa utalt rá, hogy az elmúlt évszázadban az emberiség három hallatlanul nagy tragédiát élt át: az első, amelyet általában véve a 20. század első népirtásának tekintenek (II. János Pál és II. Karekin Közös Nyilatkozata, 2001. szeptember 27., Ecsmiadzin) az örmény népet, az első keresztény nemzetet sújtotta, a szír-katolikusokkal és ortodoxokkal, az asszírokkal, a káldokkal és a görögökkel együtt. Megöltek püspököket, papokat, szerzeteseket, nőket, férfiakat, időseket, sőt védtelen gyermekeket és betegeket is. A másik két népirtást a nácizmus és a sztálinizmus hajtotta végre. Azután a közelmúltban tömegmészárlásra került sor Kambodzsában, Ruandában, Burundiban és Boszniában. Mégis úgy tűnik, hogy az emberiség nem tudja megakadályozni, hogy ártatlan vér folyjon. A második világháború végén fellobbant lelkesedés látszólag eltűnőben van, mintha szertefoszlana. Úgy tűnik, hogy az emberi család nem akar tanulni saját hibáiból, amelyeket a terror törvénye okoz; ezért még ma is van, aki meg akarja semmisíteni embertársát mások segítségével vagy hallgatag bűnrészességével. Ez utóbbiak az események puszta szemlélői maradnak. Nem tanultuk még meg, hogy „a háború őrültség, értelmetlen mészárlás” – idézett Ferenc pápa 2014. szeptember 13-án, az észak-itáliai Redipuglia első világháborús katonai temetőjében mondott homíliájából.

Kedves örmény hívek, ma fájdalomtól megtört szívvel, de a Feltámadt Úrba vetett reménnyel eltelve emlékezünk a centenáriumon erre a tragikus eseményre, erre a rettenetes és őrületes mészárlásra, amelyet elődeitek elszenvedtek. Szükséges, sőt kötelességünk, hogy emlékezzünk rájuk, mert ahol nem él tovább az emlékezet, ott a gonosz továbbra is nyitva hagyja a sebeket; elrejteni vagy tagadni a rosszat olyan, mintha hagynánk, hogy egy seb továbbra is vérezzen, anélkül, hogy orvosolnánk! – figyelmeztetett a pápa.

Majd megköszönte az örmény hívek jelenlétét, és külön üdvözölte Szerzs Szarkiszján örmény köztársasági elnököt, továbbá a pátriárkákat és püspököket, elsőnek II. Karekin pátriárkát, minden örmény katholikoszát.

Köszöntését a következő szavakkal zárta a Szentatya: „Azzal a szilárd bizonyossággal, hogy a rossz soha nem a végtelenül jó Istentől származik, valamint hitünkben gyökerezve valljuk meg, hogy a kegyetlenséget soha nem lehet Isten művének tulajdonítani, sőt, Szent Nevével soha nem lehet semmiféle módon ezeket igazolni. Éljük meg közösen ezt a szertartást, tekintetünket a Feltámadt Jézus Krisztusra szegezve, aki legyőzte a halált és a gonoszt!”

* * *

Ferenc pápa az örmény népirtás centenáriuma alkalmából bemutatott szentmisén mondott homíliájában emlékeztetett: Szent János, aki jelen volt a többi tanítvánnyal a Cenákulumban a szombat utáni első nap estéjén, arról számol be, hogy Jézus megjelent közöttük és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” És „megmutatta nekik kezét és oldalát”, megmutatta sebeit (vö. Jn 20,19–20). Így a tanítványok felismerték, hogy nem látomásról van szó, hanem valóban Ő az, az Úr, és ez örömmel töltötte el őket. Nyolc nappal később Jézus ismét a Cenákulumba ment és megmutatta sebeit Tamásnak, hogy megérinthesse azokat, higgyen, és ő is tanúja legyen a Feltámadásnak.

Az Úr nekünk is megmutatja sebeit az evangélium révén, ezen a vasárnapon, amelyet Szent II. János Pál az isteni irgalmasságnak kívánt szentelni. Az irgalmasság sebei ezek. Valóban: Jézus sebei az irgalmasság sebei – hangsúlyozta a pápa. – Jézus arra szólít bennünket, hogy tekintsünk ezekre a sebekre, érintsük meg őket, mint ahogy Tamással tette, hogy meggyógyítsa hitetlenségünket. Arra szólít fel mindenekelőtt, hogy lépjünk be e sebek misztériumába, amely irgalmas szeretetének misztériuma.

Sebein át, mint egy fényes nyíláson keresztül megláthatjuk Krisztus és Isten teljes misztériumát: kínszenvedését, földi életét, amely tele volt a kicsinyek és a betegek iránti együttérzéssel, megpillantjuk megtestesülését Mária méhében. Visszafelé haladva végigjárhatjuk üdvtörténetünk egész útját: a próféciákat, a zsoltárokat, a törvényt és a szövetséget egészen az Egyiptomból való szabadulásig, az első húsvétig, az áldozati bárányok véréig, a pátriárkákig, Ábrahámig, az idők kezdetéig, amikor Ábel vére a földről az égbe kiált. Mindezt végigszemlélhetjük a keresztre feszített és feltámadt Krisztus sebeiben, és Mária Magnificatjával együtt felismerhetjük, hogy Isten „irgalma nemzedékről nemzedékre száll” (vö. Lk 1,50) – emelte ki a Szentatya.

Az emberi történelem tragikus eseményei olykor földig sújtanak bennünket, és feltesszük a kérdést: Miért? Az emberi gonoszság a világban örvényeket, nagy űröket teremthet: a szeretet, a jó, az élet ürességét – fogalmazott Ferenc pápa. – Ekkor feltesszük a kérdést: hogyan szüntethetjük meg ezeket az örvényeket? Nekünk ez lehetetlen, csak Isten töltheti be ezeket az űröket, amelyeket a gonosz szívünkben és történelmünkben nyit. Az emberré lett és kereszten meghalt Jézus az, aki betölti a bűn mély szakadékát irgalmassága mélységével.

Isten nyitotta meg számunkra az utat, hogy végre kijussunk a gonosz és a halál rabszolgaságából, és belépjünk az élet és a béke földjére. Ez az út ő, a keresztre feszített és feltámadt Jézus, különösen irgalmassággal teli sebei – mutatott rá a pápa. – A szentek azt tanítják nekünk, hogy a világ megváltozása szívünk megtérésével kezdődik el. Ez pedig Isten irgalmasságának köszönhetően valósul meg.

A Szentatya homíliája végén Izajás könyvét idézte: Krisztus testét a mi „bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze”, „az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (vö. Iz, 53,5). Vigaszt jelent számunkra, mind bűneinket, mind a világ nagy tragédiáit szemlélve, hogy Isten szeretete, „hűsége megmarad örökké” (Zsolt 117,2). Irgalmassága örök. Ezekkel a szívünkbe vésett szavakkal haladjunk előre a történelem útjain, kéz a kézben Urunkkal és Üdvözítőnkkel, aki életünk és reménységünk.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír