Sajgó Szabolcs SJ a beszélgetés elején a sorozat elindításának hátteréről szólt. Mint mondta, Isten mindannyiunkat ajándékként küld a Földre, mindegyikünknek hivatása, küldetése van a földi élete során. Hozzátette: a világban azt tapasztalhatjuk, hogy sok közösség felbomlik, az emberek elvesztik az egymás iránti érzékenységüket, gyakran nem tudunk egymás ajándékai lenni. Sok keresztény közösség azonban e sebeket gyógyítani tudja, jó válaszokat tud adni az egyre gyakoribb ilyen jellegű kihívásokra. Ezért indította el a Párbeszéd Háza a keresztény közösségeket bemutató sorozatát. Azért hívták meg elsőként az Emmánuel Közösséget, mert tagjai szinte az egész társadalmat meg tudják szólítani.
A közösség tagjai egymást követve, egymást kiegészítve mutatták be az alapítás kezdetét, s az általuk a világban megjelenített karizmákat.
Fábry Kornél a II. vatikáni zsinat után Franciaországban tapasztalható elvilágiasodás hatására, az 1972-ben, világiak kezdeményezésre alapított Emmánuel Közösség történetéről beszélt. Az alapítók, Pierre Goursat és Martine Lafitte-Catta rendszeresen összejöttek egy már szinte teljesen elhagyatott templomban imádkozni, melyhez egyre többen csatlakoztak. A közösség így mára a Krisztus-hívők pápai jogú, nemzetközi nyilvános társulása lett, melynek statútumát a Szentszék 2009-ben véglegesen is jóváhagyta.
Az Emmánuel Közösség mostanra 5 kontinens 80 országában mintegy 11 ezer tagot számlál. Képviselői a Párbeszéd Házában arról is beszéltek, hogy milyen boldogító megtapasztalni a Szentlélek kiáradását, a közbenjáró ima csodálatos hatását, mely mindenki számára komoly spirituális élményt jelent. Mint mondták, ennek megtapasztalása szinte „belépő” az Emmánuel Közösségbe, hiszen e tapasztalat újbóli megélésének vágya is összeköti a közösség tagjait. Emellett különösen fontosnak tartják a Jézus Szíve- és a Mária-tiszteletet is.
Világiak alapították tehát a közösséget, legtöbb tagja továbbra is különböző életállapotban a világban él, többségük megmarad eredeti foglalkozásában, és igyekszik ebben a környezetben hiteles módon megélni hitét, valamint tanúságot tenni Isten szeretetéről. Vannak házas férfiak, nők, egyedülállók, Isten országáért szűzi életet vállalók és papok is. Magyarországra 1992-ben Marik József és felesége, Erzsébet révén jutott el a közösség. Ma Budapesten, Kaposváron, Vácon, a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozó Tácon, a határon túl pedig a Délvidéken találhatók legnagyobb számban a különböző szinten elkötelezett tagok csoportjai. A közösség hangsúlyozza, hogy az Egyházat belülről szeretnék támogatni, építeni, megújítani, ezért lehetőség szerint mindig egy-egy plébániához kötődve működnek.
A közösség három alappilléren nyugszik. Az első az adoráció, mely az imaéletüket újítja meg. Rendszeres szentségimádáson, naponta szentmisén vesznek részt, de napi kapcsolatukat Istennel a közös és egyéni imádságban, a szemlélődő imádásban próbálják megvalósítani. A második pillér a kompasszió, vagyis a közösségvállalás az anyagi javakat nélkülözőkkel, a lelki, szellemi szükségben szenvedőkkel. A harmadik pillér pedig az evangelizáció, a tanúságtétel a hitről, Jézus evangéliumának hirdetése a világban – teszi ezt ki-ki saját életállapota szerint.
A Krisztusban Egy sorozatban elsőként bemutatkozó Emmánuel Közösség jelen lévő tagjai beszéltek a Párbeszéd Házában magyarországi szolgálatukról is. Rendszeresen indítanak szentségimádás iskoláját és evangelizációs képzéseket, Mezoné néven fiataloknak szóló evangalizációs találkozót, AVE címmel egyedülálló szülőknek kurzusokat; nyílt imaesteket, melyeken „rázós” témák is szóba kerülnek. Ne félj, nem ítéllek el címmel gyógyító lelkigyakorlatra hívnak abortuszon átesetteket, plébániai és utcai missziókat szerveznek, de Nyéki Kálmán siófoki plébános vezetésével Riska Tábort is rendeznek gyerekeknek, ahol egy felhőtlen hetet tölthetnek el egymással és Istennel.
A magyarországi alapítók egykor a franciaországi Paray-le-Monialban, az Emmánuel Közösség központjában jártak. Abban a kisvárosban, ahol a 17. század második felében Alacoque Szent Margitnak több látomásban megjelent Jézus, megmutatta neki a szeretettől lángoló szívét, és megbízta, hogy gondoskodjék Szent Szívének ünnepéről. Innen indult a Jézus Szíve-tisztelet. IX. Piusz pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. 1986-ban az autuni egyházmegye az Emmánuel Közösségre bízta a kegyhely gondozását. Minden esztendőben minden kontinensről ezreket vonz az ott tartott lelkigyakorlat, Marik Józsefék is így kapták a meghívást a magyarországi régió megalapozására. Persze akik az Emmáuel tagjai, nevükből adódóan közösségi életet is élnek. Hetente házicsoportokban találkoznak, havonta közösségi napot tartanak. Évente kétszer lelkigyakorlaton, valamint nyári táborokon, képzéseken vesznek részt, más szolgálatot vállalnak. A tagok a misszió és a szegények támogatására jövedelmük egy kisebb részét a közösségnek befizetik.
De hogyan történt a tagok „meghívása”? Volt, aki Paray-le-Monialban csodákat tapasztalt meg, pedig csupán érdeklődőként érkezett oda. Volt, aki az Egyesült Államokban vállalt munkát, s ott találkozott a közösséggel, de voltak keresők is, akik az Emmánuel Közösségben találták meg a hitet.
Sajgó Szabolcs az est végén a hallgatóságot arra kérte, hogy beszéljenek a bemutatkozás során szerzett élményeikről. Egy férfi arról beszélt, hogy feleségével közösséget keresve érkeztek az estre. Hozzátette, a hallottak hatására elindult benne egy folyamat, melynek kibontakozásához a közösség imáját kérte, majd így folytatta: ő is, ők is imádkozni fognak a közösségért.
Fotó: Lambert Attila
Bókay László/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria