Ferenc pápa vezetésével megemlékeztek a szinódus létrehozásának 50. évfordulójáról

Ferenc pápa beszédét arra építette, mit akar mondani Róma püspöke számára az úton levő egyház. A II. vatikáni zsinattól a mostani családszinódusig egyre inkább megtapasztaltuk annak a szükségességét, hogy az egyház együtt haladjon az úton. Emlékeztetett, hogy pápasága kezdete óta érvényre akarta juttatni a szinódus intézményét, amely a zsinat egyik legértékesebb öröksége. Utalt Boldog VI. Pál és Szent II. János Pál pápákra, miszerint az általuk kijelölt úton kell továbbhaladnunk. Arra kaptunk meghívást, hogy a mai világot, amelyben élünk, szeressük és szolgáljuk ellentmondásai ellenére is. Ez a világ azt várja az egyháztól, hogy missziójának minden területén növelje az együttműködést. A szinodalitás útja az az út, amelyet Isten vár az egyháztól a harmadik évezredben.

A pápa hangsúlyt fektetett Isten népe ösztönös megérzéseire az új utak megkülönböztetésében, amelyeket az Úr megnyit az egyház előtt. Ezért vonták be Isten népét a konzultációba a két családszinódus előtt.

Hogyan beszélhettünk volna a családról megkérdezésük nélkül, anélkül, hogy meghallgattuk volna örömeiket, reményeiket, fájdalmaikat és aggodalmaikat? – tette fel a kérdést a Szentatya. – A szinodális egyház a meghallgatás egyháza. Kölcsönös meghallgatásról van szó, amelyből mindenki tanulhat valamit. A szinódusi út Isten népe meghallgatásával kezdődik és a pásztorok meghallgatásával folytatódik. A szinódusi atyákon keresztül a püspökök az egyház hitének hiteles őrzőiként, értelmezőiként és tanúságtevőiként járnak el, tudniuk kell figyelmesen különbséget tenni a közvélemény gyakran változó nézetei között.

A szinodális út Róma püspöke meghallgatásában éri el csúcsát, aki arra hivatott, hogy az összes keresztény pásztora és orvosaként nyilatkozzon meg, nem személyes meggyőződéseiből kiindulva, hanem az egyház hitének legfelsőbb tanúságtevőjeként. A szinodalitás, mint az egyház lényeges dimenziója, a legmegfelelőbb értelmezési keretet biztosítja ahhoz, hogy megértsük a szolgálat hierarchiáját. Ha megértjük, hogy az egyház és a szinódus szinonimák – mert az egyház nem más, mint Isten nyájának együtthaladása a történelem útjain a Krisztussal való találkozás felé –, akkor azt is megértjük, hogy az egyházon belül senki nem „emelkedhet” a többiek fölé. Éppen ellenkezőleg, az egyházban arra van szükség, hogy meghajoljunk, és testvéreink szolgálatába álljunk az úton. Péter utóda sem más, mint Isten szolgáinak szolgája. Ne feledjük soha, hogy az egyetlen tekintély a szolgálat, az egyetlen hatalom a Kereszt hatalma – figyelmeztetett Ferenc pápa.

Majd így folytatta: a szinodális egyházban a püspöki szinódus az egyik legvilágosabb megnyilvánulása a szeretetközösség dinamikájának, amely ösztönzést ad minden egyházi döntésnek. A szinodalitás gyakorlásának első szintje a helyi egyházakban valósul meg, a szeretetközösség szerveiben, amelyeknek összeköttetésben kell maradniuk Isten népe széles rétegeivel és az emberek mindennapi problémáiból kell kiindulniuk. A második szint a püspöki konferenciákban ölt testet. A szinodális egyházban nem célszerű, hogy a pápa helyettesítse a helyi püspökségeket minden olyan probléma megkülönböztetésében, amely saját területükön felmerül. Ilyen értelemben szükségét érzem, hogy egy egészséges decentralizálás felé haladjunk.

Az utolsó szint az egyetemes egyház és a püspöki szinódus, amely a püspöki kollegialitás kifejeződésévé válik a szinodális egyházon belül. Az a meggyőződésem, hogy a szinodális egyházon belül a péteri primátus gyakorlására is nagyobb fény vetülhet – fogalmazott Ferenc pápa. – A pápa nem az egyház fölött áll, önmagában, hanem az egyházban van mint megkeresztelt a megkereszteltek között, a püspöki kollégiumban püspök a püspökök között, ugyanakkor arra hivatott, hogy Péter apostol utódaként vezesse az egyházat, amely elöl jár a szeretetben.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír