Formál és alakít – Gondolatok a könyvekről

A 20. század elejétől kezdve rohamosan nőtt azok aránya, akik tudnak olvasni. Ennek köszönhetően egyre több könyv talált gazdára nálunk is, a hatvanas-hetvenes években nem volt ritka a százezer feletti példányszám sem egy kötetnél. Manapság viszont örül a kiadó, ha néhány ezer darabot el tud adni egy-egy könyvből. Annak ellenére, hogy vannak divatos művek, melyeket többször is újra kell nyomtatni, ám ezek inkább sajnos csak kivételek.

Napjainkban, a nyugati világban gyakorlatilag mindenki ismeri a betűket, ám az már más kérdés, hogy mit olvasnak az emberek. A szerződések apró betűs részeit legtöbbször kihagyják, mint ahogyan a nyomtatott sajtó is a végnapjait éli. Digitális világunkban azt gondolnánk, hogy akkor biztosan az internet vette át a napilap, a folyóirat és a könyv helyét, ám ez korántsem felel meg a valóságnak. A legtöbb internetes portál hírei mellé sokszor odaírja, hogy mennyi időt vesz igénybe a cikk elolvasása, ráadásul fent még egy csík is jelzi, hol tartunk éppen, mikor érünk az írás végére. Merthogy türelmetlen a kedves felhasználó, gyorsan túl szeretne lenni a fárasztó dekódoláson, amit az olvasás jelent. Ugyanakkor jól informált akar lenni, nem csak azért, mert érdekli egy-egy téma, a napi kommunikációban, esetleges vitában a naprakész adatok és tények ismerete elengedhetetlen.

A különféle közösségi médiafelületeket böngészve is láthatjuk, hogy napjainkban a tájékozottság sokat jelent. Emellett azt is észrevehetjük – főleg, ha az élet valamely szegletéhez egy kicsit jobban értünk –, hogy

az internetről beszerzett ismeretek nagy része ferdít és elhallgat: csak hírmagyarázat vagy egyenesen álhír. Az online információ ráadásul rendkívül felszínes, csak igen ritkán néz a jelenségek mélyére.

Arra alkalmas lehet, hogy valaki sokat tudjon, ám arra már kevésbé, hogy értsen is. Mert a megértést igazán csak a tanulmányok, a monográfiák, a témát részletesen kifejtő könyvek segítik elő.

E jegyzet felütését folytatva, sokszor nézek körbe a villamoson, buszon, hogy vajon ki mivel foglalkozik. Még mindig vannak olyanok, akik csak bámulnak maguk elé, vagy kifelé az ablakon, de már egyre kevesebben. A legtöbb utas a telefonját matatja. Csak nagyon ritkán látok valakit könyvet olvasni. Pedig a könyv csak nem akar kimenni a divatból, hiába tesz meg ezért mindent az a kicsi, világító szörnyeteg. Ezt bizonyítja az is, hogy idén is megtartották hazánkban az ünnepi könyvhetet, méghozzá a kilencvenhatodikat. Majd’ kétszáz hazai és határon túli könyvkiadó százötven standon mutatta be a kínálatát, köztük a több mint háromszázötven újdonságot. A budapesti Vörösmarty téren és a Duna-korzón megtartott rendezvényen ezernél is több dedikálásra invitálták az érdeklődőket, de több vidéki városban is találkozhattak írókkal az olvasók. Ha valaki a kánikulai meleg ellenére kilátogatott a könyvhétre, akkor láthatta, népszerűsége – legalábbis a külső szemlélőnek – nem csökkent az évek múltával. Sokan voltak a standoknál, akadt olyan szerző, akinek az aláírásáért még sorba is álltak az emberek. Nemcsak nézelődtek, vásároltak is, annak ellenére, hogy manapság egy könyv bizony nem olcsó mulatság, ráadásul a friss kiadványokra csak tíz százalék kedvezményt adhatnak a kereskedők.

A könyvhét közönségét figyelve bizony elég kevés fiatalt láttam. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy egyáltalán nem olvasnak, ám a szakemberek jóslata szerint a Z, de főleg az alfa generáció számára nem a festékkel teleszórt fehér lap, hanem a képernyő lesz és marad az elsődleges médium. Azt magam is tapasztalom, hogy a fiatalok a klasszikus irodalom kifejezést egyre kevésbé tudják értelmezni. Az én korosztályomnak még el kellett olvasnia a világirodalom leghíresebb alkotásait, ha azt szerettük volna, hogy komolyan vegyenek bennünket egy-egy vitában, beszélgetésben. Dosztojevszkij, Victor Hugo, Gabriel García Márquez vagy Milan Kundera – és persze még sorolhatnánk – műveit kötelező volt ismerni. Kicsit ebből a szempontból is újraolvasva Dosztojevszkij Ördögök című művét azt látom, hogy a fiatalok megközelítésében van némi igazság. Bár e téma részletes vizsgálata messzire vezetne, az biztos,

a régi korok emberének problémái, életformája és gondolkodásmódja olyan messze van a 21. századitól, hogy csak akkor tudunk kiszűrni valami tanulságot e könyvekből, ha képesek vagyunk eltávolodni önmagunktól. Ez pedig korunk önmegvalósító emberének meglehetősen nehéz feladat.

De minek olvassunk egyáltalán? Csak azért, hogy elűzzük az unalmat? Egy jó regény elolvasása elsőrangú időtöltés, önmagában is élmény, ám ne feledjük, ennél sokkal intenzívebb hatású elfoglaltságok állnak a mai ember rendelkezésére. Ami mégis az irodalom mellett szól, az pont egy olyan jellemző, ami igazából időszerűtlen. Egy több száz oldalas regény elolvasása sokáig tart, így egy könyv hetekig, esetleg több hónapig velünk van, elkísér mindenhova, még akkor is, ha éppen nem ezzel foglalkozunk. Biztos vagyok benne, hogy a könyv – ahogyan az egyik reklámszlogen mondja – valóban „hozzánk tesz valamit”, képes arra, hogy alakítsa, formálja az olvasóját. Nem csak az válik ugyanis a részünkké, amit fizikailag megéltünk; a szavak révén átélhetjük a regény hőseinek gondjait, beleláthatunk a gondolataikba, szinte eggyé válhatunk velük.

A figyelmes, átgondolt és reflektált könyvolvasás élettapasztalattá válik: osztozunk a regény szereplőinek a sorsában, így válva százéltű emberekké.

A könyv átlendít bennünket a tér és idő korlátain, vagyis olyasmire képes, amire a filmet kivéve semmi más. Maradva az Ördögöknél, ugyan hogyan másként válhatna a sajátunkká a 19. századi Oroszországban élő emberek világa?

„Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” – kérdezte egykor Vörösmarty Mihály. Erre nehéz felelni, de az biztos, hogy nem lehetünk meg nélkülük. Elolvasva a fenti regényt, már tudom: mindaz, amit Sztavrogin megélt, most már az enyém is.

Szöveg és fotó: Baranyai Béla

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. június 29-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.