Isten való világa – Bemutatták az egykori drogos bűnözőről szóló, Szabadító című dokumentumfilmet

Kegyhelyek, börtön, gettó, asztalosműhely, albérletek. Egy életút mai és múltbeliként is máig ható állomásai. Őszinte, olykor gyónásszerű párbeszédekből sejlik fel egy nem mindennapi sors, ami az emberi élet legmélyebb és legmagasabb pontjai között feszül. De éppen azért, mert ekkora spektrumot fog be, mindannyiunk életével rokon.

A dokumentumfilm mozaikszerűen, játékfilmes eszközökkel, különböző szituációk bemutatásával operálva rajzol elénk egy életet. Egy kicsit olyan, mintha egy fordított valóságshow-ban találnánk magunkat, amikor nem az a kérdés, hogy mit kezd a szereplő magával, amikor össze van zárva másokkal, hanem, hogy mit csinál akkor, amikor egy ilyesfajta összezártság megszűnik. Hiszen Attila több mint hat évet töltött börtönben, tizennyolc alkalommal ítélte el a bíróság. Mire utoljára szabadult, eldöntötte, leteszi a drogokat, felhagy a bűnözéssel. Most az a legfontosabb az életében, hogy rájöjjön: szerzetes legyen vagy családot alapítson.

Látjuk a filmben, ahogy kitanulja az asztalosságot, amiben szintén van némi jézusi vonatkozás, beiratkozik egy online KRESZ-tanfolyamra, és azt is, hogy miként küzd meg a hétköznapi élet problémáival vagy épp a koronavírus-járvány miatti magánnyal; hogyan dolgozza le közmunkában a rá kiszabott büntetést és hogyan dolgozza fel azt a tizenöt évet, amelyet bűnözőként élt.

A dokumentumfilm két évig készült követéssel – derül ki a film sajtóanyagából. – Az ötgyermekes cigány családba született fiú szülei a drog rabjaivá váltak, mire ő kiskamasz lett, elzüllött a család. A harmincas éveiben járó Attila ült csalásért, rablásért és kábítószerrel való visszaélésért is. A jó képességekkel megáldott fiú többször is megpróbált kimászni a bűnmocsárból. Miután börtönviselt felnőttként remek eredménnyel leérettségizett, az egyetemre is felvették, mire azonban elkezdte volna, egy szakítás után újra drogozni kezdett. Utoljára a Kálvin téri aluljáróból hajléktalanként vonult be a börtönbe, ahonnan két éve szabadult megtért keresztényként.

Bencés szerzetesek segítségét kérte, így Pannonhalmára került, dolgozni és tanulni kezdett, közben feljár az apátságba ismerkedni a szerzetesi élettel. A zsolozsmák és lelkigyakorlatok mellett a múlt árnyai széteséssel fenyegetik új életét; mégis hiszi, hogy élete egyre jobban kiteljesedhet, ha megteszi azt, ami rajta múlik.

Ebben nagy segítségére van Attilának az is, hogy csatlakozik a börtönbe rendszeresen látogató, rövid lelkigyakorlatokat tartó lelkiségi mozgalom, a Cursillo tagjaihoz, akiknek ő is sokat köszönhet. A börtönbe visszatérve igyekszik tanúságot tenni az Istennek szentelt életéről – úgy, hogy még maga sem tudja, miként fogja pontosan az Úrnak szentelni, és azt sem meri biztosan állítani, hogy végig megmarad ezen az úton. De nem így vagyunk-e mindannyian ezzel? Csak, hála Istennek, legtöbbünket nem kísértenek olyan mélységek, mint a film főszereplőjét.

Fontos mozzanat, hogy nemcsak a börtönben levőknek tesz tanúságot, hanem olyan fiataloknak is, akik az övéhez nagyon hasonló közegből származnak, a filmben épp a kazincbarcikai Don Bosco-szakiskola egy osztályának.

Megrendítő, hogy nemcsak Attila, az őt segítő szerzetesek és cursillósok vállalták a dokurealityben való szereplést, hanem egy szintén börtönviselt férfi is, aki munkát biztosít számára, vagy Attila édesanyja, akivel most is nagyon kettős a kapcsolatuk. A nő mindössze tizenhárom éves lányként hozta világra fiát, és ő maga is a kábítószer rabságába, valamint börtönbe került. Most is képtelen bocsánatot kérni a fiától, mert nem viselkedett jó anyaként, bár – ahogy a film sejteti – ő maga sem kapott erre jó példát. Attila ezt az ördögi kört is meg akarja törni, látszik a kiengesztelődésre való törekvése. A múlt árnyait és a saját árnyékát a lét magasabb dimenzióiba való kapaszkodással próbálja átugrani. Ez nemcsak a vallást, az egyházat és Istent jelenti, de a művészeteket is.

S hogy ki a címbéli szabadító? Jézus? A cursillósok? A bencés szerzetesek? Bálint és Anita, akik még a Kálvin téri hajléktalannak adtak életkedvet? Az Egyház? Végre egy nő? Vagy maga a főszereplő, aki a bűn és a drog rabságából többé-kevésbé végleg kiszabadulva maga is próbál másokat megszabadítani a káros függelmektől? Talán mindegyik…

A Budapest Film Produkció dokumentumfilmje az elkövetkezendő egy évben végigjárja majd a fesztiválokat, és az alkotók a veszélyeztetettek körében is terveznek folyamatosan filmvetítéseket. A Nemzeti Filmintézet támogatásával létrejött alkotást előreláthatólag egy év múlva fogja műsorára tűzni a közmédia.

A filmmel kapcsolatban további részleteket találnak az alkotás Facebook- és Instagram-oldalán.

A Lólé Attiláról készült 2020 húsvéti riportunkat ITT olvashatják.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Szabadító dokumentumfilm

Magyar Kurír