Hiteles? Torzít? Fikció? – Egy magyar jezsuita A két pápáról

Amikor először láttam A két pápa című filmet, jó ideig erős ellenállást tapasztaltam magamban, ami aztán fokozatosan enyhült, végül rokonszenvvé alakult. Már az első vetítés után úgy álltam föl, hogy összességében szép alkotást láttunk, ami mégsem lett valami botrányfilm, hanem egész jó népszerűsítője a Katolikus Egyháznak. A komoly dolgok mellett szórakoztató, van benne játék és humor. A két egyházfő kezdeti konfliktusos szembeállítása fokozatosan enyhül, a szenvedélyes vita testvéri találkozássá alakul, ellenfelekből társak lesznek, így a film a vezetésről való lemondás és átadás példabeszédévé válik. Ahogy a 444 újságírója, Urfi Péter fogalmaz: a mű azzá válik, „aminek az ötletgazda-forgatókönyvíró szánta: »a tolerancia, az egymásra figyelés, a megértés iránti egyetemes vágy« történetévé”.

A nézőben mégis felmerül a kérdés, hogy a látottakból mi valósághű, mi fikció, és mi az, ami egyáltalán nem így történt vagy egyenesen torzítva mutatták be. A következőkben ezt szeretném körbejárni, inspirálódva a már megszületett elemzésekből (America Magazine, Magyar Kurír, Mandiner, SZEMlélek, Robert Barron, Thinking Faith), és néhány pontot tovább elmélyítve.

A következtetés, röviden: amit hitelesnek látok, az többnyire Jorge Mario Bergoglio alakja. Ami fikció: a film központi cselekménye, vagyis a két egyházfő találkozója. Ami viszont meglehetősen torz: Benedek pápa ábrázolása.

*

Jorge Bergoglio élettörténetét és stílusát elég hitelesen mutatják be, kezdve egy váratlan gyónáshoz kapcsolódó meghívástörténetével, amelynek hatására vegyészből jezsuita lett, az argentin katonai diktatúra idején történő konfliktusig, amikor jezsuita tartományfőnökként vissza akarta hívni a szegénynegyedben élő rendtársait, köztük a magyar Jálics Ferencet. Ebben az motiválta, hogy úgy érezte, társainak élete – és ezzel együtt a jezsuita rend renoméja abban a nagyon érzékeny politikai környezetben – veszélyben forog. Ők viszont nem engedelmeskedtek, a szegényekkel akartak maradni, ezért a provinciális felfüggesztette misézési jogukat. Ezt a diktatúra emberei úgy értelmezték, hogy szabad prédának tekinthetik ezeket a jezsuitákat, akikről, úgy látták, a rend is levette a kezét. (...)

A film azt is hitelesen mutatja be, hogy Bergoglio valóban sok üldözött embert segített a katonai junta idején, és Jálics Ferencék kiszabadításáért is közbenjárt. Miután szabadon engedték őket, egy eucharisztikus ünneplés keretében tényleg megtörtént a kiengesztelődés közöttük. Bergoglio „száműzetése” is megtörtént. Tartományfőnökként sok sebet és megosztottságot hagyott maga mögött az argentin rendtartományban, ezért elöljárói mandátumának leteltével korábbi működési területétől távolra, Cordóbába helyezték, ami valóban a megújulás, átformálódás ideje lett számára. Két évig egyszerű emberek között élt, sokat gyóntatott, intenzív lelkipásztori munkát végzett.

Tartományfőnöki időszakáról már pápaként így vallott Antonio Spadarónak, a Civiltá Cattolica című jezsuita folyóirat főszerkesztőjének: „A Társaságban szerzett elöljárói tapasztalatomban, az igazat megvallva, nem mindig viselkedtem így, vagyis nem tartottam meg a szükséges konzultációkat. És ez nem volt jó. Kezdetben nagyon elhibázott módon irányítottam a jezsuita provinciát. Nehéz időszak volt ez a Társaság számára. [A II. vatikáni zsinatot követő radikális megújulás során] eltűnt [kilépett a rendből] egy teljes nemzedéknyi jezsuita. Ezért is lettem olyan fiatalon tartományfőnök. Harminchat éves voltam. Őrület! Nehéz helyzetekkel kellett szembesülnöm, s elhamarkodott és önkényes döntéseket hoztam. (….) Önkényes és gyors döntéseim komoly problémákat okoztak, s végül azzal vádoltak, hogy ultrakonzervatív vagyok. Cordóbában ezért mély válságot éltem át.”

*

Az is a fantázia szüleménye, hogy Benedek pápa Bergogliót szemelte volna ki utódául, és lemondásában bármilyen szerepet játszott volna az ő személye, például általa végre a sokáig hallgató Isten hangját hallotta volna meg. Az emeritus pápa elbeszélése szerint meglepte őt Bergoglio megválasztása: „Én természetesen ismertem, de rá nem gondoltam. Ennyiben számomra meglepetés volt. (…) Nem gondoltam, hogy a szűkebb jelölti körbe tartozik.” (...)

