Valóban spanyolországi kehely a Szent Grál?

Kultúra – 2014. április 3., csütörtök | 13:37

Szakemberek kétségbe vonják, hogy valóban a spanyolországi Léonban, a Szent Izidor-bazilikában őrzött kehely lenne a Szent Grál, amint azt két spanyol történész állítja napokban megjelent könyvében.

„A Grál legendája a XII. századi irodalom találmánya, amelynek semmi történelmi alapja nincs” – mondta Carlos de Ayala, a madridi Autonóm Egyetem tanára. „Nem találhatták meg, hiszen nem is létezik” – fűzte hozzá a történész.

Therese Martin, a francia Nemzeti Kutatási Központ (Centre National de Recherche Scientifique, CNRS) középkorral foglalkozó amerikai történésze, aki megírta a Szent Izidor-bazilika történetét, megjegyezte: a korral foglalkozó szakértők általában szimbolikus, semmint történelmi értelemben értelmezik a Grálról szóló legendákat.

Margarita Torres spanyol történész és José Miguel Ortega del Rio művészettörténész A Grálok királyai című, múlt héten megjelent könyvében azt állította, hogy a léoni Szent Izidor-bazilikában a XI. század óta őrzött díszes kehely az, amelyből a legendák szerint Jézus az utolsó vacsorán ivott, és amelybe Arimateai József felfogta a vérét a keresztre feszítés után. Az ereklye körül az utóbbi napokban kialakult felhajtás miatt a székesegyház visszavonta kiállításáról a kupát, s egy másolattal helyettesítette.

Az arannyal és drágakövekkel díszített ereklyéről mindeddig úgy vélték, hogy Kasztília 1037 és 1065 közötti királyának, I. (Nagy) Ferdinándnak a lányáé, Urracáé volt. A kairói Azhar Egyetem könyvtárában 2011-ben felfedezett két pergamen, valamint a Torresnek és kollegájának hároméves kutatása Jeruzsálemben arra az eredményre vezetett, hogy a kasztíliai hercegnő kupája valójában az, amelyből Jézus ivott az utolsó vacsorán.

Margarita Torres szerint a kehelynek csak a díszítés alatti része, egy achátból készült római kupa a legendás ereklye, amely hét évszázadon át pihent a Szent Sír-templomban Jeruzsálemben. Miután ellopták, Kairóba, a Fátimida Kalifátusba, onnan pedig egy emírhez került az Ibériai-félszigetre, cserébe azért, hogy az emír élelmet küldött az 1054-ben éhínségtől sújtott Egyiptomba. Később az emír a béke jeleként felajánlotta Ferdinándnak, kora egyik leghatalmasabb keresztény uralkodójának az Ibériai-félszigetet. Dona Urraca volt az, akinek birtokában a kupa elnyerte jelenlegi formáját, miután az infánsnő ékszereiből származó drágakövekkel díszítették – mondta Torres.

Therese Martin azonban úgy véli: „Ha a kasztíliai királyi család azt hitte volna, hogy náluk van a Szent Grál, arról fennmaradtak volna dokumentumok a XI. század második feléből, amikor arannyal és drágakövekkel díszítették a kelyhet”. Martin ugyanakkor elismerte, hogy két kollegája kutatásai rávilágítottak olyan forrásokra, amelyek korábban elkerülték a szakértők figyelmét. Megjegyezte viszont: „Ha Urraca infánsnő azt is hitte, hogy birtokában van a Szent Grál, azt manapság már nehéz lenne alátámasztani”.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria