Katolikus epizódok Szenczi Molnár Albert naplójából

E feljegyzések legfőbb helyszíne természetesen Németország, ahol egy akkori átlagos élettartamnak megfelelő időt töltött el. Feleséget, igazi társat is itt talált magának Kunigunda Ferinari személyében, történetesen éppen Luther távolabbi rokonságából. Feljegyzéseiben fontos szerepet kap esküvőjük színhelye, Oppenheim éppúgy, mint Heidelberg, a reformáció egyik „fővárosa” és egyetemi központja vagy éppen Marburg.

Református vándordiákként, majd sokféle feladatra vállalkozó egyházi „szabadúszóként”, rendkívül érdeklődő s a benyomásokat magába szívó, majd olvasóival színes leírásokban megosztó egyéniségként Szenczi Molnár a katolikus vonatkozású élményeiről is beszámolt. Ezek most, az eucharisztikus kongresszus évében különösen érdekesek lehetnek. Idézzük először 1596 októberében Rómában papírra vetett sorait: „Október 5-én, pénteken beléptem Rómába, és a Szentháromsághoz címzett vendégfogadóban szálltam meg. 6-án, szombaton

VIII. Kelemen pápa vendége voltam a monte cavallói palotájában.”

Ez a pápa reneszánsz nyári palotája, a Palazzo del Quirinale. VIII. Kelemen 1595-től itt lakott, ma az olasz köztársasági elnök rezidenciája. Érdekes és szívet melengető a pápa részéről ez a vendégszeretet; a tizenkilencedik században Wesselényi Polixéna, egy előkelő erdélyi református hölgy már csak egy húsvéti pápai audiencián, s csupán pár perces formális beszélgetésen vehetett részt…

A napló római része így folytatódik: „Október 9-én, kedden a hazámbéliekkel együtt, akik a Sant’ Apollinare mellett laknak, meglátogattam hét templomot, s még több másikat is, amelyek ezekkel szomszédosak. E templomokban igen sok ereklye és bűnbocsánati kellék volt.

Nyolc napot töltöttem el Rómában Szent Istvánnak, Magyarország királyának vendégházában, amely a Vatikánban, a Szent Péter-székesegyház mellett található.”

Ebbe a zarándokházba magyar jezsuita növendékek vitték be magukkal a magyar református vándordeákot. Köztük volt Pázmány Péter, Dávid Pál, a későbbi veszprémi püspök, a nagyszombati Zabay Máté és Thorday János esztergomi kanonok, majd ferences szerzetes, aki végül 1612-ben szeredi református lelkészként halt meg. Szenczi Molnár röviden, de tisztelettel említi a középkor óta folyamatosan számontartott hét római zarádoktemplomot, köztük a San Sebastianót vagy éppen a Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikát. Az ereklyékhez nem fűz semmi megjegyzést, de a „bűnbocsánati kellék” szóhasználattal annyit jelez finoman, szinte észrevétlenül, hogy ő – protestánsként – az ingyen kegyelem elvét vallja.

Jeles zsoltárfordítónk Rómához való kötődése, a város iránti megbecsülő szeretete az említett naplófeljegyzéseken túl is megnyilvánult. Egyik könyve margójára néhány tollvonással odarajzolta a Pantheont, méghozzá úgy, hogy mögötte felsejlik a Szent Péter-templom. S lássuk, hogyan magyarázza a Latin–magyar szótár ezt a Róma egyik „címerépületének” számító templomot: „Pantheum = Minden isteneknek nagy kerekded temploma Rómában.”

Az Örök Város a Szenczi Molnár-szótár számos más címszavában is újra meg újra felbukkan, szinte kis római útikönyvet kínálva olvasóinak.

A Napló egy másik, ugyancsak fontos epizódja mindössze egyetlen nagyon beszédes sor 1608 tavaszáról, Marburgból: „Március 13. A hazámbéliekkel és Turnoviusszal együtt harmadjára tekintettem meg Szent Erzsébet értékes síremlékét.” Az már önmagában is sokat mondó, hogy Szenczi Molnár három ízben is ellátogatott Árpád-házi Szent Erzsébet, a „rózsák szentje”, a szegények gyámolítója sírjához, akit egyébként a tizenhetedik század protestánsai is nagyra értékeltek. Elizabeth Stuart, a szerencsétlen sorsú „téli királyné” például Prágában Szent Erzsébetnek öltözve, rózsa alakú édességeket kínálgatva igyekezett megnyerni magának a cseh főváros előkelőségeit. Ami a síremlék sorsát illeti: az mindmáig látható a marburgi Szent Erzsébet-templomban, amelyet a magyar királylány szentté avatásának évében, azaz 1235-ben kezdtek építeni. A síremlék 1270 és 1280 között épült. Erzsébetet Luther is nagyra becsülte, kultusza a protestáns korszakban is eleven maradt Hessen tartományban. Az itteni uralkodócsalád több női tagja viselte ezt a nevet, s ő volt a régió kórházainak pátrónája.

Látszólag apró történések, közjátékok és gesztusok ezek, de arról tanúskodnak, hogy a felekezetközi harmóniára való törekvés, a más keresztény felekezetek iránti érdeklődés már évszázadok óta ott élt a legkülönb, nyitott szívű és gondolkodású katolikusokban és protestánsokban. Örömteli érzés, hogy az ökumené csírái már régen életre keltek.

Szerző: Petrőczi Éva

Fotó: Mek.oszk.hu

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. július 18-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.