A film úgy mutatja be Bergoglio bíborost mint Ratzinger fő kritikusát és vetélytársát. Ami utóbbit illeti, ebben csak annyiban van valami, hogy a 2005-ös konklávén Bergoglio egyike volt a papabilis bíborosoknak, és valóban kapott már szavazatokat. Ugyanakkor a választási folyamat előrehaladtával arra biztatta társait, hogy inkább Ratzingerre szavazzanak. A német kardinális megválasztása tehát nem jelentett számára vereséget, mint ahogy a filmben a csalódott arckifejezés és szomorú megjegyzés sugallja. Sokkal inkább fellélegzett, hogy mehet vissza Argentínába.

*

Összegezve: Bergoglio bíborost csak torzított optikával lehet liberális reformernek beállítani, az pedig, hogy a benedeki irány miatt már-már az Egyházból való kilépést fontolgatta, teljes abszurditás.

Tény ugyanakkor, hogy sajátos dél-amerikai teológiája és látásmódja, ami részben a felszabadítási teológia megszelídüléséből forrásozott, erős misszionáriusi szemléletet hordozó alternatívaként jelent meg a ratzingeri irányvonal mellett, amit jól tükrözött már a dél-amerikai püspökök 2007-es aparecidai dokumentuma.

A film a 2005-ös konklávé bemutatásakor Ratzinger bíborost úgy ábrázolja, mint aki saját megválasztása érdekében agitál, járja a bíborosok asztalait, és mantraként ismételgeti az örök igazság megvédésének szükségességét. Ezzel szemben Joseph Ratzinger háromszor is kérte II. János Páltól, engedje távozni a Hittani Kongregáció éléről, mivel betöltötte 75. életévét, és szeretne visszavonulni, hogy a tudományos munkáival foglalkozhasson, konkrétan a Jézus életéről szóló könyvvel. Elbeszélése szerint villámcsapásként érte a megválasztás: nem várta, hogy társai 78 éves létére épp benne látják a következő pápát, sőt alkalmatlannak tartotta magát a péteri szolgálatra. „Azt gondoltam, ilyen nincs, ez értelmetlen. Ezért is voltam annyira megdöbbenve.”

*

A filmben a Bergogliót Castel Gandolfóba szállító sofőrtől tudjuk meg, hogy Benedek pápa nem nézné jó szemmel, hogy egy bíboros egyszerű papi ruhában érkezne Rómába: bíborosok öltözzenek bíborosként. Bergoglio ennek megfelelően gyorsan át is öltözik. Mármost római tanulmányaim idején többször is találkoztam Ratzinger bíborossal, amint egyszerű papi reverendában, aktatáskával kezében sétált át a Szent Péter téren munkába a Hittani Kongregáció épületébe. Aligha várt el pápaként mást, mint amit maga is gyakorolt bíborosként.

*

A film első részében Benedek alakja úgy jelenik meg, mint a más nézetekkel szemben türelmetlen, zárt gondolkodású, a hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó, merev egyházfőé, aki intellektuálisan is felszínes, csak arra telik tőle, hogy ismételgesse az örök igazság és változatlanság szlogenjeit. Teológuskoromban többször találkoztam személyesen is Ratzinger bíborossal, és nagyon sok írását olvastam. Egyetértek Robert Barron Los Angeles-i segédpüspökkel, aki szerint ez torz karikatúra Benedek pápáról. Joseph Ratzinger nagyon finom intellektuel, aki figyelmesen tud hallgatni, mély párbeszédet folytatni. A vita tényleg nem idegen tőle, sőt nagyon is elemében van, amikor vitatkozik, és egyáltalán nem a változatlanság prófétája. Az ő egyházképe, minden hagyománytisztelete mellett, nem múzeumot idéz fel: „Az Egyház mozgékony, dinamikus és nyitott, és új fejlemények előtt áll. Azt jelenti, hogy nincs befagyva semmiféle sémába, hanem mindig történik valami meglepő, azt jelenti, hogy olyan energiát hordoz, ami állandóan képes megújítani őt. Az a szép és bátorító, hogy épp korunkban történnek olyan dolgok, amelyeket nem vártunk.” Ezek nem Bergoglio, hanem az emeritus pápa szavai.

*

Azt hiszem, az elmúlt évszázadokban a katolikus egyházban olykor túlzott pápatisztelet is kialakult, szinte emberfeletti felhőkbe emelve a mindenkori egyházfőt, olyan elvárásokat támasztva vele szemben, ami irreális, és aminek a történelem legtöbb pápája nem is volt képes megfelelni. A film közelebb hoz bennünket a valósághoz és hitünk igazi magjához. Ahogy Péter apostol nem volt szuperhős, amint az evangéliumokból kiviláglik, úgy utódaitól sem érdemes ezt elvárnunk.

Az írás teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Válasz Online

Magyar Kurír