Gallagher érsek Angelo Rotta emléktáblájánál Budapesten: Őrizzük a békét, amelyet Urunk ránk bízott!

A jubileumi megemlékezésen részt vett Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa; Erdő Péter bíboros, prímás; Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, valamint nagykövetek, a diplomáciai testületek tagjai és a várkerület képviselői is.

Paul Richard Gallagher érsek március 30-ig tartó, négynapos magyarországi látogatása keretében vett részt a Magyarországról nyolcvan évvel ezelőtt kiutasított és hatvan évvel ezelőtt elhunyt Angelo Rotta tiszteletére szervezett megemlékezésen.

A magyar kormány és a Magyar Katolikus Püspöki Kar által 1992-ben állíttatott tábla a Dísz téri épületben, az egykori nunciatúrán dolgozó embermentő Angelo Rotta (1872–1965) címzetes érsek, apostoli nuncius emlékét őrzi, aki példaadó és önfeláldozó szolgálatot végezve „1930-tól 1945-ös kényszerű távozásáig képviselte a Szentszéket Magyarországon, híven szolgálta Egyházát a nehéz háborús években, tevékenyen segítette a hazánkba menekült külföldieket és az üldözötteket”.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megemlékező beszédében Angelo Rotta áldozatos szerepvállalását méltatta, kiemelve a hazánkban töltött tizenöt év alatt talán kicsit magyarrá is vált „professzionális diplomata és lánglelkű pap” pályafutásának, szolgálatának néhány fontos elemét.

Rámutatott: pápai követként egyre mélyebben érezte át a magyar nemzet sorstragédiáit, a magyar valóságot.

Örökre beírta nevét a magyar történelembe azzal, amit a zsidómentés tekintetében véghez vitt.

Kétezerötszáz menlevelet adhatott volna ki üldözött zsidó honfitársainknak, de ő közel tizenötezer ilyen levéllel mentette őket. Többször előfordult, hogy jogtanácsosával megállította a halálmeneteket, és onnan mentett ki embereket. Templomokat és más egyházi épületeket alakított át menedékhellyé; tiltakozott zsidó honfitársaink jogfosztása, majd deportálása ellen – emlékezetetett a miniszterelnök-helyettes. – Intellektuálisan és teológiailag is nagyon fontos az a dokumentum és az az érvrendszer, amivel Sztójay Döme akkori külügyminiszternél tiltakozott a zsidók jogfosztásával szemben, a természetjogra hivatkozva.

Volt, amikor a tiltakozás eredményre vezetett, és volt, amikor nem. Amikor XII. Piusz pápa tiltakozott Horthy Miklós kormányzónál a deportálások ellen, akkor a kormányzó leállította a deportálásokat. De amikor a náci Németország segítségével Szálasi Ferenc hatalomra került, hiába tiltakozott, hiába interveniált, az már nem vezetett eredményre.

Az is szimbolikus értékű dolog volt, hogy amikor a front közeledtére a nyilas kormány azt várta el, hogy más diplomáciai képviseletekkel együtt költözzön Sopronba, ő itt maradt a Várban, és nem volt hajlandó eleget tenni a náci kollaboránsok kérésének. Bölcs előrelátással a nunciatúra levéltárát átmentette Rómába; ezáltal ismerhetjük az eseményekről szóló dokumentumokat.

A politikai helyzet megváltozásával, a szovjet megszállás kezdetén az éhező lakosságnak nyújtott pápai élelmezési segélyakció vezetője volt.

A magyar történelem tragikumát mutatja az az abszurditás, hogy azok után, amit a náci rendszerrel szemben tett, a szovjet hatóságok kiutasították; 1945. április 4-én neki is el kellett hagynia Magyarországot.

A miniszterelnök-helyettes ezután a magyar történelem egészére vonatkozó „szimbolikára” hívta fel a figyelmet: „Mi itt, Európának ezen a táján, legalább öt évszázada a »két pogány közt« világában élünk. A »két pogány közt« eredetileg arra vonatkozott, amikor Nyugat felől zsoldosok támadtak minket, Kelet felől pedig az iszlám, a Török Birodalom. Voltaképpen a Szentszéken kívül másra nem számíthattunk.

A »két pogány közt« történet Angelo Rotta idejében is megismétlődött, csak akkor két neopogány hatalom között; az egyik a náci faji szocializmus, a másik a kommunista osztályszocializmus. Ezekkel szemben emelte fel szavát Angelo Rotta a keresztény kinyilatkoztatás és a természetjog alapján. A magyar történelem nagyjai hasonló mártíriumot szenvedtek mindkét oldaltól. Gondoljunk Mindszenty József bíboros úrra, aki kiállt a nácikkal szemben, letartóztatták, majd a kommunistákkal szemben is, és akkor ők tartóztatták le. Vagy gondoljunk a felvidéki Esterházy Jánosra, aki a pozsonyi parlamentben nem volt hajlandó megszavazni a zsidókkal szembeni törvényeket. Ezek után őt ítélték el fasisztaként. A 20. század neopogányságai,

a nácizmus és a kommunizmus istentelen volt, és ezért embertelen; embertelen és ezért istentelen.

Angelo Rotta katolikus emberként ellene mondott ezeknek a keresztény társadalmi tanítás és a természetjog alapján. Adja Isten, hogy az ő kiállása megerősítsen bennünket hitünkben!” – zárta beszédét Semjén Zsolt.

Az alábbiakban Paul Richard Gallagher érsek megemlékezésen elhangzott beszédének magyar fordítását közöljük.

Őszentsége Ferenc pápa azzal a megtisztelő feladattal bízott meg, hogy mély tisztelettel adózzak őexcellenciája, főtisztelendő Angelo Rotta érsek emlékének, aki tizenöt jelentős éven át, 1930 és 1945 között fáradhatatlan buzgalommal szolgált apostoli nunciusként Magyarországon.

Hivatali ideje, mint jól tudják, a mély és gyötrelmes történelmi felfordulások korszakában bontakozott ki, egy olyan időszakban, amely rendíthetetlen szilárdságot és erkölcsi tisztánlátást követelt. Feltétlenül ki kell emelni, hogy ez a hosszú és érdemdús pápai misszió nem a boldog emlékezetű XII. Piusz pápa akaratából ért véget, sem magának a prelátusnak a döntése alapján, aki szenvedélyesen vágyott arra, hogy a missziónak azon a földjén maradjon, amelyet elöljárói bíztak rá. Missziójának a Magyarországot akkoriban jellemző mélyreható és drámai hatalomváltás vetett véget.

Nyolcvan évvel ezelőtt, amikor a második világháború a végéhez közeledett, a világ egy új korszak küszöbén állt, amelyet a közelgő hidegháború feszültségei, de a megbékélés születő reményei is áthatottak. Ebben a végzetes helyzetben

Rotta érsek, akit a hivatali kötelesség és a lelkiismeret arra kötelezett, hogy kényszerűen lemondjon a magyar kormányhoz akkreditált diplomáciai testület dékáni tisztségéről, a felbomlott rend néma tanújává vált.

Itt, ezen a helyen, ahol most összegyűltünk, volt egykor az apostoli nuncius rezidenciája, a pápa magyarországi háza. Ezen falak között 1940 júniusának hajnalán, a nagy bizonytalanság légkörében Rotta érsek megtette azt a döntő lépést, hogy a nunciatúra levéltárát beküldte őszentsége Államtitkárságának. A megmaradt dokumentumokat, éberségének bizonyítékaként, saját kezűleg semmisítette meg, nehogy ellenséges birtokba kerüljenek. A Gondviselés mégis úgy akarta, hogy a nunciatúra levéltára ne vesszen el teljesen: a bizalmas anyagok és a nagy jelentőségű dokumentumok érdemi része eljutottak rendeltetési helyükre, és mind a mai napig a Szentszék nagyra becsült levéltáraiban őrzik őket, ami az ő óvatosságának és előrelátásának maradandó bizonyítéka. Ezek a feljegyzések őrzik a prelátus hősiességének emlékét. Ő ugyanis megbízható munkatársaival, köztük Mons. Gennaro Verolinóval együtt az üldözött lelkek ezrei – köztük magyar és szlovák zsidók, valamint sok más, különböző nemzetekből származó ember – számára a szabadulás eszközévé vált, és

az üldöztetés árnyékában a remény jelévé lett.

Ezért az utókor nagy és maradandó hálával tartozik neki. Neve fényesen ragyog a budapesti igazak könyveiben, és mindörökre a Világ Igazai közé került.

Nem véletlen, hogy hat évtizeddel halála után ez az áldott alkalom adódik számunkra, hogy tisztelegjünk

Rotta érsek, az üldözöttek „őrangyala” előtt.

Ő volt az utolsó magyarországi apostoli nuncius egészen a rendszer 1990-es bukásáig, ugyanis negyvenöt éven át nem neveztek ki utódot. A háborút követő évtizedekben többször felmerült magyar földre való visszatérésének gondolata, amikor – bár Milánóban, a származása szerinti érsekség területén élt – gyakran hívták Rómába, az Államtitkárságra, hogy a Magyarországot érintő kényes kérdésekben rendre kifejtse nagyra értékelt véleményét. Földi zarándokútjának alkonyán a Vatikánon belüli Szent Márta Pápai Hospiciumban talált nyugalomra, ahol 1965. február 1-jén átadta lelkét Istennek, egy „kiváló és alázatos, nagylelkű és fáradhatatlan szolga” (L’Osservatore Romano, 1965. február 3.) fényes emlékét hagyva maga után.

Miközben mindnyájukhoz eljuttatom Ferenc pápa, a legfőbb főpap szívből jövő áldását ebben az időben, amelyet a háború és a szenvedés megpróbáltatásai terhelnek a közeli országokban, buzgó könyörgésünk emelkedjen föl a régóta áhított béke eljöveteléért.

Angelo Rotta érsek emlékét tisztelve ezen ünnepélyes alkalommal, azt kívánjuk, hogy az ő fényes

példája mindig arra ösztönözzön, hogy fölemeljük szavunkat a szenvedők és üldözöttek rendíthetetlen védelmében,

és állhatatosan megőrizzük szent feladatunkat, hogy megőrizzük a békét, amelyet Urunk ránk bízott, azt a mérhetetlen kincset, amelyet rendíthetetlen hűséggel meg kell őriznünk.

Fotó: Lambert Attila

Pallós Tamás/Magyar Kurír