Makkai László: Az ezotéria zsákutca, Krisztus nem energiát adott, hanem szeretetet

– Milyen meggondolásból hozta létre a Pasztorál.hu weboldalt?

– Tizenhárom éve van egy sorozatom az Új Misszió folyóiratban. Rendszeresen elmondom a gondolataimat aktuális kérdésekről, főként pasztorálpiszchológiai, családi és gyereknevelési témákban, vasárnapi prédikációkból vett gondolatokkal alátámasztva. Nagyon szép címet talált ennek a rovatnak Dobos Klára: Kézen fogva Isten országa felé. Ez pontosan kifejezi, amit üzenni szeretnénk:

egyedül senki sem üdvözülhet, ehhez szükség van társakra, családra, házastársra, gyermekekre, a közösségeinkre, a barátainkra. Mindnyájan így készülünk Isten országába.

Ezekből a beszélgetésekből két kis könyv is született. A következő lépés az volt, amikor egy közösségi portálon lelkigondozói oldalt készítettem. Ezen keresztül is meg tudtam szólítani olyan embereket, akiknek fontos a gondviselő Isten szeretete és Isten országa. Nem az én szavaim számítanak, hanem az, ahogyan egy gondolat rátalál valakire, és a lelkében változásokat indít el. Az számít igazán, hogyan működik a Szentlélek az emberek szívében egy-egy ilyen írás hatására. Többen is biztattak, hogy hozzunk létre egy olyan honlapot, ahol a vallásos, az istenkereső és a nem vallásos emberek is szakmailag elfogadott, hiteles és lélekemelő írásokat olvashatnak a pszichológia és a teológia tárgykörében. Ez a két tudományterület találkozik a Pasztorál.hu oldalon.

– Miért tartja ezt fontosnak? 

– A teológus meg tudja értetni a pszichológussal, hogy mit jelent a keresztény antropológia, a keresztény életvitel és magatartás. El tudja fogadtatni, hogy a vallásos ember nem egyenlő a gyógyításra szoruló emberrel. A hívő nem beteg csak azért, mert Istenhez húzza a szíve, vagy mert kapaszkodót keres az életben, és megpróbálja a hit gyümölcseivel enyhíteni a szenvedését. A pszichológiát is közelíthetjük a teológiához. Vannak olyan elemei, ágai, amelyek beépíthetők a keresztény ember mindennapi életébe, és amelyek nem elvesznek belőle, hanem hozzáadnak.

Nem egyszerű, de nem is lehetetlen, hogy a teológia és a pszichológia egymásra találjon.

Az emberek keresik a lelki feltöltődés lehetőségeit. Kicsit úgy érzem, hogy napjainkban kezd kiürülni a lélek, az ember materialistává válik, mert már minden elérhetővé vált számára. Lecserélünk tárgyakat az otthonainkban, embereket a környezetünkben, és ugyanígy akarunk vallást is cserélni kényünk-kedvünk szerint. A kényelem és a jólét viszonyai között sokan úgy érzik, a lélekkel nem kell törődni. Mások pedig éppen ezért kezdenek el válaszokat keresni a kérdéseikre. A lélek nem tűrheti az ürességet. Ha bemegyek egy könyvesboltba, azt látom, hogy a nyelvkönyvek mellett az ezoterikus könyveket vásárolják a legtöbben.

Az ezotéria zsákutca, vakvágány, teljesen ellentétes a keresztény tanítással. Rövid távon érezhet tőle az ember némi megnyugvást, talán még a közérzete is javulni kezd a hatására, de hosszú távon az ezotéria nem ad megnyugtató segítséget és megoldást a problémákra.

A kereszténység ezzel szemben hiteles, kipróbált és több mint 2000 éve létező vallás. Ha nem az evangéliumot kínáljuk fel az embereknek, hanem pótlékokat, akkor könnyen a hitelünket veszthetjük. Krisztus nem energiát adott, hanem szeretetet, ami nagyon hiányzik a mai világból.

