Levelükben megemlékeznek azokról a keresztényekről, akiket 2009-ben a bagdadi Szabadító Miasszonyunkról nevezett templomban gyilkoltak meg a szentmisére való készülésük közben.
A domonkos nővérek közel két és fél éve hagyták el a Ninivei-fennsíkot. Levelükben hangsúlyozzák, hogy az otthontalanság, a megaláztatás, a nélkülözés és a száműzetés ellenére Isten irgalmában bízva, a hazatérés reményében élnek.
A Ninive visszafoglalásáért folytatott harcok október 17-én kezdődtek. A domonkos nővérek leírása szerint azóta az emberek percről percre követik a híreket a Ninivei-fennsíkon előretörő hadseregről. Számos keresztény milicista is van köztük, néhányukat a domonkos nővérek személyesen is ismerik. Ezek az ismerőseik küldtek nekik fényképeket a már visszafoglalt keresztény városokról is, amelyeket az Iszlám Állam katonái kifosztottak, leromboltak.
A nővérek felhívják a figyelmet arra, hogy a visszafoglalt városokba való visszatérés rendkívül veszélyes: az Iszlám Állam katonái nem ritkán fegyverraktárnak használták a lakóépületeket, a házakban bombákat, taposóaknákat helyeztek el.
A szerzetesnővérek kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy bizonytalan, melyik országhoz fog tartozni az a hely, ahol élnek. Ez azért kérdéses, mert különböző erők harcolnak a terület felszabadításáért. Többek között küzd a kurd és az iraki hadsereg, valamint a Ninive védelmére szerveződött milícia is.
A nővérek kifejtették, hogy egyelőre elképzelhetetlen a visszatérés a lerombolt városokba az alapvető infrastrukturális, egészségügyi feltételek hiánya miatt.
Az iraki domonkos nővérek levelükben hét keresztény lány megmeneküléséről is beszámolnak. Az Erbíltől száz kilométerre fekvő Kirkukban az Iszlám Állam harcosai az iraki hadsereg elől egy olyan házba menekültek október 21-én, amelyben hét keresztény lány élt. A lányok számos jóakaratú ember segítségével ki tudtak menekülni az épületből. A túlélők megmenekülésüket Isten segítségének, valamint családjaik és barátaik imáinak tulajdonították.
Az iraki nővérek levelük végén kifejezik azt a reményüket, hogy visszatérhetnek az elhagyott területekre, és újra felépíthetik házaikat, templomaikat, egyúttal kérik minden jó szándékú ember imáját.
Forrás: Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek
Fotó: Tempi.it
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria