Mit tekintünk a gazdaság céljának? A javak gyarapítását, a növekedést, a nyereséget – vagy az embert? A válasz elsőre magától értetődőnek tűnik, a gazdasági gyakorlatban azonban korántsem mindig az ember szolgálata kerül az első helyre. Katolikus emberként, elfogadva az Egyház társadalmi tanítását, a gazdaságról való gondolkodásunk kiindulópontja az ember méltósága. Az ember Isten képmására teremtett személy, aki szeretetre, kapcsolatra és a Teremtővel összhangban levő munkára hivatott.
A körlevél gazdaságról szóló fejezete (III., 44–60. pont) is ezt mondja ki:
a gazdasági tevékenység végső célja nem önmagában a haszon, hanem „minden ember és a teljes ember (test és lélek) kibontakozása” (53),
összhangban a Gaudium et spes 64. pontjával. A közélet fejezete pedig szerkezeti követelményként is megfogalmazza: minden társadalmi, gazdasági és politikai struktúrának az embert kell szolgálnia, elsősorban a legkiszolgáltatottabbakat (79). A tőke, a hatékonyság és a növekedés szükséges, de eszközök maradnak.
A munka nem egyszerűen a termelés egyik tényezője, a munkavállaló pedig nem költség, vagy felhasználandó erőforrás („HR” = emberi erőforrás). A munka az ember személyes tevékenysége, amelyben képességeit kibontakoztatja, hozzájárul a közjóhoz és felelősséget vállal önmagáért és másokért. Célja mindig maga az ember, nem fordítva. A körlevél ezért joggal figyelmeztet a 80. pontban, hogy a munkahelyteremtés önmagában nem elegendő, ha háttérbe szorul a tisztességes bér, a pihenés, a biztonságos munkakörnyezet és az érdekképviselet.
A gazdasági hatékonyság nem igazolhatja az emberi méltóság sérelmét.
A körlevél 1996-os elődjéhez hasonlóan egy általános gazdasági helyzetképpel indul. Elismeri az eredményeket: a GDP közel megduplázódott, a reáljövedelem mintegy 2,3-szorosára nőtt, bővült a foglalkoztatás (45). Nyíltan és egyenesen beszél az árnyoldalról is: a leggazdagabbak fényűző életmódjáról (46), a területi különbségekről, a 200 ezer nélkülöző gyerekről (47), a kis nyugdíjakról, az alulfizetett szociális dolgozókról, és arról, hogy a gyes és a minimálnyugdíj összege 2008 óta nem emelkedett a körlevél megjelenéséig (49).
Ez a kép azonban még nem elég árnyaltan mutatja be a helyzetünket. A növekedési számok nemzetközi összehasonlítás nélkül nem mutatják meg, mennyit zárkóztunk fel: az Eurostat szerint az egy főre jutó GDP az uniós átlag háromnegyede körül van, a háztartások fogyasztása pedig az unió legalacsonyabbjai között. A foglalkoztatás bővüléséről nem derül ki, milyen minőségű munkáról van szó, miközben a 80. pont éppen a kedvezményekre épülő munkahelyteremtés kockázataira figyelmeztet. Az egyenlőtlenségről nincs mérőszám, a 2008 óta befagyott ellátások pedig azt jelzik, hogy a reáljövedelem-növekedésből nem mindenki részesült, ezt a 45. pont nem említi. Belső feszültség is felfedezhető: a 45. pont a GDP duplázódását eredményként könyveli el, a teremtésvédelmi fejezet viszont a „határtalan növekedés kényszerképzetéből” való kilépésre hív (97–98).
Nem választható el a gazdasági folyamatok keresztény szempontú elemzésétől az 51. pontban leírt elhatárolódás a korrupciótól, amely az elmúlt évtizedekben jelentős hatással volt a javak elosztásának igazságtalanságaira, távlatilag pedig negatívan hatott a gazdaság egészére, miután erősen rontotta az ország, és benne a cégek versenyképességét.
A Körlevél megerősíti, hogy a politikai korrupciót az egyház tanítása a demokratikus rendszerek legsúlyosabb torzulásai között tartja számon. Az átláthatóság és a tisztesség érvényesülése melletti karakteres kiállás példaértékű minden jóakaratú ember számára.
A konkrét teendők – mint a mai magyar társadalom legfontosabb kihívásai - az 54–59. pontban szerepelnek: minőségi oktatás a legszegényebb településeken, elérhető munkahelyek a leszakadó kistérségekben, idősotthonok és pszichiátriai otthonok bővítése, rugalmas munkaszervezés a kisgyermekes szülőknek. Sok szempontból hiteles egyházi figyelemfelhívás a roma honfitársaink melletti kiállás, amely különleges értékeik sorolása mellett a következő évtizedek egyik legnagyobb feladatának tekinti a felzárkóztatásukat, beilleszkedésük segítését a gazdaság folyamataiba.
A körlevél „meghívás” minden jóakaratú emberhez, és a személyes felelősséget is hangsúlyozza. XIV. Leó pápa képére hivatkozik: Jeruzsálem újjáépítésénél mindenki személyes igyekezetére szükség van, szemben a hatalom koncentrációját kifejező Bábel tornyával (5). A gazdaság emberközpontú megújítása valóban nem csupán a gazdaságpolitika, az állam vagy a nagyvállalatok feladata. A keresztény ember számára a munka személyes hivatás is: megbízást kapott, hogy művelje és őrizze a földet, és a rábízott talentumokat ne csak saját javára, hanem mások szolgálatára is kamatoztassa. Mindenkinek a saját helyén kell megtennie, amire képes: dolgoznia, képességeit fejlesztenie, családjáról gondoskodnia, és hozzájárulnia a közösség életéhez. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki azonos lehetőségekkel rendelkezik, vagy hogy a munkanélküliségért és a kiszolgáltatottságért az egyén felelős.
