A zirci apát ünnepi beszédében felidézte, mennyire szükséges volt már ennek a régi, szinte történelmi épületnek a megújulása. Az általános iskola mellett álló óvoda állaga és berendezése ugyanis már nem felelt meg a mai igényeknek.
A 2019-ben kezdődött tervezés után 2021 januárjában indultak meg a munkálatok: először egy bontásra ítélt melléképületet kellett eltávolítani, majd felújították a földszinten található csoportszobákat, amelyek ma már gyönyörűen kifestve, megújult elektromos hálózattal, korszerű és stílusos, fényerőszabályzós világítással várják az óvodai csoportokat. Az emeleti csoportszobák feletti fafödémet acélgerendákra kellett cserélni a korábbi gombásodás miatt, majd egy csoportszoba áthelyezésével nagyobb, tágasabb és világosabb tereket tudtak létrehozni. A leromlott állapotú raktár- és melléképület helyére 308 négyzetméteres új teret kapott az óvoda, amelyben egy régóta várt közösségi termet, orvosi szobát, fejlesztőszobát és egy új csoportszobát alakítottak ki.
Az udvaron új gumiborításon szaladgálhatnak a gyerekek, a szülők pedig a megszépült udvari homlokzatban lelhetik örömüket. Mindent összevéve korszerű, látványos és minden modern kori funkciónak megfelelő óvodát láthattak az ünnepségre összegyűlt vendégek.
Bérczi L. Bernát apát köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a felújítás pénzügyi támogatásáért, valamint Ternyák Csaba egri érseknek, akinek önzetlen támogatása lehetővé tette a projekt megvalósulását.
Szintén köszönetét fejezte ki az apátság munkatársainak, a tervezőknek, kivitelezőknek és nem utolsósorban Késmárki Tiborné leköszönő igazgatónak, aki lelkiismeretes és odaadó munkájával biztosította, hogy a felújítás és építkezés alatt is zavartalanul működjön az óvoda.
Ünnepi köszöntője után a zirci apát szenteltvízzel hintette meg az épület falait, ezt követően a Zirci Ciszterci Apátság munkatársaival, a kivitelező képviselőivel, valamint az intézmény új igazgatójával, Helstáb Ákossal együtt vágták át a nemzeti színű szalagot.
Az ünnepségen az óvodások műsora, énekük, táncuk és imádságuk, valamint a zeneiskolások produkciója szép bizonyságát adta, mennyire elkötelezett, lelkiségben is gazdag nevelést nyújt a Ciszterci Nevelési Központ.
Megérdemelten vehették birtokba az óvodát gyermekek és felnőttek egyaránt. A ciszterci nevelés pedig ismét tanújelét adta, hogy nemcsak a gimnáziumokban, hanem akár az óvodákban is milyen magas színvonalú, példaértékű, evangelizáló és emberformáló munkát végez.
Forrás és fotó: Zirci Ciszterci Apátság
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria