Áder János köztársasági elnök – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ajánlására, Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére – több mint fél évszázados papi szolgálata, a betegek, az elesettek és a rászorulók testi-lelki egészségének, illetve szociális helyzetének javításáért mindig elhivatott, példaértékű életpályája elismeréseként adományozta a magas elismerést.
* * *
Az alábbiakban a laudációt olvashatják:
Főtisztelendő Atya!
Az élet titka, hogy el kell ajándékozni mások szolgálatában – ezt az útravalót tette unokája tarsolyába a nagyapa. Kozma Imre megjegyezte, megértette az útmutatást, és egész életét ehhez igazította – bátorsággal és irgalommal.
Bátorsággal, hiszen bencés diákként és 1963-as papszentelését követően még inkább megbélyegzett állampolgára lett a Magyar Népköztársaságnak. Az utcán követték, megfélemlítésekkel próbálták elbizonytalanítani, illetve a hatalom szívesen meg is szabadult volna tőle: menjen Nyugatra, és vissza se jöjjön – mondták neki. Imre atya azonban tudta: itt van dolga, a magyar népért akar élni.
Aztán zugligeti plébánosként egy bátor, szolgálni akaró keresztény közösség élén 1989-ben kinyitotta a szívét és a plébánia kapuját a hazánkba érkezett keletnémetek előtt. A befogadással irgalmat gyakorolt, bizonyította, hogy az Egyházat nem lehet a sekrestyébe zárni, mert küldetése a templomon kívülre szól. Történelmi tettet hajtott végre, mely hozzájárult a kommunista diktatúra bukásához és Kelet-Európa fölszabadulásához.
Az általa alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat a romániai forradalom napjaiban már huszonkét teherautónyi segélyt és adományt juttatott át a határon. A délszláv háború idején Jézus Krisztus követeként tárgyalt a szerb hadsereg generálisával és mentett ki 4500 embert Vukovárról. A Máltai Szeretetszolgálat mára hazánk egyik legjelentősebb segélyszervezete, a Karitatív Tanács tagjaként a kormány stratégiai partnere. Munkatársai szűkebb környezetük kovászaként azon a helyen, ahová Isten helyezte őket, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolják. Irgalmasságukkal a szeretet történetét írják. Nem csupán társai az elesetteknek, hanem értük is élnek. Mert ahogy Imre atya nagyapja tanította: Az élet titka, hogy el kell ajándékozni mások szolgálatában.
(Elhangzott 2020. június 10-én a Karmelita épület könyvtárában)
Forrás: Miniszterelnökség
Fotó: Váli Miklós
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria