Hitünkről érthetően, modern hangszerelésben – Podcastsorozatot indítottak az erdélyi jezsuiták

András Csaba és Jakabos Barnabás jezsuiták e beszélgetős formát választották egy-egy téma elmélyítésére, ebben ugyanis meglátásuk szerint jobban megnyilvánul a személyes megélés, ami inspiráló lehet mások számára is. András Csabát kérdezte a februárban elindult sorozatról Szász István Szilárd.

– A marosvásárhelyi Jezsuita Udvar Hitünkről érthetően címmel podcastsorozatot indított a napokban. Milyen megfontolás hívta életre a kezdeményezést, és mik a kitűzött tervek?

– Az a vágy és küldetéstudat vezérel minket, hogy az Egyház bölcsességét friss, életszerű módon közvetítsük, amely mélyen reflektált, tapasztalat alapú tudáson alapszik. Szeretnénk, ha a megbérmálkozottak valóban nagykorú keresztények lehetnének, tudatos, felnőtt hittel. Véleményem szerint Kelet-Európában most formálódik oda az Egyház, hogy nem csupán belekeresztelkednek az emberek, hanem szabadon, tudatosan akarják megválasztani a hitüket. Ebben a folyamatban szeretnénk társak lenni, és örülnénk, ha együtt tudnánk gondolkodni, beszélgetni, vitázni teológiai témákról, és olyan felnőtt, mélyen gyökerező hitben kísérhetnénk az embereket, akik értik, élik és szeretik azt, hogy keresztények.

– Ki(k) a sorozat elsődleges célcsoportja(i)? Milyen rendszerességgel várhatók az új tartalmak?

– Igazából nem fókuszáltunk kimondottan egy célcsoportra. Azok talán különösképpen élvezhetik, akik szeretnek kérdéseket feltenni, nem fogadnak el mindent automatikusan, és vágynak a mélyebb tudásra, reflexióra. A beszélgetés számomra egy erősen szentlelkes tapasztalat volt, és jómagam is sokat kaptam a beszélgetéstől. Talán ez a legfontosabb, hogy mi magunk is megtapasztaljuk, hogy a teológia milyen nagy kincsesláda, és hogy az Egyház gyakorlatai, szentségei miképp segítenek nekünk jobban élni. Ha ezt mi magunk élni tudjuk és ebből forrásozunk, az lassan kifelé is sugározni fog. Egyébként havi rendszerességgel igyekszünk új tartalmakkal jelentkezni.

– A sorozat első részében Jakabos Barnabás SJ-vel beszélgettetek a szentgyónásról. Milyen súlypontokat sikerült a beszélgetés során meghatároznotok? Illetve milyen további témák, esetleg beszélgetőpartnerek várhatók az elkövetkezőkben?

– A beszélgetés súlypontja nálam annak keresése volt, hogy felnőttként hogyan tudunk felkészülni a gyónásra, és a bűnbánat szentsége miképp tud annak érintésévé, tapasztalatává válni, amikor Isten tekintetében újra felfedezem, hogy istengyermek vagyok. Én sokáig szenvedtem felnőttként a gyónással, hogy azt ne gyermeteg módon tegyem, és megtaláljam annak formáját, ami valóban segít az előrehaladásban. Gyóntatóként nagyon nehéz olykor olyan időseket, de fiatalokat is hallgatni, akik a gyermekkorukban tanult sémák alapján gyónnak. Olyan, mintha felnőttként gyerekruhát akarnék magamra erőltetni. Feszít, és nem kényelmes. A beszélgetés célja az volt, hogy segítsünk a hallgatóknak kiválasztani a megfelelő méretű, rájuk szabott ruhák közül, amit felöltve azt érezhetik, hogy a helyükön vannak a gyóntatószékben, és az istentapasztalattá tud válni. A következő adásokban hűséges maradok Barnabáshoz. A sorozat más teológiai témákat fog feldolgozni.

– Podcastsorozatról beszélgetünk. Miért erre a kommunikációs formára és felületre esett a választásotok? Van-e olyan inspirációs forrás, ami erősen hatott a kialakuló formátumra?

– Ennek nagyon prózai okai vannak. Egyrészt a felszerelésünk egyszerűsége (egy mikrofon) kínálta ezt az utat, ami egyébként jó hangminőséget biztosít. Más felvevőkészülékkel nem rendelkezünk. Másrészt a podcast ma nagy népszerűségnek örvend. A műfaj amiatt is vonzó, mert különféle területen dolgozó emberek tudását, élettapasztalatát személyes hangvétellel elegyítve tudja átadni. Manapság a tisztán elméleti tudás, ami nem tapasztalati, már nem vonzó, nem tudja megérinteni az embereket. Én is több podcastot szoktam hallgatni: érdekelnek az emberek, hogy mi történik bennük, szeretnék minél többféle érzékenységet, embertípust megismerni, megérteni; más szemszögekből rátekinteni a világra. Másrészt az is fontos volt számunkra, hogy nem magunkat szeretnénk előretolni, reklámozni, hanem értéket akarunk képviselni – „modernebb hangszereléssel”. Hitbeli tartalmakról általában előadások, frontális hittanórák formájában szoktak beszélni. Véleményem szerint a beszélgetés erre sokkal alkalmasabb műfaj. A beszélgetésben nem lehet olyan könnyen álarcok, szerepek mögé bújni, mint a katedra vagy a szószék mögött, és itt akarva-akaratlanul is megnyilvánul, hogy személyesen mennyire élem és hiszem azt, amiről beszélek. Emellett abban is reménykedünk, hogy másokat arra inspirálunk, hogy a podcastot meghallgatva a beszélgetést otthon folytassák, egy jó kávé társaságában.

– Továbbtágítva az előző kérdést: az Egyháznak ma hogyan kell(ene) kommunikálnia egy olyan társadalomban, amelyben hatalmas a kommunikációs zaj? Hogyan lehet úgy megszólítani a ma emberét, hogy ez ne csak egy újabb zajforrás legyen ebben a hangzavarban?

– A legfontosabb a szándék tisztasága, amit érdemes megőrizni. Nem szeretnénk belelépni azokba a nárcisztikus kísértésekbe, amelyek e műfaj körül forognak. Egyházként érdemes jelen lenni a médiában, de érdemes odafigyelni a mértékre. Ha csak mi is a csörömpölésbe kapcsolódunk be, az önmagában nem hoz sok gyümölcsöt. Jó lenne megtanulni úgy beszélni, hogy utána a hallgatót arra ösztönözzük, hogy visszavonuljon, imádkozzon, gondolkodjon, megeméssze és ízlelje a hallottakat.

Ha a hallgató úgy tudna felállni egy ilyen műsor végén, hogy imádkozni szeretne, akkor elértük a célunkat.

Szerző: Szász István Szilárd

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír