Közelebb a múlthoz és a jelenhez – A nemzet emlékezete című kiállítás az Országos Levéltárban

A nem túl nagy alagsori terem mennyezetére vetített képeken, amelyek gyors egymásutánban váltják egymást, villámlást, napsütötte égboltot láthatunk és régi írásos dokumentumok szövegeit. Közben pedig a középkor hangulatához illő halk aláfestő zenét hallunk. Sokszor joggal hiányoljuk a kiállításokról a korszerű multimédiás technikát. Itt és most ezt megvalósították, méghozzá nagyszerűen. A magyar történelem mérföldkövei alcímmel megrendezett tárlaton a legmodernebb interaktív eszközök segítségével ismerhetünk meg tizennégy iratot, dokumentumot. Ez egyáltalán nem kevés. Aki veszi a fáradságot, és elzarándokol a levéltár budai Várhegyen álló épületébe, az biztosan nem fog csalódni. A bemutatott dokumentumok mellé kis videofilmeket is készítettek, és ha több oldalas a levél vagy a nyomtatvány, akkor digitális formában, lapozhatóan minden oldalát megnézhetjük. A magyar nyelvű ismertetés mellett angolul is szerepelnek az információk és a tárgyakhoz kapcsolódó történetek.

„A kiállítás koncepciója az volt, hogy bemutassuk azokat az államiságunk szempontjából legfontosabbnak vélt, általunk őrzött dokumentumokat, amelyek maghatározók a történelmünk szempontjából. Ehhez különböző korszakokat, személyeket vagy eseményeket kellett kiválasztanunk, amelyekhez iratokat tudtunk kapcsolni. A most bemutatott tizennégy dokumentum között olyanok is szerepelnek, amelyeket kevésbé ismer a nagyközönség. Ilyen például az az 1181-ben készült irat, amelyben III. Béla elrendeli az országban az írásbeliséget. Különleges értéket képvisel a veszprémvölgyi alapítólevél is: ez a legrégebbi oklevelünk, görög és latin nyelven íródott. A tárlaton a másolat látható, az eredeti ugyanis nem állítható ki: ezt a bőrre készült hártyaoklevelet a nagy mérete és a súlya miatt csak fektetve lehet tárolni. I. Kálmán viaszpecsétje díszíti. A görög és latin szöveg Szent István korából való. Ezt Könyves Kálmán írta át 1109-ben, megerősítve a veszprémvölgyi apácakolostor alapítását” – tudhattuk meg Paukovics Gergő régésztől, a kiállítás kurátorától.

A kiállítóterem hátsó falán a magyar Szent Koronát látjuk forogni egy tévé képernyőjén, a kép tűéles, részletgazdag. Nem messze tőle szintén a korona látható egy hologramos kockába zárva, amely nagyon trükkösen forgatható. Érintésre a korona egyes részletei kinagyíthatók, közelebb hozhatók.

A kiállításon továbbmenve egy meseszép aranypecsét ötlik a látogató szemébe, felette II. András aranybullával megerősített oklevele olvasható 1221-ből. Olyan tökéletes állapotban van ez a különlegesen szépen írott, középkori hangulatot árasztó oklevél, hogy csak bámulja az ember.

„A magyar történelem vérzivataros évszázadai során hogyan maradhatott meg ilyen épségben ennyi eredeti dokumentum? És hány ilyen iratot őriz a levéltár” – kérdezem a kurátort, Paukovics Gergőt, aki a következő, meglepő adatokkal szolgál:

„Ebben az épületben körülbelül százezer középkori, 1526 előtti oklevél található. Ez nagyjából harminc kilométernyi iratmennyiség. Az iratokat ugyanis nem a lapok száma szerint, hanem folyóméterben mérjük. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának több más épülete is van Budapesten, az ezekben őrzött iratok mennyisége mintegy nyolcvan kilométert tesz ki. Országos szinten pedig háromszáz kilométernyi iratanyaggal dolgozunk.

Vannak nagyon fontos, meghatározó időszakok a magyar történelemben. Ilyen például az 1526-os mohácsi csata körüli korszak, amelynek hiteles lenyomata az a levél, amit Brodarics István szerémi püspök írt I. Ferdinánd királyhoz. A püspök arról ír, hogy miért pártol el Ferdinándtól, és miért áll át Szapolyai táborába. Ez azért lényeges dokumentum, mert képet kapunk az akkori magyar vezető réteg motivációiról, indíttatásairól és arról, hogyan látták ők az akkori helyzetet. A Mohács utáni magyar történelemnek egy nagyon fontos dokumentuma ez. A kiállításon látható iratok közül mindenképpen kitűnik ez az 1527 márciusában kelt, kézzel írott levél. Igazi antik műtárgy, szinte hallani lehet, ahogyan az egykori mártogatós acéltoll sercegő, karcos hangot ad a papíron” – mondja Paukovics Gergő kurátor.

II. András aranybullával megerősített okleveléről pedig a következő titkot árulja el: Az oklevél 1221-ből származik, de mint tudjuk, az Aranybullát 1222-ben adták ki. A tárlaton bemutatott oklevél egy évvel korábbi, de ugyanúgy II. András jegyezte, mint az Aranybullát. Itt csaltunk egy picit a látogatók kedvéért. Az oklevél szövegének ugyan semmi köze sincs az Aranybullához, hiszen korábbi annál, viszont az iraton látható pecsét II. András aranypecsétje. Valószínűleg ugyanilyen függött az egy évvel később kiadott aranybullán is, és ezt szerettük volna megmutatni – meséli Paukovics Gergő.

A kiállítás talán legszebb, de mindenképpen legdíszesebb dokumentuma az, amelyiken Mária Terézia eredeti aranypecsétje is szerepel. Az irat a korábbi fejedelemség helyett nagyfejedelemség rangra emeli Erdélyt, ezzel is megerősítve különállását és az ezzel összefüggő jogait. Gyönyörű, erősen barokkos az erdélyi címer, amelyet szintén arannyal festettek meg. Ám a valóságban csak szimbolikus jelentősége volt ennek az iratnak, hiszen Erdélyt ezután is központilag irányították a Habsburg Birodalomból, a bécsi minisztériumokon keresztül, ugyanúgy, mint addig. Az okmány kibocsátása csupán egy gesztus volt Mária Terézia részéről, mivel adó- és határvidékreformjai nagy elégedetlenséget keltettek Erdélyben. A székely határőröket is korlátozták a rendelkezései. Ebben az oklevélben ezért igyekezett megerősíteni Erdély jogait, legalább szimbolikusan.

Érdekes és értékes dokumentum az 1848-ból származó törvénycsomag, a kézzel írott áprilisi törvények. Nem sokáig voltak ugyan érvényben, de később az 1867-es kiegyezés alapját jelentették.

Fekete gyászkeretben láthatjuk a trianoni békeszerződés 1921. évi XXXIII. törvénycikkét, amely az 1920. június 4-én, Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről szól. A békeszerződést a határmódosításról szóló összes rendelkezésével együtt ezzel a törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe. Digitálisan belelapozhatunk a 167 oldalas dokumentumba, a végén jól látszik a két pecsét és Horthy Miklós, illetve Bethlen István aláírása. Fűzött, több mint száz oldalas az eredeti irat. Kinyitni nem lehet, ahhoz, hogy az oldalakat digitalizálni lehessen, a fűzést ki kellett vennünk” – tudjuk meg a történész kurátortól.

Ritkán látott dokumentum az a II. világháború utáni magyar–szovjet jóvátételi egyezmény is, amely hatalmas gazdasági terheket rótt az ország újjáépítésével küszködő magyar társadalomra. A kétnyelvű iratot az orosz résznél nyitották ki, amely cirill betűivel jól megidézi a korszak hangulatát, de a digitalizált nyomtatvány magyar nyelvű részébe is bele lehet lapozni.  

A 20. századi dokumentumok között láthatunk egy 1957-ből származót is, amelyben a szovjet csapatok magyarországi tartózkodását kívánják jogilag rendezni. Az 1945 után itt maradt szovjet katonák jogi helyzete ugyanis rendezetlen volt. 1956 után törvényerejű rendeletet adtak ki arról, hogy miért maradnak az országban a szovjet csapatok. A bemutatott dokumentumban olvashatjuk, hogy mi képezte a jogi alapját az oroszok itt tartózkodásának. Megtudhatjuk, hogy főként a nyugati országok jelentette veszélyre való hivatkozással tartották itt továbbra is az orosz katonákat, tekintettel arra, hogy Magyarország határszerepet játszott a keleti és a nyugati blokk között. A magyarázó szövegekben olvashatunk arról is, hogy 1955-ben az Ausztriából kivont szovjet alakulatok egy részét Magyarországon állomásoztatták tovább, és ez társadalmi problémákhoz vezetett.

Az igényes kiállítás egészen a rendszerváltásig vezeti el a látogatót. A bemutatott dokumentumok közül korban legfiatalabb az a jegyzőkönyv, amely Antall József első kormányüléséről készült. Jól látszik rajta Antall aláírása és az ülésen részt vevők névsora.

(A kiállítás helyszíne a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri palotája, a budai Várnegyedben. A tárlat legalább egy évig látogatható lesz.)

Szöveg: Mészáros Ákos

Fotó: Mészáros Ákos; Magyar Nemzeti Levéltár

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. szeptember 27-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.