Jean Rémy: Imádkozzunk 15 napon át Szentháromságról nevezett Erzsébettel

A könyv írója, Jean Rémy atya a cambrai-i egyházmegye papja. 1983-ban szívinfarktust követően pihenésre kényszerült, akkor fedezte fel Szentháromságról nevezett Erzsébetet. Több róla szóló könyv szerzője, számos lelkigyakorlatot tart, és különböző egyházmegyei feladatokat lát el.

Élisabeth Catez szegény családból származott. Szüleinek első gyermeke volt. Húga 1883-ban született; Marguerite, akit „Guite”-nek becéztek. Édesapjuk 1887-ben váratlanul meghalt. Élisabeth még nem volt egészen tizennégy éves, amikor egy szentáldozást követően ellenállhatatlan ösztönzést érzett arra, hogy egész életét Istennek szentelje, és örökös tisztasági fogadalmat tett. Ezzel együtt is nagyon eleven, sőt heves természetű volt. Ekkoriban így írt magáról: „Vidám vagyok, kissé szeleburdi. Jó szívem van. Hiú természetem van. Nem vagyok a türelem példaképe, de általában tudok uralkodni magamon. Nincs bennem neheztelés… A Jóisten nagyon gyengéd szívet adott nekem, nagyon hűségeset, s amikor szeretek, azt nem csak kissé teszem.”

Élisabeth zenekonzervatóriumba járt, tizennégy éves korában első díjat nyert zongorából. Estélyeken vett részt, és mivel csinos lány volt, sokan körberajongták. Ám már ebben az időben is azt írta:

„Egyedül Jézuson alapul reményem.
S a világ közepette élve
Nem vágyom másra, nem látok mást, csak Őt,
Őt, Szerelmemet, isteni Barátomat!”

A Kármelbe való belépésétől, 1901. augusztus 2-tól kezdve számos levelet írt édesanyjának, húgának és barátainak, tudatta velük lelkesedését. Ám perjelnője, Germaine anya bizalmas közlései szerint a noviciátusnak ez a szakasza nagyon nehéz volt számára: nehezére esett az ima, nem érzett többé semmit, aggályok gyötörték. A nagy zűrzavar után azonban a tiszta hitben tette le fogadalmát 1903. január 11-én, Urunk megjelenésének ünnepén. Ekkoriban keletkezett egyik levelében így fogalmazott: „Megértettem, hogy Mennyországom megkezdődött a földön, a Menny a hitben szenvedéssel és feláldozódással Azért, akit szeretek.” 1904. november 21-én megírta „Ó Istenem, Szentháromság, akit imádok” kezdetű, híres imáját, melyben kifejezi az Atya, Fiú és Szentlélek szeretetegységét: „Ó, én Hármam, én Mindenem…”

Erzsébet Lisieux-i Kis Szent Teréz hatása alatt élt, felfedezte Keresztes Szent Jánost, belemerült Szent Pálba. 1905 tavaszától egészsége fokozatosan gyengülni kezdett. Egy tuberkulózist követően megtámadta az Addison-kór, amely a mellékvesekéreg idült elégtelenségével és sokféle fájdalommal jár együtt. Erzsébet utolsó szavai ezek voltak: „Megyek a fénybe, a szeretetbe, az életbe.” 1906. november 9-én lépett be oda.

Jean Rémy atya a bensőségesség szentjének nevezi Erzsébetet. Számára a szentmise „egyesülés, kommúnió, átalakulás” volt azzal, aki megígérte: „Aki engem eszik, bennem marad, és én őbenne.” Szentháromságról nevezett Erzsébet nővér azért találkozott az Eucharisztiában jelen lévő Krisztussal, hogy másoknak adja őt. Nem önmagáért imádkozott, nem önmagáért tette, amit Isten kért tőle, vagy próbált meg „másik Krisztussá válni”, hanem elsősorban azért, hogy mindenkinek megmutassa mindennapi viselkedése révén, milyen csodálatos hinni: ez átalakítja az egész életet.

Mindenkivel meg akarta osztani azt, amivel az evangélium jó hírében találkozott. Meg akarta menteni a világot, „Istennek akarta adni az embereket és az embereket Istennek.”

Ezzel a gyönyörű kifejezéssel élt: „Egy Jézussal egyesült lélek eleven mosoly, mely Őt sugározza és adja.”

A könyv írója leszögezi: a hit az a világosság, amely mindent megvilágít. Isten csodálatos ajándéka, amelyet meg akart adni számunkra, hogy képesek legyünk őt megismerni és szeretni. Ezt az ajándékot nem érdemeltük meg, ingyenes adomány.

Jean Rémy atya fölteszi a kérdést: „Miért születtem keresztény családban? Miért találkoztam utamon annyi emberrel, akik segítettek elmélyíteni a hitemet?... Tudom, érzem, hiszem, hogy ez azért van, mert Isten előbb szeretett engem, mert be akart tölteni engem ezzel a csodálatos adománnyal: a hittel. De miért én, és nem ő?” Maga Erzsébet is feltette a kérdést: „Miért szeretett engem ennyire?” Ám azt is tudta, hogy Isten minden embert szeret, nem csupán azokat, akik hisznek és aszerint élnek. Jean Rémy atya szerint

mindegyikünk az alapján lesz megítélve, hogy mennyire próbált a lelkiismerete, a vallása szerint élni, bármennyire különböző legyen is az a miénktől, mennyire próbálta megélni az olyan emberi értékeket, mint a becsületesség, a szolidaritás.

„Igen, a hit Isten ajándéka; a hit világosság a sötétben; a hit Erzsébet számára éppúgy, mint számunkra, az igazi öröm forrása.”

Élisabeth kezdetben azt szerette volna, hogy a Kármelben „Jézusról nevezett Erzsébetnek” nevezzék. Perjelnője kérte, hogy válassza inkább a „Szentháromságról nevezett Erzsébet” nevet. 1902. május 2-án, Szentháromság ünnepén ezt írta húgának, Guite-nak (aki 1925-ben megözvegyült, egyedül maradt kilenc gyerekkel, és hagyta, hogy egész életét átjárja nővére üzenete): „A Háromságnak ez az ünnepe nagyon is az enyém. Számomra nincs még egy hasonló. A csend és az imádás ünnepe. Soha nem értettem meg ilyen jól ezt a misztériumot és azt az egész hivatást, amit a nevem hordoz.”

A rövid földi életében rengeteget szenvedett Erzsébet nem állítja, hogy a szenvedést önmagában szereti, „hanem szeretem, mert hasonlóvá tesz Ahhoz, aki a Hitvesem és Szerelmem”. A kötet írója hozzáteszi:

a szenvedés soha nem végcél önmagában, hanem eszköz, a szeretet eszköze, amely lehetővé teszi, hogy még jobban szeressen. A szenvedés megtisztít, arra kényszerít, hogy visszataláljunk a lényeghez, életünk mély értelméhez.

A szenvedés a szeretet jele, azt jelenti, hogy szeretjük Azt, Aki előbb szeretett minket, elfogadva a szenvedést és a halált. Erzsébet elfogadott és felajánlott szenvedése részvétel lett „szeretett, szeretetből keresztre feszített Krisztusa” szenvedésében.

Jean Rémy szerint Szentháromságról nevezett Erzsébet nővér megtalálta a boldogság titkát. Ránk bízza, és meghív bennünket, hogy megéljük: „Milyen boldogok vagyunk, ha a Jóistennel való intimitásban élünk, amikor az életünket egy szívtől szívig szeretetcserévé alakítjuk, amikor meg tudjuk találni a Mestert a lelkünk mélyén.”

A kötetet Katalin Ildikó fordította.

Jean Rémy: Imádkozzunk 15 napon át Szentháromságról nevezett Erzsébettel
Sarutlan Kármelita Nővérek, Magyarszék, 2021

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír