Horváth László Imre: Lett este és lett reggel

A könyv központi alakja Klaus Arme, a náci rendszer fő ideológusa, akinek több mint hetven éven át írt naplójából tárulnak elénk az események. Az első bejegyzés 1942-ben, az utolsó 2013-ban íródott. A regény címe a Teremtés könyvének elejéről vett idézet. Ennek alapján dolgozta ki a náci diktatúrát kezdetben fanatikusan támogató, majd azzal az egyetemes szeretet nevében szembeforduló, és a vértanúhalált is vállaló Karl Schmidt evangélikus lelkész az erőszakot, a gyilkosságokat megideologizáló elméletét, amit aztán Arme tovább fejlesztett. Eszerint az idézett bibliai sor azt jelenti, hogy a teremtés fokozatai között Isten „egyszerűen alszik, nincs jelen. Ekkor van a sötétség”, a „lett este és lett reggel” állapota. Így a háború „tulajdonképpen a teremtés műve… Isten új napját készítjük elő, pusztításunk tehát jogos és Isten által elrendelt… Ilyenkor történik a lett este és lett reggel, az Isten nem figyel oda, éppen alszik, hogy utána továbbfejlessze a teremtést.” Ezért az öldöklés kigondolóinak és végrehajtóinak nem kell lelkiismeret-furdalást érezniük, hiszen valójában Isten akaratának megfelelően cselekszenek.

Klaus Arme egyetért ezzel az Isten- és emberellenes tézissel, de Karl Schmidt bűnbánata, Krisztushoz való visszafordulása arra is ráébreszti, hogy az egyetlen komoly kísérlet a történelemben, hogy a tömeget rávegyék a szánakozásra, az a kereszténység. Márpedig az egész világot leigázni szándékozó náci rendszer gyökerestül akarja kiirtani az irgalom, a szánakozás minden formáját az emberek szívéből. Ezért Klaus Arme élete fő céljának tekinti, hogy a jövő nemzedékének egy teljesen meghamisított kereszténységet tanítsanak, amiből kimarad az Alfa és az Omega, a szeretet-Isten, Jézus Krisztus alakja.

Klaus Arme a Golgotán, Jézus Krisztus életáldozatának helyszínén, antikrisztusként dolgozza ki elméletét, melynek egyik fő pontja, hogy a lélekben Isten és a Sátán között zajló küzdelem helyére a nácik alapvető tételét, a faji háborút, az árja és a sémita engesztelhetetlen harcát állítja. Arme vallja: „Nincs Sátán, de Isten sincs, ez a pestis, a lélek pestise, amit ki kell gyógyítani, hogy a faj felvirágozzon… az ember csak a génjei gazdateste, amiben túlélnek, hogy legyőzzék a többi gént. Aki nyer, azzal volt Isten.” Még ennél is fontosabb pillér a vallási közönyre való nevelés. A szórakozásba és a viszonylagos biztonságba elmerült tömegember elégedettségét kihasználva a propagandának „a következő generációk lelkében az egyházat elnéző gúny tárgyává kell tennie. Mindenféle spiritualitásra való igényt le kell rombolni.”

A regény csúcspontja Klaus Arme és Karol Wojtyła beszélgetése. A krakkói érseknek Pio atya olaszországi kolostora nyújt menedéket a nácik kegyetlenkedései elől, de – akárcsak a kétezer évvel korábban, a keresztényüldözés idején Rómából menekülni akaró Péternek – neki is megjelenik Jézus. Karol Wojtyła rádöbben, hogy az ő helye Krakkóban van, „vigaszt nyújtani és szolgálni… Osztozom a népem keresztény sorsában, és követem a mestert, ki kívánhatna ennél többet a helyemben.” A magát mindenhatónak képzelő náci ideológusnak a másokért való áldozat semmit nem jelent, ezen ő csak gúnyolódik.

Klaus Arme a Jelenések könyvében olvasható Új Ég és Új Föld eredeti értelmét teljesen kiforgatva, hatalmi gőggel eltelve hirdeti: „Az egyház ideje lejárt, a régi világnak vége, az új ég és új föld a mi új egünk és a mi új földünk. Meghódítjuk mindkettőt, és visszaadjuk az embernek saját magát és az igazi szabadulást.” Ám Karol Wojtyła figyelmezteti a végtelenül cinikus, jéghideg lelkű nácit: „…távol kerültek az Istentől, és ez a pokol, nem pedig valami kénköves börtönláger, szarvakat viselő őrökkel… Az Istennel nem lehet harcolni, pedig ezt teszik… Az ember elnyomja magában Isten szavát, ez a főbűn, ez az, amit maga irányít, Klaus Arme… Szeretet nélkül mindig rettegni fognak, tehát ölniük kell.”

A regény végén Klaus Arme látszólag elérte célját, a földi világon fia, az irgalmat nem ismerő Erich uralkodik, és horogkereszt lobog minden templom tornyán. Ám halála előtt eszébe jutnak Szent Pál sorai: Isten „a világ erőtleneit választotta ki magának, hogy megszégyenítse az erőseket” (1Kor 1,27). Arme csak magának meri bevallani, hogy hiába az egész világot uraló, erőszakra épülő hatalmuk, hosszú távon a látszólag gyenge és erőtlen kereszténység Krisztus lelkületével föléjük kerekedik: „a harcunk mindvégig reménytelen. A betegség újra el fog terjedni, Karol Wojtyła irgalmas Istene fog diadalmaskodni.”

Horváth László Imre regénye történelmi fikció, de egyben reális vízió is: a történelem tanúsága szerint az Istent elutasító emberiség elképzelhetetlen szörnyűségek elkövetésére képes. Ha Krisztus nem él a szívünkben, minden rossz megtörténhet. Ám az is két évezredes tapasztalat: a gonosz hatalma soha nem terjedhet el annyira a földön, hogy át ne ragyogjon rajta Krisztus szeretetének és irgalmának a fényessége.

Magvető Kiadó, Budapest, 2014.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír