Lezajlott a 3. országos organikus pedagógiai szakmai nap és találkozó Pécsett

A szakmai napra az ország minden részéből érkezett a 350 fős regisztrált hallgatóság, az online adásra pedig még 150 fő jelentkezett be. Az eseményen a Ciszterci Nevelési Központ az Organikus Pedagógia Egyesület (OPE) partnerintézményévé vált.

Az intézmény igazgatója, Helstáb Ákos a szakmai nap házigazdájaként saját élményekkel igazolta, hogy

a pedagógiában a kapcsolatoknak, személyes kapcsolódásoknak van igazán a gyerekben és a pedagógusban is mély nyoma, sorsfordító ereje,

ettől lesz a gyerek motivált, érdeklődő, folyamatosan épülő személyiség. A kapcsolat hagy olyan nyomot bennük, melyre aggastyánkorukban is emlékeznek. A jó tantestületet is a személyes kapcsolatok teszik élővé, jó hangulatúvá, munkára ösztönzővé, korszerű, új dolgok befogadójává.

Az első előadó – egyben a rendezvény fővédnöke – Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, aki közvetlen stílusban, humorral fűszerezve arról beszélt, hogy személyesség csak az emberek közötti kapcsolatban, kapcsolatért alakulhat ki, és ebben mindannyiunknak megvan a magunk felelőssége.

Pécsi Rita főiskolai tanár, az OPE elnöke azt a kérdést fejtegette, hogy hogyan lehet személyes törődés intézményes keretek között. Ezek nem egymást kizáró tényezők, keretekre, jogszabályokra, intézményekre szükség van, ezekben kell megtalálni a személyes kapcsolatokat, sok esetben a 100–140 fős tantestületben és 800–1000 diák között is. Az intézmény ad biztonságot, kitűzi a feladatot, ritmust ad az évnek, kiszámítható, tervezhető a munka.

Ám ha nem lesznek benne személyes kapcsolatok, ha minden szereplő bármikor lecserélhető, ha szabályok halmaza egy intézmény, ha nevelési sablonok sokasága, akkor az egy mechanikusan működő, kívülről szervezett, gyártósorhoz hasonló iskola. 

Át kell hogy alakuljanak a pedagógiai prioritások. A biológia nem más, mint kapcsolódások halmaza, biológiai motivációnk sem a versenyre, hanem az együttműködésre épül. Ez a pedagógia nyelvére lefordítva: csapatmunka, rugalmas problémamegoldás, együttműködés, kapcsolat, kreativitás, ösztönzés.

Azt öntözd, amit növelni szeretnél!” 

Az az intézmény életképes, amely a rendet az élet szolgálatába állítja, amelynek van jövőképe, fejleszti az egyéni készségeket, azokat ösztönzi, tehát szomjúságot teremt, megvan hozzá a szükséges szellemi és anyagi erőforrása, és mindezt hétköznapi cselekvésre is lefordítja. „Semmi sem szabadabb, mint amit a szeretet rendez el, és semmi sem rendezettebb, mint amit a szeretet köt össze” – zárta előadását a neveléskutató.

Csáki Tibor atya, az OPE spirituális elnöke azt a kérdést tette fel, hogy mit mond ma nekünk a Lélek? Ferenc pápa arra buzdít, hogy missziós és ökológiai megtérésre van szükségünk. Csáki Tibor saját élettapasztalatából azt állította, hogy pedagógiai megtérésre is szükség van.

Hogy van az, hogy Péter elmondott egy beszédet, és háromezren megkeresztelkedtek, ma elmondunk 3000 beszédet, és jó, ha egy megkeresztelkedik?

Arra kereste az evangélium fényénél a választ, hogy az Egyház és az iskola intézményes keretei között, ebben az elidegenedett, fogyasztói társadalomban, ahol az IQ és az EQ versenye zajlik, ahol az intézmény megoldásokat kínál kérdések helyett, ismereteket nyújt tudás nélkül,

hogyan lehet visszatalálni a karizmát hordozó Egyházhoz és iskolához, ahol a szeretet nem melléktermék, mert arra fókuszál, hogy az élő kövek összekapcsolódjanak. 

Ez csak személyes kapcsolatokkal életképes, csak akkor élő, ha az a Lélek járja át, aki az Atya és Fiú közötti kapcsolat. Kötődés nélkül nem tudunk nevelni.

Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatója arra kereste a választ, hogy mi fán terem a mai gyerek. Megváltozott-e a nevelés célja és szükséglete az évezredek során? Régen a kardfogú tigristől kellett a gyermekeinket megvédeni, a mai világban többek közt a szellemi és a fizikai környezeti ártalmaktól. Tehát nem változott a nevelés célja!

Olyan kompetenciákat kell tanítani, olyan környezetben kell őket felnevelni, amiben ma élünk. Ez a feladat, ez a kihívás.

A mintát az Istentől kell venni, aki maga a kapcsolat. A Szentháromság maga a kapcsolat, az Isten nem uralkodó, hanem a hozzánk forduló kapcsolat, ezt kell utánozni a pedagógusoknak. Ha kapcsolatba lépünk a tanítványainkkal, akkor sebezhetőbbé válunk.

