Jézus Szíve mi vagyunk – A nagykárolyi Celestina anya Oázis gyermekotthonban ünnepelték Jézus Szívét

Különlegesen szép és gazdag jelentésű a Jézus Szíve-ünnep, kedves a Szatmári Egyházmegye valamennyi hívének. Ezt az örömöt növelte Serényi Tamás és Turi Gellért Nagykárolyban, a Celestina anya Oázis gyermekotthonban tett látogatása, egy nagyobb utazás keretében. Ennek során a piarista atya és társa a rend intézményeit látogatják meg, hogy a kalazanciusi lelkiség megélt formáival találkozzanak.

Ezen a napon a piarista nővérek is megújították fogadalmukat, melynek hagyománya 133 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Ezzel megemlékeznek alapítójukról és a vele együtt szerzetesi fogadalmat tett első piarista nővérekről is.

A szentmisén a fogadalomújítás után Serényi Tamás homíliájában Jézus Szíve és a piarista karizma kapcsolatáról beszélt.

A juhász, amikor elkalandozik egy báránya a nyájból, bízik a terelőkutyájában, hogy vigyáz a nyájra, és utána ered az elveszettnek. Mert szereti, ami rá van bízva, ami az övé. A mi Istenünk ugyanilyen. Elmegy, és megkeresi azt, aki elveszett, mert mindnyájan fontosak vagyunk neki.

Mi pedig sokszor úgy érezzük magunkat, mint aki eltévedt. Szeretnénk tenni a jót, de valahogy nem megy. Önzők, irigyek vagyunk, nem akarjuk odaadni, ami a miénk, olyanok vagyunk, mint az elveszett bárány, elvétjük az utat. Ennél rosszabb, amikor nem látjuk be, hogy rossz úton járunk, hanem megmagyarázzuk magunknak, miért is jó az a rossz, amit csinálunk. Mindeközben Isten szíve olyan, hogy ezzel együtt szeret bennünket. Fontosabbak vagyunk neki, mint az, hogy éppen eltévedtünk. Én vagyok a fontos neki, utánam jön, és megkeres. Ilyen Jézus szíve is, ezt a szeretetet ismertette meg velünk. Megszületett Betlehemben, felnőtt, velünk élt, és megmutatta Isten szeretetét. Megmutatta a szeretetét azoknak, akik eltévedtek.

Azt szeretném, hogy a mi szívünk is alakuljon így. Ez az ünnep arról szól, hogy mi is szeretnénk olyan szívet, mint Jézusé. Hogy segítségével legyen olyan nagy szívünk, hogy túl tudjunk lépni a minket ért bántásokon. Abban reménykedhetünk, hogy ehhez kapunk erőt. Nem kell nagy ugrásokat megtennünk, csak kis lépéseket, amelyeknek segítségével egy keveset mindig hasonul a szívünk az Övéhez.

Nekünk, piaristáknak van egy közös történetünk, amely Kalazanci Szent Józsefről szól, aki szerette a gyerekeket. Amikor látta a sok szegény fiatalt az utcán, vitt nekik enni, mert éhesek voltak. Azt is látta, hogy ez jó dolog, de ettől még ők szegények maradnak, s ezen változtatni akart. Ezért tanította őket, nekik ajándékozta a tudást, hogy az életben jobban boldoguljanak. S még valamire tanította őket: imádkozni, arra, hogy bátran fordulhatnak Istenhez, mert minden vétkük ellenére nagyon szereti őket.

A piarista nővérek rendalapítójának, Celestina anyának is ilyen nagy szíve volt, ezt az jézusi szeretetet sugározta. Mi, mai piaristák pedig igyekszünk tanulni a rendalapítóinktól, hogyan lehet a szeretet apró jeleit tenni nap mint nap. Hátha sikerül kicsit jobbá tenni a világot magunk körül.

A mai ünnepen Jézus köré gyűlünk, Szívével közösségben vagyunk ebben a szentmisében is. Abban bízunk, hogy a közénk érkező Szentlélek olyan közösséggé alakít bennünket, akik megjelenítjük Jézus Krisztust. Ahogyan mi viszonyulunk egymáshoz, ahogyan a szeretet jeleit adjuk egymásnak, abban mutatkozik meg a világban Jézus Krisztusnak Szíve, személye.

A szentmise után kötetlen találkozás keretében fogadták vendégeiket a piarista nővérek és a gyermekotthon közössége.

Forrás és fotó: Tóth Borbála SchP; Szatmári Egyházmegye

Magyar Kurír