Johanna-Andrea OCD: Szent Teréz válaszol – Hogyan imádkozzunk? 6.

A könyv szerzője Avilai Nagy Szent Terézt idézi: „szenvedni az Ő szolgálatában. Az a kármelita nővér, aki nem érezné ezt a vágyat szívében, ne is tartsa magát igazi sarutlan kármelitának, mert nem a pihenés a célunk, hanem a szenvedés, hogy így némileg utánozzuk a mi Jegyesünket”. Johanna-Andrea nővér leszögezi: erre Teréz adott példát. Alapításainak könyvében elbeszéli, hogy egy-egy kolostor létrejöttéért mennyit kellett szenvednie, neki és társainak, akik támogatták, sőt tevékenyen részt vettek egy-egy alapításban. Soha nem volt ugyanis egyedül, az Úr mindig gondoskodott segítőkről. A kötet írója figyelmeztet: bármilyen hivatásban él valaki, ha Krisztust követi, találkozik a szenvedés misztériumával, „mert akik Krisztusban kívánnak élni, üldözést szenvednek”.

Avilai Nagy Szent Teréz az Alapítások könyvében elmeséli a cardóniai nemesi családból származó Catalina hercegnő sorsát, akinek szívét megérintette Isten szeretete, ezért szakított dúsgazdag környezetével, hátat fordított addigi életének. Megszökött egy öreg remete segítségével, és remeteként élt. Nyolc évet töltött egy barlangban, néha napokon át nem volt más tápláléka, mint mezei füvek és gyökerek. Egy pásztorfiú vitt neki egy kis kenyeret meg lisztet, amelyből tűzön sütött magának pogácsát. Rendszeresen ostorozta magát egy nagy lánccal és vezeklő övet viselt. Állandóan imádkozott és felébredt benne a vágy, hogy kolostort alapítson, de nem tudta, melyik rendet telepítse oda. Az Úr egy fehér palástot mutatott neki, amiből megértette, hogy sarutlan kármelitáknak kell lenniük, „pedig soha életében nem hallott arról, hogy ilyenek is vannak a világon”.

Johanna-Andrea nővér szerint a cardóniai hercegnőt, Catalinát „mindenképpen lehet követni az Isten iránti hűségben, amelyet az emberek iránti szeretete is mutatott, valamint küldetése teljesítésében, hogy nem habozott elhagyni búvóhelyét, amikor az Úr feladattal, egy új férfikolostor megalapításával bízta meg”. Az aszkézisben viszont csak annyiban ajánlatos követni, „amennyiben egészségünk és állapotbeli kötelezettségeink engedik”.

A kötet szerzője kiemeli: Szent Teréznek nem sokat kellett gondolkoznia ezen a kolostor alapításon, mert az Úr Catalinát bízta meg a kezdeményezéssel. Lehet, hogy az alapító Anya már egy kissé elfáradt a sok alapításban. Ennek ellenére élete utolsó éveiben Teréz megalapította a villanueva de la jarai, a palenciai, a sóriai és a burgosi kolostorokat. Utóbbinál a legtöbbet szenvedett az első, avilai kolostor megalapítása óta. Mindenütt számított a megpróbáltatásokra. Gyenge egészsége, betegségei és az utazás embert próbáló körülményei a legtöbbször teljesen kimerítették. Ehhez társultak az alapítás viszontagságai: a püspöki engedély megszerzése, a meg nem értettség elviselése, a különféle rágalmakkal való szembenézés, az anyagi feltételek fölkutatása, a háza megvétele, berendezése és az alapításra vitt nővérekről való gondoskodás mindaddig, ameddig nem élhettek kolostori körülmények között. Teréz egyszer úgy kimerült, hogy a kedvetlenség és a fásultság teljesen megbénította, cselekvésre képtelenné tette. Ám amint az Úr maga kérte, hogy folytassa, „azonnal új erőre kapott, és ismét megfogta a munka végét”.

Johanna-Andrea kifejti: Szent Teréz valódi alázatot tanult gyöngeségéből: tanúságot tett, hogy Isten vitte végbe az alapításokat, ő pedig alkalmas eszköze volt a Teremtőnek ebben a művében. Amikor azonban egy erős ember, akit mindig így ismert a környezete, erőtlenné válik, a gyöngébbek is elbizonytalanodnak és félelem tölti el őket. Ezt élte át a valladolidi perjelnő is, aki nagyon szerette volna a palenciai alapítást, de Teréz lehangoltsága őt is kétségbe döntötte az új alapítást illetően. Ám ebben a válságos helyzetben az Úr így szólt Terézhez: „Mitől félsz? Mikor hagytalak cserben? Ugyanaz vagyok most is, aki voltam! Ne mulaszd el megvalósítani ezt a két alapítást!” Krisztus szavaitól Terézbe új remény költözik: „Ó, én nagy Istenem! Mennyire mások a te szavaid, mint az embereké! Egyszerre úgy el voltam szánva, és olyan lelkesedés töltött el, hogy az egész világ sem lett volna képes feltartóztatni. Azonnal hozzáfogtam a készületekhez, az Úr pedig elkezdte kezemre juttatni a hozzávaló eszközöket.”

A kötet írója érthetőnek tartja, hogy miért szólt közvetlenül az Úr Szent Terézhez: azért volt szükség erre, hogy fölrázza őt, és közreműködésével megvalósulhasson a palenciai és a burgosi alapítás. Johanna-Andrea nővér szerint ahhoz, hogy belső világosságot kapjunk, szükséges azt kérnünk. „Belső figyelmünkkel, értelmünk keresésével és szívünk ráhangoltságával nyitottá válunk Isten érintéseire és sugallataira a kegyelem fényében. Ha pedig olyan nyitottak vagyunk, hogy a számunkra kellemetlent is készen állunk elfogadni, akkor a tévedés lehetősége nagyon kicsi. Az Úr pedig megcselekszi bennünk és általunk a szükségeset.”

A könyv szerzője leszögezi: a kármelita olyan cirenei Simon, akit senki nem kényszerít mások keresztjét vinni, hanem ő maga vállalkozik rá a Mester erejében bízva. Az Úr sokszor úgy segít másoknak, hogy küzdelmüket valamilyen módon belehelyezi a kármelita életébe, aki ezzel veszi le a terhet felebarátjáról. Szent Teréz ebben élt és ebbe is halt bele földi életében, s így a kegyelem kialakíthatta benne az alter-Christus-t, „azt az ún. másik Krisztust, akiben az Atya szoros egységben él Egyszülöttjével a Szentlélekben, hogy Őáltala, Ővele és Őbenne mindent neki adhat, és beemelheti őt a Szentháromság szeretetegységébe, amely az Élet teljessége”. Johanna-Andrea nővér állítja: minden ember az életnek erre a teljességére van meghíva, és minden hivatásban „áll a kegyelemnek az a zászlaja, amelyet ha megragadunk, biztosan győzünk a kereszt jelében, egymást támogatva és fölsegítve, gyöngeségünk erejében rámutatva a Bárányra, aki elvette a világ bűneit”.

A könyv anyaga a www.karmelitakolostor.hu honlapon hangosfilmként is megtekinthető.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír