Kálmán Lajos hívő pedagógusként nevelt a zene szeretetére

Kötet a zenepedagógus munkáiból
Kecskemét: „Kálmán Lajos tanár úr legendává vált már életében… mindig a nép- és nemzet-nevelők belső elhivatottságával élt, sőt inkább lobogott: fáklyaként… Karnagy, zeneszerző és orgonista létét ugyanúgy élte, mint ahogy a folklór, az egyházi zene és a pedagógia ügyeit szolgálta: hittel, tudással és mindenekfelett lánglelkű profétikus személyiségével. Senki nem vonhatta ki magát a hatása alól” – írta róla Smuta Attila, egykori kollégája, a közelmúltban megjelent, „Az ember alkotásra született” – Válogatás dr. Kálmán Lajos munkáiból című könyvének előszavában. A kötetet a lakiteleki Antológia Kiadó jelentette meg a népzenekutató, Kecskemét város díszpolgára tiszteletére.
Kálmán Lajos meg nem alkuvó elkötelezettséggel tette mindig, amit és ahol lehetett, miközben mélységesen hitt a szellem szabad szárnyalásában. „Az ember alkotásra, formálásra született” – vallotta életében. A népdal, népzene szeretete összeforrt saját sorsával: Félte, óvta népdalainkat a pusztulástól. „Ha ugyanabból a forrásból egyszerre édes és sós víz jön, el kell gondolkozni: kinek a kezén van hát, ilyen ellentmondásosságokat szülve, nem is annyira egy népzenei találkozónak, hanem magának a népdalnak a sorsa, és: hol van jó helyen?” – tette fel a kérdést még életében. Nevéhez kötődik az 1967-ben első alkalommal megrendezett Kecskeméti Népzenei Találkozók sorozatának elindítása: neves írók, költők, zeneszerzők részvételével.
Az egyházi zene nagy ismerőjeként, gyakorló hívő pedagógusként vallotta: „A Zsoltárok könyve szentírási üzenete, tartalmisága: jó foglalatot kapott a genfi zsoltárokban előtűnő költészeti és dallamosítási csúcsteljesítményekben. Így válhatott szívben-fejben hordozott Szentírássá, hogy létünk leglényegesebb, legszélsőbb, vagy éppen végszituációban, az ’alámerültekből felmerülhető’ szentségek szálljanak elő. Halálközelben éppen úgy, mint az életöröm csúcsain, reggel éppúgy, mint délben, éjszaka úgy, mint nappal, karizmás töltés továbbítására készen, alkalmasan.” Hitte: „A zsoltár nekünk zászló. Zászló volt és marad. Csak lobogjon. Még ha egyedül is, birkózva a csönddel és viharral, egyre fönségesebben. Lelkem, te is légy zászló!”
Kálmán Lajost a családi hagyomány is a népzene irányába fordította: nagyapja, Kálmán Farkas szabadszállási református lelkészként írta össze dalgyűjteményének darabjait, s ezekkel az unokáknak már gyermekkorában volt találkozása. Sok élményt szerzett diákkorában a budapesti Lónyai utcai Református Gimnázium kórusának tagjaként. – Óvónők, tanítók százai vihették magukkal a zene, a népművészet, a pedagógiai hivatás, a magyarság ügye iránt elkötelezett tanár szellemiségét, tanításait – mondta róla búcsúztatásakor 1999-ben Ittzés Mihály, a Kodály Zenepedagógiai Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese.
Életfelfogása, egész élete lobogás volt, sugárzó hivatástudattal, elkötelezettséggel, ez hajtotta, űzte újabb és újabb célok elérésére. A „csak tiszta forrásból” igényét tanítványai ma is szívükben hordozzák. A CD- melléklettel ellátott kötetet ajánljuk pedagógus olvasóinknak. MK