Gelsey Vilmos Glattfelder-díjat kapott

Hazai – 2014. szeptember 28., vasárnap | 12:02

Gelsey Vilmost, a Szeged-Csanádi Egyházmegye új pedagógiai intézetének névadóját szeptember 27-én, Szegeden Kiss Rigó László főpásztor Glattfelder-díjjal tüntette ki –tájékoztat az MTI.


A Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke, az UniCredit Bank AG vezető tanácsadója a Gelsey Vilmos Pedagógiai Intézet tanévnyitó ünnepségén Kiss-Rigó Lászlótól, az egyházmegye püspökétől és Kozma Gábortól, az elismerést alapító Gál Ferenc Hittudományi Főiskola rektorától vette át a díjat. A kitüntetés Glattfelder Gyula egykori csanádi püspök nevét viseli.

Gelsey Vilmos (William de Gelsey) az MTI-nek azt mondta: a pedagógiai intézet létrehozása komoly lehetőség a magyar oktatás támogatására, a korszerű nemzetközi gyakorlatok, tapasztalatok magyarországi hasznosításának elősegítésére. Emellett fontos, hogy neves külföldi szakemberek tarthassanak képzéseket a magyar pedagógusoknak – tette hozzá a magyar származású brit közgazdász.

Szerinte az újonnan alakított pedagógiai intézet felelőssége mindenekelőtt abban áll, hogy olyan teljesítményt nyújtson az általa vállalt működési területeken, amely világosan megmutatja, hogy a nemzetközi színvonalhoz igazított szakmai munka mindenütt meghozza a maga eredményét.

„Meggyőződésem egyébként, hogy csakis a nemzetközi színvonalhoz, versenytársakhoz mért teljesítmény lehet eredményes” – mondta a gazdasági szakember.

A legfontosabb feladatnak azt nevezte: „az oktatás segítse a magyar társadalom felszabadulását a kommunizmus fél évszázados időszakában rárakódott terhek és kényszerek alól, amelyek még ma is befolyásolják az erkölcsre vonatkozó vélekedéseket”.

Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy megerősödjenek a keresztény értékek, amelyek biztos alapokat nyújtanak a társadalom számára. Ugyancsak fontosnak nevezte, hogy a magyar fiatalok közül többen tanulhassanak neves külföldi egyetemeken, de tanulmányaik befejeztével térjenek vissza Magyarországra, és segítsék a magyar gazdaság és társadalom újjáépítésének programját.

A magyar fiataloknak azt üzente, hogy amit akár itthon, akár külföldön tanulnak, azt bátran hasznosítsák a munkájukban, legyen meg a bátorságuk és erejük a kezdeményezésekhez. „Közben azonban arra is figyeljenek oda, hogy saját életük, cselekvésük példaként jelenhessen meg az utánuk következő generációk számára” – fogalmazott Gelsey Vilmos.

Gelsey Vilmos 1921-ben született, a budapesti Királyi Katolikus Egyetem Gimnáziumában tanult. 1942-ben Cambridge-ben szerzett természettudományi fokozatot, majd 1960-ban a befektetési banki terület felé fordult. Előbb a Hill Samuel & Co ügyvezető igazgatója lett, később az Orion Royal nemzetközi befektetési bank ügyvezető igazgatója, majd elnökhelyettese. 1988-tól a bécsi UniCredit Bank igazgatóságának vezető tanácsadójaként dolgozott, majd a Richter Gedeon privatizációját követően először igazgatósági tagnak, majd 1999-ben az igazgatóság elnökének választották.

Fotó: MTI

Magyar Kurír