Kapcsolatban, kegyelemben – Beszélgetés Gorove Lászlóval és Krisztával a házasságról

– Hogyan kezdődött, és miként alakult a harminc év során a jegyesek és a házasok szolgálata?

László: A diakónusszentelésem után Krisztával azon kezdtünk gondolkozni, hogy milyen szolgálatot vállaljunk közösen. Mivel diakónusként eskethetek, és házas vagyok, felajánlottuk, hogy szívesen foglalkozunk jegyesek házassági felkészítésével. 1993 nyarán már kezdtek is jelentkezni a párok az ismerőseink köréből. Kezdettől fogva a boldog házasságra szeretnénk felkészíteni a jegyeseket, katolikus értékrendet képviselve. Aztán szerettünk volna lehetőséget biztosítani a pároknak arra, hogy visszajöjjenek hozzánk beszélgetni.

A Szentlélektől ösztönzést kaptunk arra, hogy lelkigyakorlatot tartsunk házaspároknak; 1998 tavaszán volt az első.

Később ezek az alkalmak kiegészültek a férfiaknak, illetve nőknek tartott lelkigyakorlattal, a jegyes-lelkigyakorlattal és a házaspároknak szóló wellness-lelkigyakorlattal.

– Hogyan zajlanak ezek?

L.: A berekfürdői házas-lelkigyakorlatok hároméjszakás alkalmak gyerekvigyázással, a wellness-lelkigyakorlat péntek estétől vasárnapig tart wellness-szállodában, gyermekek nélkül. Ez utóbbin viszonylag kevés az előadás, vasárnap mise van és közbenjáró ima. A lelki programok kiegészülnek színházzal, bulival, és sok a kettesben töltött idő. A februári alkalomra eddig 89 pár jelentkezett, de hetvennél kevesebb még soha nem volt. A berekfürdői lelkigyakorlaton 40-45 pár szokott részt venni, a jegyeseknek szólón 20 pár, a női és a férfi- lelkigyakorlaton 40-40 ember.

1998 óta több mint kétszáz lelkigyakorlatot tartottunk.

Amikor Horváth Achilles atya lett a plébános az Országúti ferences templomban, megkért bennünket, hogy csináljunk jegyestanfolyamot. Mivel kialakult mögöttünk a Családok Jézusban közösség, lassan átadtuk nekik és a régebbi résztvevőknek a csoportvezetést, az előadásokat és a tanúságtételeket.

– Harminc évvel ezelőtt, az indulásnál sejtették, hogy ilyen sikerük lesz ezeknek az alkalmaknak?

Kriszta: Ha valami ötletünk volt, és úgy éreztük, hogy Isten arra hív bennünket, megvalósítottuk Lacival, nem sokat gondolkodtunk azon, hogy mi lesz belőle.

Megpróbáltuk megtudni, miért mennek szét a házasságok, és arra jutottunk, hogy általában a kommunikáció az, ami nem működik jól, így arra helyeztük a hangsúlyt.

L.: A házasságunk előtt sokszor próbálkoztunk biblia- vagy imaközösségek vezetésével, de ezek a kezdeményezések mind dugába dőltek. Amikor összeházasodtunk, mindkettőnknek volt megtérésélménye. Megtanultuk, hogy nem törjük a fejünket azon, vajon lesz-e valami az indíttatásainkból, vagy sem. Elkezdtük a jegyesoktatást, és egyszer csak ott állt mögöttünk nyolc-tíz pár, akik azt mondták, hozzunk létre egy közösséget. Jó, legyen! A wellness- lelkigyakorlatról azt gondoltuk, hogy sokba kerül, mégis meghirdettük, és már az elsőre olyan sokan jelentkeztek, hogy le kellett foglalni még egy hétvégét, mert nem fértünk el a szállodában.

K.: A wellnesshétvége igazi gyümölcsei közé tartozik, hogy régóta vágyott gyermekek fogannak meg. Olyan is előfordul, hogy évek óta el nem hált házasságokat hálnak el. Sok minden feloldódik attól, ha a testünk kényeztetését összeegyeztetjük a szent programokkal.

L.: A házaspárok egy részére jellemző, hogy a feleség szeretne lelki programon részt venni, a férj azonban nem. Ám ha a feleség azt mondja a párjának, hogy menjünk el egy wellnesshétvégére, ahol lelki programok is vannak, arra eljön.

– Harminc év alatt változott a mondanivalójuk?

L.: A lényeg nem. A kommunikációt mindig fontosnak tartottuk. Ahhoz, hogy ennek tere is legyen, a párnak hetente egy estét szabaddá kell tennie a meghitt beszélgetésre, és havonta egy hétvégét, illetve évente egy hetet kettesben kell eltöltenie. Kezdetektől hangsúlyozzuk azt is, hogy muszáj foglalkozni a származási család témájával is.

Tisztán kell látni, mit hozok otthonról, mit akarok, és mit nem akarok továbbvinni a házasságomban.

K.: Foglalkozunk a családfával, a rokonsággal, mert az sok mindent meghatároz. Lacival abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon hasonló családi háttérből jövünk kultúrkör szempontjából, illetve földrajzilag is. Láttuk, másoknál mekkora problémát jelent, ha nem természetes mindkét fél számára, hogy reggel reggelizünk, vagy az, hogy elpakolunk magunk után. A jegyeseknél majdnem minden téma megbeszélésekor előkerül, hogy otthon náluk mi hogy volt, és mit szeretnének másképpen. De

nem elég elhatározni, hogy például nem fogok üvöltözni a gyerekemmel, az is fontos, hogy mit csinálok helyette.

L.: A keresztény nevelés erősen sugallja, hogy tiszteld apádat és anyádat. Ugyanakkor gyakran nem tartjuk szem előtt azt, hogy apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, pedig ez is benne van a Szentírásban. Ahhoz, hogy a párok tovább tudják vinni a jót, amit kaptak, nevén kell nevezni azt, ami nem volt jó. És ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem vagy nem tisztelem a szüleimet, hanem azt, hogy ki tudom mondani, ezt és ezt rosszul csinálták, és én ezt nem akarom megismételni. Minél szorultabb helyzetben vagyok, annál könnyebben nyúlok vissza azokhoz a mintákhoz, amik belém rögzültek. Ha mindig ordított velem az apám, amikor hármast hoztam az iskolából, és felnőttként elhatározom, hogy én soha nem fogok ezért kiabálni a gyerekemmel, az elhatározásom pontosan addig tart majd, amíg az első gyerekem az első hármast meg nem hozza, és ugyanúgy fogok viselkedni vele az adott helyzetben, mint annak idején velem az apám. A házastársam azonban figyelmeztethet, amikor elkövetem ezt a hibát, és ez segít a változásban.

– Mi az, ami az idők során újdonságként bekerült a jegyesoktatás témái közé?

L.: Például a kreditkártya, a „kütyük”, a játékfüggőség, a pornófüggőség kérdésköre, hiszen a kilencvenes években még nem volt mobiltelefon, és internet sem nagyon. A munkahelyi elvárások is változtak; az utóbbi években természetes, hogy csapatépítő tréningek egész hétvégéket vesznek el a családtól. A kilencvenes években a csúcsforgalom a városban még délután négy és öt óra között volt, ma már este hétkor, az apák sokszor csak nyolcra érnek haza.

– Milyen kommunikációt szoktak ajánlani a pároknak?

K.: Arra próbáljuk megtanítani őket, hogy hallgassák meg egymást. Beszélgessenek úgy, hogy az egyikük fél órát beszél, ezalatt a másik jegyzetel, aztán fordítva.

Fontos, hogy az is megszólaljon, aki különben nem nagyon szokott, és hogy megfogalmazzák, mi van bennük, mire vágynak.

L.: A saját életünkben is megtapasztaltuk, hogy van, ami a kommunikáció módjánál is fontosabb: az, hogy megteremtsük az időt és a megfelelő körülményeket a beszélgetésre. A pároknak minden héten találniuk kell egy estét, amit kettesben töltenek. Ez arra való, hogy bármit megbeszéljenek és megkérdezzenek egymástól, és hogy legyen tere a romantikának is. Amikor megismerjük egymást, egy pár leszünk, ám ahogy születnek a gyerekek, egyre inkább team lesz a házasfelekből. Elmarad a heti rendszeres séta, a közös vacsorázás, hiányzik, hogy megigyunk együtt egy pohár bort, megnézzünk kettesben egy filmet.

A házaspárok így idővel kiégnek, eltűnik a szemükből a csillogás, nincs már romantika, ott lógnak rajtuk a gyerekek, és aztán nem tudnak mit kezdeni egymással, amikor újra kettesben maradnak. A heti egy esti randi segít elkerülni ezt.

– Az igazán mély kommunikációval sokszor konfliktust hozunk a felszínre, kimondunk olyan dolgokat, amelyekkel akaratlanul is megbánthatjuk a másikat. Érdemes megosztani a házastársunkkal a szinte magunk előtt is titkolt érzéseinket?

L.: Ha elmegyünk valahová, a második, harmadik napon kezd mélyülni a kommunikáció. A hetente együtt töltött esték is jó alkalmat kínálnak arra, hogy kimondjuk, amit érzünk. Sokkal kevésbé lesz bántó vagy sértő ilyenkor, mint ha például mosogatás közben vágnám a másik fejéhez, ami bánt. Abból veszekedés lesz, repülő tányér. Ha azonban leülünk, megkérdezem, hogy vagy, és a másik elmondja, mi esett rosszul neki, az más, mert tudom, hogy nem bántani akar.

– Létezik örök szerelem? Mi a megoldás akkor, ha a házaspár egyik tagja szerelmes lesz valaki másba?

K.: A szerelem a hormonok dübörgése, de aztán döntenem kell a másik mellett. Az érzelmek hullámzása természetes, befolyásolják ezt a gyerekek, a munkahely vagy a szülők elvesztése, az öregedés és sok egyéb, de a másik iránti tisztelet és vonzódás megmarad. A kezdeti bizsergő érzés idővel elmúlik, mégis ma is olyan öröm van a szívemben, amikor várom haza Lacit. Sokan a házasságon kívül találnak szerelmet, de azt gondolom, a hiányok helyére tud belépni ez az érzés. Ha valaki a házastársától megkapja, amire szüksége van, akkor nem áll elő ilyen helyzet.

L.: Őszintének kell lenni. Sokan maguk előtt sem merik vállalni, hogy tetszik nekik valaki, azt meg végképp nem, hogy ezt elmondják a házastársuknak. Pedig

mindent el lehet mondani, és együtt kell megoldani a problémát, meg kell találni, mi az, ami hiányzik.

– Vannak olyan esetek, amikor jobb lenne elválni?

K.: Nehéz megválaszolni ezt a kérdést, mert sok múlik azon, hogy a pár hogyan közelíti meg a nehézségeket. Mindent meg lehet oldani, ha megtalálják a helyzet kulcsát. Egy bántalmazóval is megtanulhat valaki együtt élni úgy, hogy páncélt növeszt, és tudja, hogyan kezelje a másikat; akár ez is működhet, főleg akkor, ha a bántalmazó fél is gyógyulni szeretne. Sokszor láttunk már krízisben lévő házasokat, akik kifejlesztették a maguk stratégiáját. Nem biztos, hogy közös hálószobában kell aludni. Még azt is el tudom fogadni, hogy a házasfelek külön lakásban laknak.

Krízis esetén sokféle megoldás szóba jöhet, de az biztos, hogy mindig két ember kell hozzá.

Amivel többször találkozunk, az a szavakkal való bántalmazás, a megalázás – ez kifelé nem látszik. Egy terápia segíthet kapcsolati krízis esetén, de a kérdés ilyenkor is az, mennyire hajlandó a két fél változtatni. Ha valaki nem szívvel csinálja végig a terápiát, úgy annak nem lesz gyümölcse.

– Hogyan tud az ember szabadon dönteni, és miként maradhat biztos a döntésében egy életen át?

K.: Az önismeret nagyon fontos. Van egy könyv, aminek az a címe, Szeresd önmagad, és mindegy, kivel élsz. Szerintem nagyon sok igazság van ebben.

Ha van önbizalmam, és tudom, ki vagyok, akkor meg tudom határozni, mi jó nekem, mit szeretnék.