A valódi kapcsolat, a valódi tanítás: sebezhetővé válni együtt, hogy aztán együtt találjunk rá a megoldásokra.

A kapcsolat nem azt jelenti, hogy tökéletességet várunk a másiktól, hanem együttműködést, hogy magam is résztvevővé válok. 

Nem látványpékséget, látványiskolát kell teremteni, mert ezek üres panelek csupán, hanem személyességgel megtölteni.

Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az OPE alelnöke Döntés a személy mellett című előadásában a mesterséges intelligencia és a személy közötti választás mai lehetősége közepette mindenképpen a személy mellett tette le a voksát. Számos dologban a mesterséges intelligencia már előttünk jár. Bemutatta India első mesterséges intelligencián alapuló tanítónőjét, látta személyesen működni a szingapúri mesterséges intelligencia alapú robot tanító nénit, megdöbbentően sok ismeretet tápláltak bele, még érzelmi reakciója is van már, nagyon gyorsan reflektál mindenre, nem jön zavarba, nem frusztrált, mindenben tökéletes, együttműködő, soha nem fárad el, mindent tud.

Amikor én odamegyek az utcán valakihez, és azt mondom neki, hogy „Talpra magyar”, és azt válaszolja nekem, hogy „Hí a haza”, én úgy érzem, hogy rendben vagyunk. A szó minden értelmében otthon vagyok. Otthon vagyok emberként, otthon vagyok magyarként, jól érzem magam, tudok élni.

Az én „Talpra magyar”-omban ott van az óvodás korom kokárdája, ott van 1986. március 15-e, amikor vízágyúval kergetőztem, ott van az életem, és az ő élete, a viszonyunk ehhez az ünnephez, a hazánkhoz, az anyanyelvemhez. 

Ez az, amit a mesterséges intelligencia soha nem fog tudni, no meg nem lesz kapcsolata a transzcendenciával, nem lesz személyisége.

Ha tehát döntenem kell, hogy ki tanítsa a gyermekemet, mindenképpen a személy mellett döntök – zárta gondolatait Gloviczki Zoltán.

Tari Annamária az információtechnológia és a személyesség viszonyát taglalta nagy sikerű előadásában. Sajnos fogyasztói társadalomban élünk, tehát a marketingek befolyásolják azt, hogy működik egy család, hogy működik az iskola; a világban meglévő változások előbb-utóbb lecsorognak a család működéséig. Annak idején azt ígérte az információtechnológia, hogy eszközt kapunk a kezünkbe, amely megkönnyíti az életet, de nem csak eszköz érkezett, hanem 

az eszköz a közösségi média segítségével kilépett abból a keretből, ami még kezelhető. 

Megjelent az online élettér. Ha van online élettér, akkor ott lesznek események, ha vannak események, lesznek benne résztvevők, a résztvevőknek lesz online profilja, és ott tartunk, hogy lesz online élete. Ennek az az óriási veszélye, hogy az eszköz állandóan közel van, tehát könnyű az elérése.

Az applikációk lehetőséget biztosítanak arra, hogy azt csináljam, amit akarok, akkor, amikor akarom. Ezt úgy hívjuk, hogy azonnali érzelmi szükséglet kielégítés lehetősége.

Soha nem kell egyedül lennem, a virtuális térben bármikor „társra” lelhetek. Mi a baj ezzel? Ez nem a valóság.

Hozzászoknak, hogy elfelejtenek teljes mondatokban írni, elfelejtenek beszélni, elfelejtenek összefüggéseket látni, csak a részletek, a valóság töredéke marad meg.

Ha feltesszük azt a kérdést, hogy a jövő munkavállalójának mivel kell rendelkeznie, akkor a válasz: magabiztos szaktudással, erőfeszítéssel, a küzdeni tudással, kitartással, összefüggések meglátásával. Ez pont az az öt dolog, amit az információtechnológia eszközei az utóbbi 5 évben egyértelműen kirántottak, mint szőnyeget a fiatal generációk alól. A Facebook és egyéb online felületek elérték napjainkra azt, hogy egy tucat fejlesztő befolyásolni tudja több milliárd ember érzelmi állapotát. Ha a jövőre gondolunk: a ma megszülető gyerekeknek 30 év múlva erre lesz-e szüksége, vagy a legfontosabb tudás az lesz, hogy tudjon tüzet rakni, felismerje az állatokat, képes legyen földet művelni – tehát pont nem arra a technikai tudásra lesz szüksége, amit ma tálcán, készen tolunk elébe! Beszélgessünk minél többet gyerekeinkkel, unokáinkkal, játsszunk velük, vigyük őket minél többet a természetbe, hallgassunk minél több komolyzenét, sportoljon, és csíráztassunk babot, hogy érdeklődéssel lesse mindennap a növekedését! – összegezte mondanivalóját Tari Annamária.

A konferencia végére mindannyian arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy az emberi kapcsolatoknál nincs fontosabb, tehát valóban akkor kerül minden a helyére, ha „a szív bőségéből szól a száj”.

Szöveg: Szilágyi Erzsébet

Fotó: Organikus Pedagógia Egyesület és Módszertani Központ

Magyar Kurír