Katolikus kiadók (7) – A Marana Tha Alapítvány és Kiadó

Nézőpont – 2005. október 20., csütörtök | 14:32

Bátran, őszintén tárjuk az Úr elé minden gondunkat, Õ biztosan segíteni fog – Beszélgetés Katona Istvánnal, a Marana Tha Kiadó vezetőjével

A Marana Tha Alapítvány és Kiadó 1991-ben jött létre a Marana Tha 2000 Alapítvány támogatásával. Az alapítvány legfőbb célja az volt, hogy elősegítse Magyarországon a vallási megújulást könyvek, folyóiratok révén. A Marana Tha évente négy-öt könyvet ad ki, de előfordul, hogy nyolcat-tizet is. A kiadó vezetője kezdetektől fogva Katona István római katolikus lelkész, az Emmausz Katolikus Karizmatikus Közösség vezetője.

– A Marana Tha arám kifejezés, jelentése „Jöjj el Uram!” Az első keresztények gyakran használták. Miért pont ezt a nevet választotta a kiadó?
– Ezzel azt akartuk kifejezni, hogy jelenleg minden nagyon törékeny a világban. Csak Istentől jöhet a megoldás. Zűrzavar uralkodik a politikában, a társadalomban, a gazdaságban, a kultúrában, az élet szinte minden területén. Általános az értékzavar. A fiatalok többsége nem tudja, merre induljon el, a drogba és az alkoholba menekül. A mai világ el akarja hitetni az emberrel, hogy nincs szüksége Istenre. Elég a tudomány és a gazdagság, hogy boldog legyen. Nagy kísértés ez, sokan elbuktak már benne. A jövő viszont attól függ, hogy az emberiség fölismeri-e természetfeletti célját, és tesz-e érte valamit. Sőt nemcsak valamit, hanem át meri-e adni a szívét Istennek, hogy átformálja azt. Meggyőződésünk, hogy a világ egyre súlyosbodó gondjaira a Megváltó Jézus Krisztus követése a megoldás. Ezt szerettük volna kifejezni a névválasztással.



– A Marana Tha Kiadó kezdettől fogva különleges figyelmet szentel a fiatalabb korosztálynak.
– Ez természetes, hiszen egyrészt a mai kor fiataljai jelentik az egyház jövőjét, másrészt korábban éppen ez a korosztály nem részesült kellő hitbeli oktatásban, nevelésben. Ezért eleinte főleg hittankönyveket adtunk ki, majd a Szentlélekben való megújulást célzó műveket is. Ez ma már nemzetközileg is ismert és elismert lelkiség. A fiatalok mellett ugyanakkor minden jóakaratú emberhez szeretnénk szólni. Alapvető fontosságúnak tartjuk azt is, hogy a hívők rendszeresen olvassák a Bibliát, és igyekezzenek a Szentírás szerinti életet megvalósítani. Ezért kiadtunk bibliai elmélkedéseket tartalmazó könyveket, amelyek egy-egy szentírási mondatot elemezve próbálnak választ adni arra, hogyan lehetséges a hétköznapokban Istent szolgálni. A Bibliával foglalkozó könyvek közül megemlítem Otto Knock Bibliai elmélkedések című, négy kis füzetből álló munkáját, amelyben feldolgozta az Ó- és az Újszövetségnek is az alapüzenetét. Ezt nagyon szerették a híveink, sokan megvásárolták.

Egy másik témakör a pszichológia, amely iránt az utóbbi tíz évben nagyon megnőtt az emberek érdeklődése. Jörg Müller nevét említem meg, aki a háziszerzőnknek számít. Többször is meglátogatta kiadónkat. Õ hosszú évekig dolgozott pszichiáterként, könyvei közül kiadtuk az A lelki élet útja, Isten téged is meggyógyít, Az életfélelmek gyógyítása, Bevezetés a hitbe, Az én istenképem című kötetet, ezek nagy sikerek voltak.

 

– Egyes felmérések szerint a pszichológiai problémák abból is fakadhatnak, hogy az emberek elfordultak Istentől, vagy hamis istenkép él bennük.
– Igen, és Jörg Müller ezzel is külön foglalkozik. A téma kapcsán adtunk ki könyveket két jezsuita atyától – Denis és Matthew Linn –, amelyek kifejezetten a belső gyógyulásról szóltak, arról, hogy akinek lelki sérülései, fájdalmai vannak, hogyan tárja azokat Isten felé? Hogyan kérje a gyógyulását? Ezért olyan kurzusokat indítottunk, amelyek révén megismertettük az érdeklődőket az elméleti kérdésekkel, másrészt gyakorlattá tettük az Istenhez fordulást: a híveink imádkoztak egymásért, és ezáltal megtapasztalták Isten szeretetét. Nagyon lényeges, hogy tudatosodjon bennünk: bármikor nyitott szívvel és lélekkel fordulhatunk Istenhez, őszintén eléje tárhatjuk gondjainkat, vétkeinket, bűneinket. Könyvkiadói tevénységünkben tehát nagy súlyt helyezünk a belső sérülések gyógyítására. Ebbe beletartozik az is, hogy a közelmúltban kiadtuk A válás sebeinek gyógyulása című könyvet, amely azt elemzi, hogyan lehetséges megélni a házasságot a bibliai alapokra építve.

– Milyen könyvek kiadására készülnek az év hátralevő részében?
– Tervezzük Kenneth McAll angol pszichológus A családfa gyógyítása című könyvének a kiadását. Ez nagyon érdekes témát dolgoz fel, a szerző a családfa alapvető fontosságából kiindulva elemzi a még életben lévő és már elhalt rokonok – szülők, nagyszülők, dédszülők – generációkon átívelő kapcsolatát: milyen nagy jelentősége van az öröklődésnek, s mekkora szerepe lehet az imának az átöröklődő, negatív hatások mérséklésében vagy megszüntetésében. Lelkileg tehát sokkal jobban összetartozunk, mint ahogy azt gondoljuk. Elsősorban szellemi tényezők vagyunk, és a szellemünk révén sokkal erősebb a kapcsolat őseinkkel. Minél jobban megismerjük őket, annál jobban el tudjuk kerülni a korábban általuk elkövetett, rájuk jellemző hibákat. A mindennapi életben gyakran tapasztaljuk, hogy az egyes családok életében nemzedékeken keresztül ismétlődnek ugyanazok a hibák, jellembeli gyengeségek, problémák, és sokszor nem értjük, miért nem tudjuk ezeket legyőzni. Amikor Kenneth McAll elkezdte vizsgálni a már meghalt szülőket, nagyszülőket, akkor felismert olyan, mélyen élő sebeket, amelyek befolyásolták a jelenben élő emberek életét. Ezek fizikai és lelki sebek egyaránt lehetnek. A szerző arra figyelmeztet, hogy bár fennáll annak veszélye, hogy az ősök hibái, jellembeli vagy fizikai fogyatékosságai gátló tényezőként hassanak az utódokra, ezek az imádság révén nagyon hatásosan gyógyíthatók. Ha ugyanis eljutunk az igazi istenhithez, akkor leomlanak előttünk a gátló tényezők. S nagyon fontos, hogy soha semmire ne mondjuk azt, hogy reménytelen, mert ha ezt kimondjuk, akkor ennek a szónak olyan visszaható ereje van, hogy lefékezi az ember cselekedeteit. Ismétlem: bátran, őszintén tárjuk az Úr elé minden gondunkat, bajunkat. És Õ biztosan segíteni fog. 
 
MK