Karitászönkénteseknek rendeztek találkozót Székesfehérváron

A székesfehérvári Szent István-székesegyházban szentmisével kezdődött a nap, melyet Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász püspök-elnöke mutatott be. Prédikációjában hangsúlyozta, hogy a karitászmunkatárs nagyon közel áll Krisztushoz; a szeretet követévé kell hogy váljon, aki Krisztus örömének és szeretetének növekedése által a szociális munkánál sokkal többet végez: evangelizál, az Úrhoz vezeti a hozzá forduló rászorulót a szeretetszolgálaton keresztül.

Az ünnepi szentmise után Smohay András művészettörténész, tárlatvezető és múzeumpedagógus, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum igazgatója mondott el izgalmas történeteket a közel nyolcszáz éves bazilikáról.

Ezt követően a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban Sinkovicsné Máté Hortenzia, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatóhelyettese nyitotta meg az előadások sorozatát. 

Először Spányi Antal püspök buzdította az önkénteseket, hogy szeretetcselekedeteikre mindig tanúságtételként tekintsenek. A karitászmunka legyen mindig hiteles, önkéntes és önzetlen, mindezt pedig hittel és szeretettel tegyék, a korszellemmel dacolva, az Egyház nevében.

A következő előadó Szíjártó László volt, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Balatonalmádi plébánosa. „Őseink hite a jövő reménye” – ezzel az egyszerű, de lényegre törő mondattal, a Veszprémi Főegyházmegye érseki mottójával mutatott rá arra, hogy a karitászos a remény embere. A jerikói vak meggyógyításának történetén keresztül pedig arról beszélt, hogy Jézus is megtehette volna, hogy közelgő megpróbáltatásai előtt nem sokkal csakis saját magára figyel, nem hallja meg a kiáltást és nem segít a vakon. De meggyógyította őt. „Hányszor megtehetnénk mi is, hogy saját bajainkba temetkezve, feladatainkra, problémáinkra koncentrálva nem halljuk meg a segélykiáltást… Ehelyett a bibliai Mártaként másokra figyelünk, adunk, kiszolgálunk és szolgálunk.” A karitászigazgató ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a karitászmunkatársaknak Máriákká is kell válniuk időről időre, oda kell ülniük Jézus lábához, hogy hallgassák és meghallják Őt, hiszen így tudnak erőt gyűjteni, szavait szívükbe vésve. „Amit így gyűjtünk magunknak, másoknak fogjuk továbbadni karitászos munkánk során. Ha emberként a szeretetszolgálat néha meg is haladja erőnket és úgy érezzük, nem tudunk semmit sem adni a rászorulónak, ha mást nem is, az időnket, odafigyelésünket, jóindulatunkat mindig oda tudjuk adni. Isten fog erőt adni mindenhez, mindenkor. Csak egyszerűen kérdezzük meg az előttünk állótól Jézust idézve: Mit akarsz, mit tegyek veled?”

Végül Megulesz Gabriella, a dunaújvárosi karitászcsoport vezetője szólt a jelenlévőkhöz. Az alapítókról és a Gondviselés által irányított kezdetekről beszélt; lelkesítő volt hallgatni, hogy a régi karitászos hagyományokat megtartva és újjáélesztve milyen nagy szeretettel, hittel és lángoló szívvel teremtenek Dunaújvárosban új tradíciókat az igényeket kiszolgálva.

A székesfehérvári egyházmegyei karitásznap agapéval és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szöveg és fotó: Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász / Borbélyné Somogyi Szilvia

Magyar Kurír