Az államnak és a társadalmi intézményeknek feladata a tisztességes munkavégzés feltételeinek megteremtése, de ez nem helyettesítheti az ember személyes felelősségét.
Ugyanez érvényes az Egyház szerepére. Nem az Egyház feladata megmondani, hogyan működjön a gazdaság, a körlevél maga is kimondja, hogy nem kész megoldásokat kínál (1). Küldetése az erkölcsi alapok megvilágítása: emlékeztetés az emberi méltóság, a közjó, a szolidaritás és a szubszidiaritás követelményeire. A gyakorlati megvalósítás azoké, akik a gazdaságban élnek és dolgoznak. A keresztény vállalkozó, vezető, munkavállaló vagy fogyasztó nem háríthatja át az Egyházra a saját döntéseiben és mindennapi tevékenységében megjelenő felelősséget.
A vállalkozások ebben különösen fontos szerepet tölthetnek be. Egy cég nem csupán termelési és pénzügyi rendszer, hanem emberek közössége is. A nyereség a működéshez és a fejlődéshez elengedhetetlen, de nem válhat kizárólagos céllá. A szolgáló vezetés szemlélete szerint a vezető nem a hatalom birtokosa, hanem a rábízott emberek és a közös cél szolgálója, aki olyan környezetet teremt, amelyben mások képességei kibontakozhatnak, és közösen vállalhatnak felelősséget. Ez nem a teljesítmény feladása, hanem az eredményesség keresése az emberi méltóság és a közjó figyelembevételével. A körlevél a magyar tulajdonú vállalkozások erősítését és a víz-, föld- és energiagazdálkodás önállóságát célként tűzi ki (57, 83). Az, hogy a vállalat kinek a tulajdonában van, önmagában egyáltalán nem garantálja az emberközpontúságot: a keresztény kérdés az, hogyan működik a vállalkozás.
A gazdaság közösségi jellegének mélyebb alapját a Szentháromság hitében ismerhetjük fel.
A körlevél is kimondja, hogy Isten szeretetközösség, az ember pedig kapcsolatra teremtett lény (115). Ez a gazdaságot sem pusztán egymástól elszigetelt szereplők versenyének látja, hanem olyan tevékenységnek, amelyben az együttműködés, a kölcsönösség és az ajándékozás is helyet kap. Jó lett volna, ha a körlevél ezt az ajándékgazdasági aspektust is kibontja, és legalább a Caritas in veritate (XVI. Benedek Pápa, 2009) és a Fratelli tutti (Ferenc Pápa, 2020) pápai enciklikák megjelennek, mint ezen téma forrásművei.
A körlevél a teremtésvédelmet külön fejezetben tárgyalja (89–99), konkrét magyar problémákkal (93), és a fenntarthatatlan termelési és fogyasztási szokások gyökerét erkölcsi és lelki természetűnek tartja (96). A teremtett világ megőrzése, a jövő nemzedékek iránti felelősség és a szegények helyzetének javítása ugyanannak az emberközpontú gazdaságszemléletnek a része.
A felelős gazdálkodás ezért azt is kérdezi, hogy tevékenységünk milyen hatással van az emberekre, a közösségekre és a környezetre. Korunkban a teremtett világra forduló figyelem nem válhat el a keresztény alapú gazdasági döntésektől.
A körlevél mottójául választott bibliai idézet: „Törd meg az éhezőnek kenyeredet…” (Iz 58,7) végülis minden jóakaratú ember számára meghatározza a tehetősek felelősségét a rászorulók felé, és világviszonylatban a nehézségeinkkel együtt is az átlag magyar a világ gazdagabb emberei közé tartozik. Merjünk egymás felé fordulni, ha mással nem, legalább egy gesztussal, a jelenlét felajánlásával, az időnkkel, ami mindenki számára nyitott lehetőség. A fejezet záró mondataiban az Egyház ígérete erősödik meg: velünk lesz ezen az úton.
Az „igazságosabb és testvériesebb világ” építése nem másoktól elvárt változtatásokban kezdődik. Nem elég megnevezni a gazdaság hibáit, és nem elég arra várni, hogy majd az állam, a vállalatok vagy az Egyház megoldja a problémákat.
A keresztény embernek saját hivatása van a gazdaságban: dolgozni, felelősen gazdálkodni a rábízott talentumokkal, és a másik ember méltóságát tiszteletben tartva értéket teremteni.
A körlevél ehhez iránytűt és bátorítást ad. A megvalósítás végül a mi mindennapi döntéseinken múlik. Mert a gazdaság nem önmagáért van, és nem is pusztán a javak gyarapításáért: végső célja az ember szolgálata.
Az Igazságosabb és testvériesebb világot! – 30 év után című körlevél a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából, a Magyar Kurír gondozásában jelent meg. A kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.
A körlevél IDE klikkelve tölthető le.
*
A Magyar Katolikus Rádió tízrészes sorozatot indított a körlevélről (a műsor október 19. és 30. között minden hétköznap 20 óra 30 perctől volt meghallgatható). Az egyes részek visszanézhetők a rádió YouTube-csatornáján.
Fotó: Sapientia (profilkép a szerzőről); Merényi Zita
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