A lelkigyakorlatokon el szoktam mesélni Laci április elsejei tréfáját, amivel jól rám ijesztett annak idején. Kamaszkoromban írtam egy listát, amelyben az első helyen szerepelt, hogy nem megyek hozzá dohányoshoz. Lacival ezt meg is beszéltük a kapcsolatunk elején. Néhány éve már együtt voltunk, amikor Laci egyszer csak megjelent pipával a kezében. Csak néztem, mi a fene. Ő meg arról kezdett beszélni, mennyire jó pipázni, milyen finom illata van a dohánynak. A randi után egész éjjel azon őrlődtem, hogy most mit csináljak. Végül úgy döntöttem, hogy szakítok vele. Másnap reggel aztán közölte, hogy az egész csak április elsejei tréfa volt!

– A házassággal kapcsolatban az ember belső döntést hoz, vagy épít arra, amit a szülei, a barátai mondanak?

K.: A mi esetünkben nem volt meg a külső megerősítés. A hozzátartozóink általában nem értették, miért vagyunk együtt. A szüleink is megbeszélték, hogy a gyerekeik nem könnyű esetek.

Szembe lehet menni a környezetünkben élők véleményével, ugyanakkor érdemes szem előtt tartani, hogy egy kívülálló sokszor több mindent lát, mint az, aki benne van a kapcsolatban.

L.: Előfordult, hogy a jegyeseken látszott, ebből bántalmazó kapcsolat lesz, és megkérdeztük tőlük, biztosan ezt akarják-e.

K.: A jegyesfelkészítés során elfogulatlanul állunk a résztvevőkhöz, nem vagyunk pszichológusok, de barátok sem. Szoktunk négyszemközti beszélgetést ajánlani, ahol feltesszük a kérdéseinket, és igyekszünk megtudni, valóban jól érzik-e magukat a kapcsolatban. Olyat is látunk, hogy szerencsésen végződik a történet, és a házasságkötés után jó irányt vesz a kapcsolat. Hogy két ember mit hoz ki egymásból, azt nem nagyon lehet előre megjósolni.

L.: A házasság szentsége hatással van a házasfelekre. Nem egy olyan párt ismerünk, akik nagyon boldog házasságban élnek, pedig a jegyesfelkészítés során voltak kétségeink a kapcsolatuk jövőjét illetően.

– Jobb, ha nem köti össze az életét két olyan ember, akik valamilyen szempontból nagyon különböznek? Házasodjon-e például az a pár, amelynek az egyik tagja hívő, a másik nem, az egyik ilyen társadalmi rétegből való, a másik meg olyanból? Vagy bárki bárkivel összeházasodhat?

L.: Amikor a hentes feleségül veszi a professzor asszonyt, aki ráadásul vegetáriánus, az nem egy egyszerű helyzet, de nem állíthatjuk, hogy ebből nem lehet jó házasság.

K.: Szoktunk figyelni arra, hogy a kapcsolatokban megtaláljuk, mi az a közös pont, amihez mindig vissza tudnak nyúlni a pár tagjai. Nagy különbségek esetén ezt nem könnyű megtalálni.

L.: Eszembe jutott egy házasság. Külföldön egy magyar fiú megismerkedett egy lengyel lánnyal. A közös nyelvük az angol volt. Több mint húsz éve élnek boldog házasságban, de tettek is érte: megtanulták egymás nyelvét, és komolyan vették a hetenkénti közösen eltöltött estéket.

– A szentségi házasság életre szóló biztonságérzetet, összetartozás-élményt ad. De mit tehetünk azért, hogy ez ne csak illúzió legyen, hanem valóság? Az életre szóló elköteleződéstől akár el is lustulhat az ember, és megfeledkezhet arról, hogy a házassága jövője rajta is múlik.

K.: Állandóan oda kell figyelni a másikra.

A kegyelem akkor lesz aktív, ha élek vele, ha használom. A házasság kegyelme is akkor bontakozik ki, ha merítek belőle.

L.: Meggyőződésünk, hogy minden azon múlik, együtt töltenek-e a házasfelek hetente egy estét. Amikor egy házasságban probléma van, mindig kiderül, hogy ezek az együttlétek elmaradtak.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó (archív): Lambert Attila

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. január 1-jei számában jelent meg.