A weboldal szerkesztésében vannak társaim, akik hitben járó emberek és egyúttal kiváló szakemberek is a maguk területén. Hárman írunk az oldalra, aktuális témákról. Rőthi Judit klinikai szakszpszichológus és Krasznay Mónika teológus, pasztorálpszichológiai lelkigondozó a másik két szerző. Sajnos az egyik legnépszerűbb közösségi portál nem engedi a cikkek megosztását; talán túl keresztényi vagy túl hagyományos, nem tudom…

– Ezek szerint a teológia és a pszichológia között nem kibékíthetetlen az ellentét. Olykor mégis arra gondolok: az egyháztörténelem nagy misztikusai, Avilai Nagy Szent Teréz, Keresztes Szent János vagy Szent Pio atya vajon a mai világban nem kerülnének-e pszichológushoz, aki igyekezne „kigyógyítani” őket a látomásaikból, elragadtatásaikból? Nekem úgy tűnik, mintha a pszichológia racionálisan akarna megmagyarázni emberi értelemmel megmagyarázhatatlan dolgokat, amik a hit, a misztika körébe tartoznak. Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a kétféle világképet?

– Éppen ez a feladata a pasztorálpszichológia szemléletnek. Freud mániákusan foglalkozott a vallással, senki sem tudja, hogy miért. Úgy gondolta, aki vallásos vagy vallásközeli élményei vannak, az neurológiai eset. Freud az általa végzett analízisek során felismerte, hogy a vallásgyakorlat bizonyos formái lelki zavarok kialakulásához vezethetnek. Nem csoda, hogy a teológusok frontális támadást indítottak a bécsi professzor ellen.  Freud tanítványa, Jung viszont teljesen elfordult mesterének ettől a véleményétől. Ő arról beszélt, hogy a személyes tudattalanban raktározódnak el az egyéni emlékek.

A kollektív tudattalan azoknak a képeknek és szimbólumoknak a tárháza, amelyek az emberiség fejlődése során keletkeztek. Ez az alapja annak, hogy az emberi psziché természeténél fogva vallásos.

Egy kevésbé ismert zürichi lelkész, pszichoanalitikus Oskar Pfister szintén kereste az átjárást a teológia és a pszichológia között. Analitikus lelkigondozás című, 1927-ben megjelent könyvében azt próbálja bizonyítani, hogy Jézus nyilvános tevékenységében a pszichoanalízis valamennyi eleme felfedezhető. 

Az eredeti kérdésre visszatérve: a Freud által elindított kísérleti pszichológiát nehéz összeegyeztetni a teológiával, a vallásról alkotott felfogását összehangolni az istenképűségünkkel vagy a keresztény antropológiával. Jung azonban azt mondta: a páciensei között nem akadt olyan, akit ne a hit vagy a vallás gyógyított volna meg. Van egy olyan teória is, amely szerint Isten a legnagyobb személyiségformáló, és az Újszövetséget végigolvasva minden pszichés problémára Jézus magatartása ad megoldást.

– Milyen komolyabb problémákkal fordulnak Önhöz segítségért az emberek?

– Mindig az a legnagyobb probléma, amivel éppen megkeresnek, legyen az párkapcsolati zavar vagy magánéleti krízis. Nem csupán egy esetet vagy egy klienst kell látni ilyenkor, hanem egy segítséget kérő, szenvedő embert. Nemegyszer fordulnak hozzám hitbeli krízisekkel, az is előfordul, hogy egy-egy lelkésztársam viselkedése vált ki óriási csalódást hívő lelkekben. Ezek komoly próbatételek lehetnek.

A krízis nem betegség, hanem egy aktuális állapot. A legfontosabbnak azt tartom, hogy segítsek az embereknek felismerni a problémát, meglátni a tüneteket, és segítséget kérni.

Ez a krízisintervenció, aminek mielőbb meg kell történnie. Ha a krízis elhúzódik, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Egy válás például nem a bíróságon kezdődik, hanem másfél-két évvel korábban, amikor a házaspár tagjai lélekben már elváltak egymástól. Amikor már jó ideje fennállnak közöttük a nehézségek és a konfliktusok, ott vannak az életükben a ki nem mondott dolgok. Óriási öröm számomra, amikor egy-egy válságba került pár végül együtt viszi tovább az élet terhét, és nem a bíróságon köt ki.

Lelkésztársaimnak gyakran mondom: legyen időnk az emberekre. Fontos, hogy ráérjünk foglalkozni velük.

Ne azt hallja a hívő, hogy a tisztelendő úr nincs itthon, a tisztelendő úr nem ér rá. Ahogy egy hittanóra be van ütemezve egy pap életébe, ugyanúgy legyen beütemezve egy fél délután a személyes beszélgetésekre is. Az embereknek ma óriási igényük van arra, hogy beszélgessenek a pappal. Időt kell szánnunk erre. Sokat rohanunk, könnyelműek lettünk. Úgy gondoljuk, egy kis video, egy kis blog, néhány like már sikeressé tesz bennünket. Ám ezzel csak színleljük a sikerességet, amit hamis módon mérünk. A siker nem véd meg a kiégéstől. Az evangéliumhirdetés eszközeit ne használjuk fel a sokszor öncélú kiteljesedésre. XVI. Benedek pápa azt mondta: a pap nem saját magát, a saját elképzeléseit vagy filozófiáját hirdeti, hanem Krisztust.

Az evangélium hirdetése mindig személytől személyig szól. Meg kell találnunk az egészséges középutat a virtuális világban is.

– Vannak krízishelyzetek, amelyekben ember már nem segíthet, csak a Jóisten? 

– Mindig a Jóisten segít, ő gyógyít. Mi csupán az eszközei vagyunk. Emlékezzünk az evangéliumból a tíz leprás esetére. Jézus nem azt mondja, hogy majd én megtisztítalak benneteket, hanem azt tanácsolja nekik, hogy járják be a hivatalos utat, mutassák meg magukat a papoknak. Régen a papok a test és a lélek gyógyító voltak.

Azt kérdezi Jézus: akarsz-e gyógyulni? Ha akarsz, akkor meggyógyulsz. Ha nem akarsz, akkor mit tegyek veled? A lélek sérülései kevésbé látványosak, mint a testi sebek, de fájdalmas részei az életünknek.

Alig találkoztam olyan emberrel, akinek a bűnbánat ne könnyítette volna meg az életét.  A gyóntatás óriási ajándéka a Katolikus Egyháznak. Amikor a gyónó megkapja a pap által a feloldozást, tiszta lappal folytathatja az életét. Még Freud is elismerte: más, ha ő mondja egy kliensének, hogy bocsánatot nyertek a bűnei, és más, ha egy pap. Ő is érezte a különbséget a kettő között. És valóban óriási a különbség. A katolikusok a bűnbocsánat, a lelkipásztor általi feloldozás után megkönnyebbülhetnek, és úgy léphetnek ki a gyóntatófülkéből, hogy újra tisztán közeledhetnek Krisztushoz. Nagy feloldozást jelent az emberi lélek számára, hogy újrakezdheti az életét. Krisztus az első halálos bűnünk után elvehette volna az életünket, de nem tette, mert hisz abban, hogy az ember megtér, és folyamatosan közeledik Istenhez. Ha mi magunk nem hiszünk ebben, akkor annak a gyönyörű ajándéknak sem tudunk örülni, amit Isten a gyónáson keresztül ad nekünk. Pedig a gyónás maga is terápia, amelyben az ember leteszi a bűneit Isten elé.

Fotó: Bókay László

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. augusztus 16-i számában jelent meg.