Georges Darboy: Kétszáz éve született a párizsi kommün mártír főpapja

A 19. századi francia forradalmak árnyoldaláról még mindig kevés szó esik Magyarországon. A marxista szemléletű történetírásában dicsőséges eseménynek feltüntetett forradalmak nagy intenzitással léptek fel a katolikus egyház ellen. Ebben az évben emlékezünk a vértanú Georges Darboy érsek születésének 200., püspökké szentelésének 150. évfordulójára. Georges Darboy érsek az 1871-es párizsi kommün vértanúja volt, kivégzése nagy felháborodást váltott ki a katolikus világban. Benkéné Jenőffy Zsuzsanna írása Georges Darboy életét ismerteti.

A párizsi kommün 1871 tavaszán mindössze hatvan napot ért meg. Az utópista és anarchista eszméket zászlóra tűző államszervezetnek első intézkedései között volt, hogy csapást mérjen a „nép ópiumának” fenntartójára, a katolikus egyházra – ahogyan tették 1789-ben is, melynek örökösének tekintette magát a rendszer. Szekularizációt hirdettek, és megkezdték az egyház működésének ellehetetlenítését. Papok százai kerültek börtönbe, többüket ki is végezték, köztük Párizs érsekét, Georges Darboy-t.

Georges Darboy 1813. január 16-án született a Haute-Marne megyei Fay-Billotban. Már fiatal pap korában magára vonta a figyelmet teológiai tanárként és íróként, párizsi működése során Denys Affre és Dominique Sibour érsekek titkáraként pedig nagy tapasztalatot szerzett az egyházkormányzatban. 1859-1863 között Nancy püspöke volt, 1863-tól pedig Párizs érseke. Hívei és papjai tudós, jámbor életű, tevékeny főpásztort tisztelhettek személyében. 1869-1870-ben részt vett az I. vatikáni zsinaton, ahol 54, főként német, osztrák és magyar püspöktársával az ellenzéket képviselte – IX. Pius pápa ezért, valamint Darboy gallikán nézeteiért nem engedte, hogy a főpap bíborosi rangra emelkedjen.

Az 1870-es sedani vereség III. Napóleon bukásához vezetett. A vereség után az új francia nemzetgyűlés Bordeaux-ban alakult meg, így Párizsban hatalmi űr támadt, amelyet a Pierre-Joseph Proudhon és Louis Blanqui utópista eszméit követők töltöttek be. A kommün első tetteit Darboy nem vette komolyan. „Tekintély nélküli játék és együgyű paródia ez.” – mondogatta. Nézeteit csak akkor változtatta meg, mikor a kommünárok nyíltan az egyház ellen fordultak: a hatalom sajtója lejárató hadjáratot indított, lőszert rejtegető szerzetesekről és merénylő klerikusokról cikkezve igyekezte az egyház ellen hangolni a párizsi közvéleményt. Az érsek jóakarói azonnali menekülést ajánlottak, de Darboy a helyén maradt. „Mi történhetne rosszabb az emberrel a halálnál? – nyugtatta aggódó barátait – Most nagyon szükséges, hogy ilyen körülmények között a vallás szolgáljon nektek.” Az idő előrehaladtával azonban Darboy egyre jobban elkeseredett. Letartóztatása előtti napon arról beszélt húgának, hogy amint a zavargások lecsöndesedtek, lemond, és magányba vonul. 1871. április 4-én kommünárok szállták meg az érseki palotát, melyet házkutatás címén ki is fosztottak, míg a rendőrparancsnokságra szállították az érseket. Darboy a kihallgatás alatt nyugodt maradt, az arcába vágott szidalmakat mosolyogva tűrte. Hatalmas lelkierejét azzal próbálták megtörni, hogy húgát is elhurcolták, de a nagy közfelháborodás elkerülése végett az asszonyt nemsokára szabadon engedték.

Darboy érseket szörnyű körülmények között tartották fogva a Mazas-börtönben. Éheztették, naponta inzultálták, sőt, betegsége is egyre súlyosbodott, de mindezt a legnagyobb lelki nyugalommal viselte. Paptársai eközben különféle terveket szőttek az érsek kiszabadítására, de Darboy ellenkezett. Még akkor is ellenállt, amikor alkalom adódott a menekülésre: egy barátja szöktetésre készen állva megjelent cellájában. „Az én szökésem jeladás volna azon papok legyilkolására, akik itt raboskodnak, és talán mindazoknak, akik Párizsban maradtak” – indokolta maradását. A súlyos beteg főpásztort május 22-én szállították át a La Roquette börtönbe, ahol május 24-én hat paptársával együtt végezték ki.  Darboy a kivégzés előtt feloldozta társait, hóhérjait pedig megáldotta.

Temetéséről Karácson Imre 1890-ben írt tanulmánya Foulon lyoni érsek visszaemlékezései alapján úgy tudjuk, hogy a május 24-én kivégzett papokat tömegsírba temették a Pére-Lachaise temetőben, és amint Párizsba bevonult a hadsereg, az érseket és társait kihantolták, majd június 5-én ünnepélyesen újratemették.

Benkéné Jenőffy Zsuzsanna/Magyar Kurír