Kötet jelent meg Ozsvári Csaba ötvösművészről

Kultúra – 2022. május 17., kedd | 20:00

„Alkotásait mély hite inspirálta. Őszinte elkötelezettsége, Jézus Krisztus iránti szeretete volt az, amely áthatotta az ő művészetét. Nem véletlen, hogy nemcsak Magyarországon, hanem számos helyen láthatók az ő művei” – mondta Ternyák Csaba egri érsek Ozsvári Csaba ötvösművészről egy kiállítás megnyitóján. Az Új Ember Kiadványok új kötete a sokak által nagyra becsült művészre emlékezik.

A Te arcodat keresem, Uram – Ozsvári Csabával az Egyház megújulásáért, Megemlékezések – imakilenced című kötetet Török Péter és Orsolya, a Schönstatt Családmozgalom magyarországi vezető házaspárja szerkesztette. Az alábbiakban előszavukból idézünk.

*

Ozsvári Csaba ötgyermekes családapa, ötvösművész a budapesti, zugligeti Szent Család-egyházközség, a magyar schönstatti lelkiségi mozgalom, valamint a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tagja volt. E két utóbbi közösség megfogalmazta és kifejezte azt a szándékát, hogy Csaba életpéldáját követni szeretné, és a Magyar Katolikus Egyház nyilvánossága elé tárni úgy, hogy kezdeményezi a boldoggáavatási eljárását. Most, amikor Ferenc pápa az egész Egyházra kiterjesztett szinodális útra indított, ezzel párbeszédre és megújulásra hívott bennünket, rátekintünk újra Csaba életére, alkotásaira és halálára. Mit üzen ezek által nekünk Isten?

2016-ban egy portrékötet jelent meg Csabáról Szerette az Egyházat címmel, amelynek ez a kiadvány valamiképpen folytatása. Áttekinti a 2009 óta történt legnagyobb eseményeket, és a teljesség igénye nélkül bemutatja az előző kötet megjelenése óta napvilágot látott sajtóanyagokat Csabával kapcsolatban. A kiadvány második része egy imakilenced. Szeretnénk, ha Csaba tisztelete lelki hasznot hozna a mában élő, mindennapokkal birkózó Egyház számára, az életünk számára.

Csaba szíve közepében az Egyház állt: a kisegyház, a család és a nagy egyetemes Egyház. Mindkettőt szenvedélyesen szolgálta tehetségével és munkájával a maga területén.

Szeretnénk az ő gondolatai alapján, a nyomában járva rátekinteni a saját kapcsolatunkra az Egyházzal. Szeretnénk a hűségünket megújítani, élővé tenni, hogy ezzel járuljunk hozzá a megújuláshoz. Célunk, hogy növekedjen bennünk az Egyház iránti felelősség és szeretet. Az Egyházhoz való viszonyrendszerünk és a hivatásaink teljesen egyéniek és különbözőek. Csaba odaadottsága, elkötelezettsége és mély szeretete viszont segíthet, bármely területen is dolgozunk, hogy kövessük őt, hogy szeressük az Egyházat: isteni tulajdonnak és műnek tekintsük, és az emberi összetevőn javítsunk ma, a mindenfajta elköteleződés válsága idején.

*

A kötet a Szent István Könyvhéten, május 21-ig 20%-os kedvezménnyel vásárolható meg a Magyar Kurír–Új Ember pavilonban.

A Te arcodat keresem, Uram – Ozsvári Csabával az Egyház megújulásáért, Megemlékezések – imakilenced című kötet megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerda 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Magyar Kurír
(bb)

Kapcsolódó fotógaléria