Közösen fejleszti iskoláit a Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye

Hazai – 2015. november 17., kedd | 18:47

„A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye köznevelési feladatainak minőségorientált fejlesztése” című TÁMOP-projekt zárórendezvényét november 16-án tartották Pécsett. Az eseményen részt vett és a projektet bemutatta Spányi Antal székesfehérvári és Udvardy György pécsi megyéspüspök.

 

A katolikus oktatás feladatainak átgondolása, átfogó nevelési és gazdasági stratégia kialakítása volt a két egyházmegye célja. Ehhez nyújtott lehetőséget a TÁMOP-program, amelynek zárórendezvényét  a pécsi Magtár Látogatóközpontban tartották. A programra közel 140 millió forintot nyertek, ezen a két egyházmegye nagyjából egyenlően osztozott. Az egyházmegyék közösen dolgoztak az elmúlt fél évben, átvilágították a hozzájuk tartozó valamennyi iskola és óvoda működését.


Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök elmondta: „Mindegyik intézménynek megvolt a maga sajátos arculata, ami persze megmaradt most is. A sajátos arculathoz azonban sajátos értékelési rendszerek tartoztak, amelyeket sikerült most központosítani, s ily módon a fenntartó világosan átlátja az intézményeiben folyó munkát.”

A legfőbb szándék az volt, hogy az oktatás és a pénzügyi folyamatok egységesebbek és átláthatóbbak legyenek. A konzorciumot a Pécsi Püspökség vezette, ahol Udvardy György megyéspüspök hivatalba lépése óta már jelentős változások zajlottak a katolikus oktatásban. Megnőtt az egyházmegye által fenntartott intézmények száma, az egységesítés ezért egyre sürgetőbbé vált.

Lampek Kinga, a Pécsi Egyházmegye fejlesztési igazgatója hozzátette: „A következő három évre rendelkezésre állnak az erőforrások. A folyamatot nyomon követjük, ha szükséges, beavatkozunk, de az a legfontosabb, hogy tudatosan megtervezett három év előtt állunk. Ha beválik, akkor folytatjuk hosszú távon is.”

Udvardy György megyéspüspök szerint a legnehezebb feladata azoknak a tanároknak, nevelőknek van, akiknek egy megszokott rendszer után most valami teljesen máshoz kell alkalmazkodniuk. Az új rendszer azonban hatékonyabbá teheti az intézmények működését.

„A pályázatot fejeztük be, nem a munkát. A munka most kezdődik, hiszen ennek a pályázatnak az volt a célja, hogy a hatékonyságot növelő folyamatot segítse. Így most ezt a munkát ugyan lezártuk, ámde az igazi feladat előtt állunk” – mondta a főpásztor.

Az oktatási intézmények fejlesztése kiemelten fontos az egyháznak. A katolikus iskolákban és óvodákban az evangéliumi emberkép alapján zajlik a nevelő-tanító tevékenység, amelynek célja, hogy a gyermekek szabadon kibontakoztathassák képességeiket, megsokasíthassák Istentől kapott tálentumaikat, és majd felnőttként is képesek legyenek teljes, boldog életet élni.

A TÁMOP-projekt sajtóközleménye itt olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria